A becsomagolt identitás

Jézus nem hagyott tárgyakat maga után, nem festett, nem írt könyvet, ám egész élete olyan volt, akár egy műalkotás – mondta portálunk mikrofonja előtt Michael Card.

A világhírű zeneszerző az elmúlt héten hazánkba látogatott, és nemcsak dalaival nyűgözte le hallgatóságát, hanem az evangéliumok Jézus-ábrázolásait elemző szövegmagyarázatával is. Az El Shaddai című dal szerzőjével keresztyénség és művészet kapcsolatáról, valamint a hitelesség kérdéséről beszélgettünk.

Alkotni igazán csak közösségben lehet – vallja Michael Card, a Magyarországon is kiadott Homokfirkák című könyv szerzője. Bár elsősorban dalszerzőként emlegetik – 420 dalt írt -, ő maga szívesebben határozza meg magát bibliatudósként és -magyarázóként. Élete fő célja ugyanis az, hogy minél inkább megismerje és érthetőbbé tegye az emberek számára a Szentírást. Dalokat is ezért kezdett írni – a lelkipásztora kérte fel arra, hogy egy-egy igeszakaszról a könnyebb megértés érdekében szerezzen énekeket gyülekezeti használatra. Az Ige és a közösség iránti elkötelezettségét mutatja, hogy mielőtt a fasori református templomban koncertet adott, a református teológia épületében a négy evangélista Jézus-ábrázolásáról beszélt.

A képzelet haszna
– A legjobb módja, hogy megmutasd valakinek, mennyire szereted, nem az, ha valamit teszel érte, hanem az, ha hallgatsz rá. Így van ez Istennel is – kezdte előadását Michael Card. A protestáns teológus szerint nemcsak az elménkkel vagy csak a szívünkkel kellene figyelnünk Isten szavára.
– Szükség van a képzelőerőnkre is, hiszen az képez hidat az elménk és a szívünk között – fogalmazott. Szerinte ugyanis az evangéliumok szövegének és keletkezési körülményeinek részletes vizsgálatával sokkal árnyaltabb képet kapunk a Messiásról, ehhez azonban képesnek kell lennünk a szembeötlő jegyeken túl látni.

Négy ember, egy közösség
Michael Card a négy evangéliumot vizsgálta abból a szempontból, hogy szerzőik kiléte vajon hogyan befolyásolta azt, ami Jézusról fennmaradt. A teológus rávilágított: nem négy egymástól független személy az evangéliumok szerzője, hiszen mindnyájan egy nagyobb közösséghez tartoztak.
– János édesanyja, Szalome és Márk édesanyja, Mária egyaránt Jézus követői voltak. Az első hely, ahová Péter a börtönből kiszabadulva ellátogatott, az a ház volt, ahol a későbbi evangélista is lakott. Márk tehát azoknak az otthonoknak az egyikében nevelkedett, amelyek az egyház első építőkövei közé tartoztak.

A második csoda
Jézus csodatetteiről szólva Michael Card azt mondta, mindig van egy nagyobb csoda a nyilvánvaló csodatett mögött.
– Amikor a százados arra kéri Jézust, gyógyítsa meg szolgáját, akkor nem a gyógyítás a történet lényege, hanem a százados hite. Egy másik esetben, az ötezer ember megvendégelésekor tizenkét kosárnyi maradékot szedtek össze a tanítványok. Gyakran magyarázzák úgy ezt a történetet, mint ami a bőséges áldásról szól, pedig ezek a kosarak maroknyiak voltak, akár egy uzsonnás doboz. Vagyis, az igazi csoda az, hogy mintegy húszezer férfi, nő és gyerek kapott annyi eledelt, ami elegendő is lett nekik.

A beskatulyázhatatlan Megváltó
Hátralévő életét annak szeretné szentelni, hogy az evangéliumokban kirajzolódó Jézus-vonásokat összefésülje, hogy még teljesebb képet kapjunk Isten fiáról.
– Máté Jézust az Ószövetség beteljesítőjeként látja, az orvosként ismert, valószínűleg rabszolgasorban élő Lukács pedig a peremhelyzetben lévők Megváltójaként. Míg Márk szerint Jézus csak példázatokban beszélt, János, aki évtizedekig gondolkodhatott azon, aminek tanúja volt, már azt érzékelteti, hogy Jézus egész élete példázat, hiszen a „világ világosságaként” vagy „az élet kenyereként” jelenik meg evangéliumában.
Michael Card kérdésünkre elmondta, amire személy szerint ő maga különösen is rezonál Jézus tetteit illetően, az a szuverenitása.
– Sosem azt mondta vagy tette, amit az emberek vártak tőle. Amikor imádkozom hozzá, nekem sem úgy válaszolja meg a kérdéseimet, ahogy én várnám.

Hozzátette, úgy véli, Jézus másokra nyitott és boldog ember volt.
– Ahogy a tizenkettőt elhívta, ahhoz kellett egyfajta öröm, hogy vonzó legyen mások számára. Eközben mégis csendes volt és visszahúzódó. Nagyon összetett személyiség: egyszerre sugárzó és elrejtőző. Bár Jézus nem szereti kevésbé az embert, ha csak felszínes ismeretséget köt vele, én mégsem nyugszom addig, míg a lehető legjobban meg nem ismerem. Ő az, akihez az életemet kötöttem, egyszerűen vonz engem.

A közösségnek alkotni
Az előadást követően Michael Card dedikálta magyar nyelven is kiadott Homokfirkák című könyvét. Ahogy arról Krisztus és a kreativitás kapcsolatáról szóló művében is ír, szerinte a legtöbb, amit a művészet elérhet: a lábak megmosása, vagyis a szolgálat.
– A keresztyén művészet a többi ember szükségére adott válasz. Az alkotó egy közösség tagja, amelynek a hiányai a művészetében fogalmazódnak meg. Én sem egyedüllétben, izoláltan írom a dalaimat, hanem azoknak az embereknek, akikkel közösséget alkotok, akiket ismerek. Persze, egy nem keresztyén is tud olyan művészetet létrehozni, amelyik igaz, hiszen Isten tudja használni. Látta az Amadeus című filmet? Mozart egy disznó, Isten mégis használja őt. Salieri mindeközben nagyon vallásos ember, és semmire sem jut. Isten sokféle módon tud munkálkodni.

A becsomagolt identitás
A keresztyén művészek szembesülnek azzal, hogy megváltott emberként is követnek el bűnt, Michael Card szerint mégis lehetnek hitelesek.
– Nem az ajándékom vagyok csupán, vagyis az identitásom nem csupán az ajándékomban van. A talentumokat Isten adta ajándékba, azok nem az enyémek. „Mid van, amit ne kaptál volna?” – kérdezi Pál apostol – „Miért dicsekszel ezek után?” Végső soron, Jézus az, aki engem meghatároz. Máté evangéliuma is éppen errő szól, vagyis hogy az önazonosság Jézusban van. Amikor az Újtestamentumot azzal a kérdéssel olvasom, hogy ki vagyok én, akkor azt a választ kapom rá, hogy kicsoda Jézus. Jézus fölveszi a keresztjét és azt mondja: „te is kövess engem, vedd fel a magad keresztjét”. A Szentlélek megnyugszik Márián, akitől születik Jézus, ugyanakkor én is a Lélekből vagyok, hiszen újjászült engem Isten Lelke, benne találom meg az önazonosságomat. Az én identitásom tehát Jézus identitásába van becsomagolva, abban kapom meg. Ugyan sosem vagyunk megérkezett emberek, mindig formálódunk, ez a belső küzdelem segíti a művészetet, hogy igaz és hiteles legyen.

Jakus Ágnes
Forrás: parokia.hu