A most és a majd feszültsége

Ebben a hónapban a TeSó blogon sorra vesszük és kicsit boncolgatjuk Jézus boldogmondásait (Mt 5, 3-12). Ismert és sokak által kedvelt Bibliai szakaszról van szó, ami számomra is sokatmondó, bátoritó, lelkemet simogató. Mégis van benne valami, ami olykor feszültséggel is eltölt, talán mert a boldogmondások ígéretei sokszor a jövőre mutatnak. Akkor mégis mit jelentenek a jelenben?

Jézus olyan élethelyzetekben lévő embereket nevez az említett bibliai szakaszban boldognak, amilyenekre nem feltétlenül vágyik az ember, a külvilág is inkább sajnálja őket: szegények, éhezők, sírók, üldözöttek. Ezek a boldogmondások szembemennek a világ gondolkodásával (de nem meglepő, hiszen sok esetben Jézus maga is szembement a világgal).

A jelen sokszor fájdalmakkal, igazságtalansággal, gyűlölettel és a bűnnel van átitatva. A hívő ember nem kivétel a szenvedésektől, soha nem is ígérte ezt Jézus. De azt igen, hogy megelégíttet, mondhatjuk úgy is, kárpótol mindenért a Menny jutalma. Azt ígérte, hogy a szegényeké lesz a mennyek országa, hogy a sírók majd nevetni fognak, az irgalmasnak majd irgalmaznak, és a tiszta szívű meglátja az Istent. Ezek az ígéretek a jövőre mutatnak, Isten idejére, amikor visszajön és mindent helyreállít majd. A hívő ember életében ilyen értelemben a majd biztosabb és reménykeltőbb a mostnál.

A „békességszerzők” is egy fordított logikába tartozik. Ha jelenleg körülnézünk a világban, nem a békességet látjuk, sokszor nem ezt tapasztaljuk szűkebb családi, munkahelyi, vagy egyházi körökben sem. A jelenünk nem békés, inkább feszült, kiélezett, tele konfliktussal és széthúzással. Isten igéje viszont azt mondja ma is:

„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9).

Nem a békességet kedvelők, vagy a békeséget színlelők, hanem a békességet szerzők. Nem kis feladat ez: aktív, formálódásra késztető feladat, és nagy a jutalma. „….Isten fiainak hívják majd őket”.

De mit is jelent békességet szerezni? Hogyan és honnan „szerezzük be”? Nem tudom, te gondolkodtál-e már valaha ezen.

A Biblia szerint a békesség forrása maga Isten, és a vele való kapcsolatunk gyümölcse a mi békességünk. Ez nem kívülről való, nem is eseményektől függő, és nem a konfliktusok teljes hiányát jelenti. Sokkal mélyebb dolog ez. Bár szívesen elkerülnénk őket, mégis sokszor a legnehezebb beszélgetések, a konfliktusokkal való szembenézés vezet békességre: ez is a „most” egyik nehézsége.

Én merengésem közben arra jutottam, két fontos dolog szükséges ahhoz, hogy az ember békességszerző lehessen.

Az első: megbékélés Istennel. (Róm 5,1) Ugyanis az ember eredendő bűne miatt születésétől kezdve lázad az Isten és az Ő törvényei ellen. Jézus az Ő feladatát tökéletesen elvégezte, egész földi küldetése erről szólt, és a keresztfán lett teljessé az, amiért Ő eljött: megbékéltetett minket az Atyával.

 A második: megbékélni az embernek önmagával. Elfogadni, szeretni magamat, úgy látni, ahogy Isten lát engem. Engedni, hogy ez a szeretet formáljon. Sokszor fáj és küzdelmes ez a belső harc, ez a formálódás. De ha nincs bennem békesség magammal és teremtőmmel szemben, akkor nem tudok békességszerző lenni a környezetemben, és akkor nem hívnak majd „Isten fiának”.

A boldogmondásokban a békességszerzők a hetedik helyen állnak. Hiszem, ez nem véletlen. A Bibliában a hetes szám a teljességet jelenti. Lehet, hogy ahhoz, hogy valaki békességszerzővé váljon, végig kell járni az utat és megtapasztalni az előtte felsoroltakat is. Ezek formálják olyannyira át az embert, hogy megtapasztalja azt a belső békességet, amely már nem emberi erőfeszítés csupán, hanem Isten fiainak az arca, Jézus tükörképe a világ felé.

Jézus a mi példaképünk, Ő a legnagyobb békességszerző. Nagy árat fizetett a kereszten, érted és értem, a mi békességünkért. Talán néha te is súlyos keresztnek érzed a nehézségeidet, de ne feledd: ez csak a „most”, és a legnagyobb jutalmunk a „majd”-ban van, ami nem más, mint az örök élet. Hiszed-e ezt?

Balázs Krisztina

Forrás: teso.blog