28365

„Ajándékozz békességet a te világodnak, országunknak!” Zsolozsmás napok Mátyfalván

A beregszászi esperesi kerületben július 22–24 között első alkalommal tartottak zsolozsmás napokat, melynek Mátyfalva adott otthont.

A közel 20 fiatal (és az egyházközség hívei) vállalkozott arra a feladatra, hogy ezalatt az idő alatt elimádkozza a teljes liturgikus napot, s annak szertartásait. (Többen annak ellenére is vállalták az imádságot, hogy előtte megtették a 60 km-es máriapócsi gyalogos zarándoklatot.) A görögkatolikus templomban reggeltől éjfélig be lehetett kapcsolódni a szertartásokba. Az alkalom kedd este alkonyati istentisztelettel (vecsernyével) kezdődött és csütörtök délelőtt ért véget a Szent Liturgiával, ahol hálát adtunk Istennek az együtt töltött napokért. A liturgikus nap szertartásai között zsoltárolvasás volt. Utrenyétől az éjféli zsolozsmán át az imaórákat egyaránt elvégeztük. Köszönet a szervezőknek munkájukért és az egyházközség asszonyainak, hogy étellel kínálták a résztvevőket! Köszönjük a lelki feltöltődést!
„KI MINDEN IDŐBEN ÉS ÓRÁBAN, a mennyben és a földön imádandó és dicsőítendő vagy, jóságos, hosszantűrő és sokirgalmú Istenünk, ki az igazakat szereted, a bűnösökön könyörülsz, ki a jövendő javak ígérete által mindenkit üdvösségre hívsz, magad, Urunk, fogadd el ez órában a mi imánkat is, és jóságod által igazgasd életünket törvényeid megtartására. Szenteld meg lelkünket és tisztítsd meg testünket, igazgasd gondolatainkat, tedd bölccsé és józanná értelmünket, és ments meg minket minden aggódástól, bajtól, fájdalomtól és lelki szenvedéstől. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő védelmük mellett megőriztetve és általuk taníttatva a hit egységére és megközelíthetetlen dicsőséged megértésre vezéreltessünk, mert áldott vagy, örökkön-örökké. Ámen.”
GSI