A komfortérzet kalitkájában

Woody Allen színészi karaktere óhatatlanul összekapcsolódik a nagyvárosi, élhetetlen entellektüel alakjával, aki bizonytalanul bolyong az ideológiák, az utcák, a női mellek és combok útvesztőiben.

Arca összeforrt tragikomikus főszereplőinek vonásaival, akik a XX. század egzisztenciális bizonytalanságának megtestesítői. A jó öreg Woody immár több mint negyven éve forgat, első filmjét: Fogd a pénzt és fuss! 1969-ben mutatták be. A színész/forgatókönyvíró/rendező/producer évente mutatta és mutatja be új filmjeit, így nem csoda, ha néha úgy érezzük: ebből a karakterből mindent kihozott, nem igazán tud már újat mondani. A hatvanas-hetvenes évek gyomorszorítóan kacagtató Woody Allen filmjei mellett az újabbak fakónak látszanak, s az esetek többségében nem adnak többet egyestés szórakozásnál, míg például az Annie Hall, a Manhattan vagy a Hanna és nővérei generációk életérzését tudta megfogalmazni.

Magam is úgy éreztem sokszor, hogy Woody fölött elszállt az idő, nem tud mit mondani a XXI. század emberének. Ám a 2005-ben forgatott Match Point nekem bebizonyította, hogy a New York-i nevettetőnek igenis van még üzenete ma is. Igaz, ez a film nem vígjáték, hanem dráma, nem is Allen játssza a főszerepet, hanem a Tudorok VIII. Henrikje, Jonathan Rhys-Meyers, és Scarlett Johansson, aki azóta Allen több filmjében is visszatért.

Első ránézésre a Match Point főszereplője, Chris Wilton teniszedző szöges ellentéte a nagyvárosi, bizonytalanul tébláboló, idétlen entellektüelnek. Sportos szépfiú, hatalmas egóval, aki nem tudja elviselni, hogy kikapott kora Björn Borgjaitól, hogy Wimbledonban csak a második lehet. A szegénységből feltört fiú karriert akar csinálni mindenáron: ha nem az élsport segítségével, akkor a munkája révén jut be a felső tízezer kasztjába. Sportsikereit kihasználva egy elit teniszklub oktatója, majd hamarosan egy iparmágnás lányának lesz a férje, s vele együtt megkapja az egyik bőrfotelt is az igazgatói tanácsban.

Chris Wilton tehát önző, céltudatos, karrierista hódító – látszatra. Mert a férfi lába alól erkölcsi értelemben ugyanúgy kicsúszik a talaj, mint Allen eddigi szereplői esetében. A mélyszegénységből fényes karriert befutó srác rövid úton elbizonytalanodik, az alapvető erkölcsi normák között is tehetetlenül bolyong. Úgy érzi, bármit megtehet, és szinte provokálja a sorsot. Mintha a saját vesztét keresné: kikezd sógora leendő menyasszonyával, az első flört után tartósan a nyakára jár, mindaddig, amíg komoly kapcsolat nem lesz a dologból. Innentől természetesen belebonyolódik a képmutatás és a hazugságok útvesztőjébe, amelyből sehogyan sem talál kiutat.

Chris számára ugyanis nincs olyan autoritás, amely meghatározhatná, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. A hitet gyengeségnek tartja, s ezzel együtt elveti a biblikus értékeket. Világának egyetlen sarokköve a saját komfortérzete. Ez az oka annak, hogy képtelen megszakítani kapcsolatát a szeretőjével, pedig ez a liezon teljes egzisztenciális bukáshoz vezetne, hiszen ha kitudódna, azonnal kitagadná felesége milliárdos famíliája. A hurok egyre szorul a férfi nyaka körül, tehetetlenül vergődik saját csapdájában, míg végül egy okosan kitervelt akcióban megöli a nőt.

A Match Point valójában Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését írja át korunk viszonyaira. A párhuzamra szinte szájbarágósan utal a rendező, hiszen Chris éppen Dosztojevszkij művét olvassa, eszmefuttatásaiban Raszkolnyikovot idézi, a gyilkossági szituáció, a zsebre vágott bizsuk, hamis gyöngysorok is utalnak a Dosztojevszkij-műben elkövetett bűnre. A Bűn és bűnhődés középpontjában is ugyanúgy az egyén szabadságának kérdése áll, mint a Match Pointban. Az orosz író szerint kétféle szabadság létezik: az egyik az istentagadók szabadsága, akik számára felülírhatóak az erkölcsi törvények (akár a Ne ölj! parancsolata is), másrészt az istenhívők szabadsága, akik számára Isten akaratának, törvényeinek betartása adja a szabadság beteljesülését.

A karrierista teniszedző valóban korunk Raszkolnyikovja lehetne, ám a bűnhődése jóval pokolibb, mint 19. századi elődjéé. Raszkolnyikov ugyan zavaros eszmék és ideológiák között hányódva követi el bűnét, de ott van mellette Szonja, a tiszta prostituált örök alakja, aki áldozatával képes a krisztusi értékeket felmutatni, aki követi a férfit Szibériába. A Bűn és bűnhődés epilógusát olvasva úgy érezzük, Raszkolnyikovnak adatott még egy esély, hogy újrakezdje az életét. Kényszermunkatáborban ugyan, de Szonjával az oldalán, Isten segítségével. Chrisnek azonban nincs meg ez a lehetősége, mert nem hisz Istenben. A szerencsében annál inkább, aminek – mint tudjuk – mindenki a saját kovácsa. De hiába van a srácnak észvesztő szerencséje, a bűnhődést nem kerülheti el, és ez borzasztóbb, mint a szibériai munkatábor. Chris ugyanis megölte a saját Szonjáját, aki a kulcspontokon igenis a szemébe mondta, hogy mi a helyes és mi nem, aki a lelkiismerete lehetett volna. A férfinek saját jóléte poklában kell hordoznia bűne súlyát, felmentés és kegyelem nélkül. Így Istenhez sem lehet szerencséje.