A Szentlélek eljövetelét ünneplik pünkösdkor a keresztények
Pünkösd szent vasárnapján kiárad a világra a harmadik isteni személy, a Szentlélek végtelen szeretete. Ez a nap a Biblia tanúsága szerint egyúttal az egyház születésének napja is.
A keresztény pünkösd ünnepe nagyon ősi időkre, egészen az ószövetségi Mózes koráig nyúlik vissza, lévén, hogy ez a nap a zsidóság három főünnepének egyike, amikor a Sínai-hegyen történt szövetségkötésre emlékeznek. Mózes ekkor kapta meg a tízparancsolat kőtábláit.
Az ünnep kötelező megtartásáról maga Mózes rendelkezett, könyvében ugyanis ez olvasható: „Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét. Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Ábib hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg előttem! Ezért tartsd meg az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt (Jeruzsálemben)” (2Mózes 23:14-17). A felsorolt ünnepek közül a középső a pünkösd ünnepe, vagyis az ötvenedik nap, amely kapcsán ezt írta Mózes: „Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!” (3Mózes 23:15-16).
Az ötvenedik nap – ez Isten titka, amit eleink ismertek, hiszen az ünnep neve ebből eredeztethető. A magyar pünkösd szó ugyanis a görög „pentekosztész”, vagyis „ötvenedik” szóból származik.
Vizsgáljuk meg alaposabban!
Kutakodásunkat a hetes szám megfejtésével kezdjük. A héber jelképrendszerben a teljességet, az egészet jelképezi. A Bibliában többfajta szövegkörnyezetben is szerepel. A hetedik nap tisztelete a Teremtéstörténetből származik, hiszen ott olvashatjuk, hogy Isten hat nap alatt megteremtett mindent, s a hetedik napon megpihent. Éppen ezért ez a zsidóság számára a nyugalom, s az Istennel való közösség ideje, amikor a fizikai munka tilos. Minderre maga Mózes hívta fel népe figyelmét: „Hat napon át végezzétek a munkát, de a hetedik nap legyen szent előttetek: az úrnak szentelt nyugalomnap, a nyugodalom szombatja. Aki azon munkát végez, haljon meg!” (2Mózes 35:2-3).
Ha ezen a vonalon továbbmegyünk, jutunk el a szombatévként említett hetedik esztendőhöz, melynek az alapjai ugyancsak Mózeshez és a Sínai-hegyhez köthetők, hiszen Isten itt azt is tudtára adta Izrael népének, hogy a földet csak hat egymást követő évben műveljék, a hetedik esztendőben pedig hagyják parlagon (2Móz 23,10–11). Ez az év a héber rabszolgáknak elhozta a szabadulást. Mózes ugyanis ezt rendelte: „Ha héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon neked. A hetedik évben el kell bocsátanod. Váltságdíj nélkül váljék szabaddá. Ha egyedül jött, egyedül bocsásd el. Ha házas volt, menjen vele a felesége is. De ha gazdája adott neki feleséget, és ez fiakat meg lányokat szült neki, akkor az asszony a gyermekekkel együtt a gazdáé marad, s neki egyedül kell elmennie” (Kivonulás könyve 21,2–3).
Vigyázni kell azonban ezekkel a számolgatásokkal, ne bonyolódjunk bele a kelleténél jobban, mert veszélyt is rejthet, amire a 9. században élő szerzetes, Berengaudus hívta fel először a figyelmet. Szerinte ugyanis, aki sokat számolgat, az oda juthat, hogy még a saját nevét is megtalálja a Jelenések könyvében említett 666 sátáni számában.
Engedjük is el ezt a vonalat, és inkább azt nézzük, mi köti össze ezen a téren az Ószövetség és az Újszövetség vallását, amelyet már a Szentlélek Jézus által beígért eljövetelére utaló, s azt beharangozó szövegeknek lehet tekinteni.
Ezékiel prófétával kezdjünk, akinek a könyvében ez olvasható: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek” (Ezékiel 36,26-27).
Jeremiás próféta könyvében is ilyen, előképnek is tekinthető mondatot lehet olvasni: „Eljön az az idő – így szól az úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával” (Jeremiás 31:31).
A Jézus fellépését megelőző idők legnagyobb prófétájaként említhető Keresztelő Szent János, aki a pusztába kiáltó szóként hirdette a Messiás közeli eljövetelét, szintén jövendölt a Szentlélekről: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket” (Máté 3,11).
Keresztelő Szent János egyébként Jézus közeli rokona volt. Máté evangélista tanúsága szerint (Máté 11,11) Jézus egy ízben azt mondta: „Bizony mondom nektek, asszonyok szülöttjei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál”. Jézust is ő keresztelte meg. Máté evangélistától tudjuk, hogyan történt: „Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten lelke galamb formájában aláereszkedik, és reá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3,16).
A katolikus ikonográfiában ezért a galamb a Szentlélek jelképe.
Jézus a kereszthalálát követő feltámadása után többször is megjelent tanítványainak. Lukács evangélista tudósítása szerint ezt mondta nékik: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel” (Lukács 24, 36-53). Valószínűleg Lukács írta az Apostolok cselekedeteit is, így aztán érthető, hogy azzal a történettel kezdi, amellyel befejezte az evangéliumát, hangsúlyozván, hogy mennyire szerves egységet képeznek a két könyvben leírtak: „Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe.”
Az Apostolok cselekedete a Szentlélek eljövetelének leírásával folytatódik.
Adjuk is vissza a szót Lukácsnak: „Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” (Apostolok Cselekedete 2:1-6). Péter apostol pedig, aki addig félénk ember volt, Jézust például háromszor is megtagadta, ekkor Jeruzsálem népe elé állt, és bátran prédikálni kezdett. Beszédére sokan felfigyeltek és követni kezdték tanait. Így jöttek létre az első keresztény gyülekezetek, vagyis megszületett az egyház.
Forrás: hirado.hu