505 évvel ezelőtt kezdődött a reformáció

A protestánsok szerte a világon ma ünneplik az 505 évvel ezelőtt megkezdődött reformációt. 1517. október 31-én indult el a reformáció, ami eredetileg az európai katolikus egyház megreformálására indított mozgalom volt. A hagyomány szerint a reformáció legjelentősebb alakja, a teológia doktora, Luther Márton szerzetes ezen a napon szegezte ki Wittenbergben a vártemplom kapujára 95 tételből álló vitairatát, melyben többek között a búcsúcédulák árusítását ítélte el.

A reformáció az újkor legjelentősebb eseménye volt a keresztény világban. A protestáns hagyományok szerint a mindössze 33 éves szerzetes, Luther Márton nyilvánosan közzétette 95 tételből álló tanait, amelyek hamar elterjedtek. A fiatal teológus munkásságával eredetileg nem új egyházat akart alapítani, hanem a régit megreformálni, az Isten igéjéhez visszaigazítani.

Luther erélyesen fellépett a Tetzel János által árusított bűnbocsátó cédulák ellen, amely szerint az emberek lelki üdvüket pénzen tudták volna megváltani. Fő tétele volt az, hogy Isten a bűnbocsánatot nem a római katolikus egyház által, hanem ingyen és a kegyelméből cselekszi az emberrel.

A tanok Európa-szerte elterjedtek, és Rómába, X. Leó pápához is eljutottak, aki előbb megpróbált hatni a szerzetesre, de mivel Luther ellenállt, a pápa 1521-ben kiátkozta őt a katolikus egyházból.

A reformáció viszont nem állt meg. A wittenbergi történések hatásaként 1524-ben Zwingli Ulrich által Zürichben, 1536-ban pedig Kálvin János által Genfben folytatódott a reformáció.

Kárpátalja.ma