A szeretet – híd és kapocs

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” – köszöntötte a 133. zsoltár szavaival a Szeretethíd programjában résztvevőket Taracközi Ferenc beregszászi református lelkész.

Aki hangsúlyozta: ez a program híd ember és ember, illetve felekezetek között is, mélyíti a kapcsolatokat. Michels Antal római katolikus atya a szeretet egymásért munkálkodásáért fohászkodott. Az Úrtól tanult imát közösen mondták el a katolikus és református hívek, akik idén együtt festették a két templom kerítését, a sztálinizmus áldozatainak állított emlékmű parkjában füvet- és sövényt nyírtak, szemetet takarítottak, a katolikus temetőben található magyar honvédsírokat jelző kereszteket az embermagasságú gazból szabadították ki és újra le is festették azokat. Délután aztán közös ebéddel zárták a napot. A finom egytálétel hatalmas bográcsokban a katolikus templom és a szomszédságában lévő egykori iskola udvarán főtt.

m.e.
Forrás: reformatus.com.ua