A Lélek gyümölcsei – Napközis tábor a Beregszászi Református Gyülekezetben

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23)

Kimondhatatlan ajándék, mely minden Istenben hívő számára elérhető. Az igazi érték, melyet kegyelemből kaphatunk. Akik a Lélek gyümölcseit termik, azok ellen nincs törvény, vagyis nincs ítélete a törvénynek.

Ezek a gondolatok alkotják a magját az idei beregszászi református napközis tábornak. Éneklés, játék és tanulás mellett a program lelki feltöltődést nyújt a gyülekezet gyermekei számára.

A Beregszászi Református Gyülekezet minden évben megszervezi a gyermekhetet. Ezúttal augusztus 28-31. között, az iskolakezdés előtti napokon tartották a programot. A szervezők ezáltal is próbálják a legkisebbeket visszalendíteni, ráhangolni újra a hittanórákra, a hosszú nyári szünet utáni tanulásra. Cél, hogy a gyermekek Isten szavával kezdhessék az új tanévet.

Az idei napközis hét témája a Lélek gyümölcsei – mondta el Taracközi Marianna lelkész. – Vannak viselkedési formák, melyeket nem tudjuk ráerőszakolni a gyermekekre, vagy erővel rájuk adni, ám jó példával járva előttük, megmutathatjuk, hogy ha a Szentlélek munkálkodik a szívünkben, akkor megteremhetjük és megteremhetik a jó gyümölcsöket. Ahhoz próbálunk utat mutatni, hogyan tudják szeretni egymást, hogyan lehetnek türelmesek, szelídek egymás felé, és mi módon tehetnek szívességet egymásnak szeretetből és jószívűségből. Ebben példa számukra az Úristen, aki megmutatta, hogyan kell viszonyulni egymáshoz.

Ahogyan az érett, zamatos gyümölcs jótékony hatással van a szervezetünkre, erősíti immunrendszerünket, éppúgy a Lélek gyümölcse által is erősödhetünk hitben és lélekben. Ez a párhuzam adja az alapját a foglalkozásoknak.

Minden napnak megvan a kiválasztott gyümölcse, mely köré épülnek a programok. Interaktív tevékenységek, bibliai történetek felidézése, énektanulás, kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és még egy sor vidám program színesíti a mindennapokat a közös éneklés és imádság mellett. A gyermekek több napon keresztül egymás közösségében épülhetnek a hitben, és megtapasztalhatják Isten ránk áradó kegyelmét.

Gál Adél

Kárpátalja.ma

Fotó: Beregszászi Reformátusok (Facebook.com)