A volt pakisztáni keresztény miniszterrel találkozott Ferenc pápa
Az augusztus 27-i szerdai általános kihallgatás alkalmával a Szentatya találkozott Paul Bhattival és édesanyjával. A korábbi miniszter három évvel ezelőtt vesztette el testvérét, Shahbaz Bhattit, akit iszlamista integralisták gyilkoltak meg – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
„Nagyon megható volt a pápával való találkozó, különösen azért, mert édesanyámmal együtt találkoztam vele” – mondta el a Vatikáni Rádiónak Paul Bhatti, akinek édesanyja nagyon vágyott erre a lehetőségre: meg akarta osztani gondolatait a pápával, akiért sokat imádkozik, aki oly sok jót tesz a világ minden keresztényéért, különösen is azokért, akiket jelenleg üldöznek Irakban és Pakisztánban.
Paul Bhatti édesanyja a találkozó során meghívta a pápát Pakisztánba. A Szentatya megölelte Bhatti édesanyját, és azt mondta nekik, hogy lélekben közel áll hozzájuk és imádkozik értük.
„A szeretet nagy gesztusa volt ez az ölelés a pápa részéről, a szavakon túl ez hagyott legmélyebb nyomot bennünk. A hit köti össze a keresztényeket, az üldözötteket is az Anyaszentegyházzal. Ferenc pápa lelki közelsége, szeretete, imája nagy ösztönzés mindenki számára” – fogalmazott Paul Bhatti, majd hozzátette: „Sokan készen állunk meghalni is hitünkért. A pápa közelségét és biztatását érezzük és ez nagy vigaszt jelent.”
Forrás: Magyar Kurír