Romzsa Tódor

76 éve halt mártírhalált Boldog Romzsa Tódor

76 évvel ezelőtt, 1947. november elsején halt meg Boldog Romzsa Tódor, kárpátaljai görögkatolikus püspök, a kárpátaljai görögkatolikus élet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Romzsa Tódor 1911. április 14-én, a „boldog békeidőkben” látta meg a napvilágot a Máramaros vármegyei Nagybocskón. A család a Nagy Háború kitörése után, 1915-től a Tisza jobb partjára költözött, így Trianon után Kárpátaljához kerültek.

Édesapja vasúti pályaőr, nagyapja és több felmenője görögkatolikus pap volt.

A Huszti Állami Reálgimnáziumot 1930-ban fejezte be, kitűnő bizonyítvánnyal, ezután Rómába ment teológiát hallgatni Gebé Péter munkácsi görögkatolikus püspök segítségével. 1934-ig a a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatója, 1937-ig a Collegium Russicumé.

1936-ban szentelték fel pappá, a Russzikom Nagy Szent Antal templomban.

Hazatérve 1937 júniusától falvakban szolgált a Máramaros-vidéken. Kárpátalja visszacsatolása után, 1939-ben Ungváron a szeminárium lelki vezetője lett, valamint filozófiát tanított.

A II. világháború alatt XII. Piusz pápa 1943-ban pápai káplánná nevezte ki. Segédpüspöki kinevezését 1944. szeptember 24-én kapta meg.

A szovjetek bevonulásakor már Romzsa Tódor volt gyakorlatilag a kárpátaljai görögkatolikus egyház vezetője – alig 34 évesen.

Romzsa Tódor aktív közéleti szerepet is vállalt. Tiltakozott Kárpátalja szovjet fennhatósághoz csatolását, elutasította az ortodox egyházhoz való csatlakozást.

A püspök ellen 1947-ben merényletet szerveztek, amely kapcsán számos teória született.

Pavel Szudoplatov, az SZSZKSZ állambiztonsági hivatal 4. felderítési-diverziós vezetőség parancsnokának emlékirata szerint Hruscsov kérelmezte Sztálinnál az ungvári egyházi felsőbbség teljes körű és titkos likvidálását.

Puskás László visszaemlékezése szerint 1947. október 27-én a munkácsi járási Lókán, a templomszentelő után, Zsukót elhagyva az Ivány felé tartó úton hajtották végre az első, sikertelen merényletet a püspök és kísérete ellen. Felbérelt munkácsi rendőrök verték meg a püspököt és a vele lévőket. Súlyosan megsebesültek, a helyi ruszinok mentették meg őket, akik a munkácsi kórházba szállították a sebesülteket. Dr. Fedinec Sándor sebész-főorvos megmentette az életüket. Október 31-ről november 1-re virradóra „Odárka nővér”, a szovjet titkosszolgálat belsős embere méreginjekcióval végezte ki a lábadozó püspököt.

Romzsa Tódor boldoggá avatásáról 2001. április 24-én döntöttek a Vatikánban. II. János Pál pápa, ukrajnai látogatása során, 2001. június 7-én avatta boldoggá a püspököt.

Kárpátalja.ma

Forrás: Dupka György: Adalékok Boldog Romzsa Tódor püspök életéhez, Együtt, 2011/3