Akik gondolnak az elfelejtett gyermekekre

Először ítéltek oda határon túli magyar aktivistának Jószolgálat-díjat. A szociális területen segítők szolgálatát elismerő kezdeményezés idén bővült a külhoni kategóriával. Elsőként Sipos József tiszaújlaki és tiszakeresztúri református lelkipásztor, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) civil szervezet koordinátora, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) elnöke kapta meg az elismerést. A lelkész több éve végzi elhivatottan szolgálatát a kárpátaljai elfelejtett gyermekekért, tevékenységére Magyarországon is felfigyeltek.

Sipos József kárpátaljai fiatalokkal összefogva adományokat gyűjt az elhagyott, kórházban felejtett gyermekek részére, akik nehéz körülmények között élnek. A mára már Munkácson is aktív csoport Nagyszőlősön kezdte a szolgálatot. A gyerekekkel önkéntesek foglalkoznak minden hétköznap: fürdetik, öltöztetik, tornáztatják őket. A díjazott lelkipásztor a segítő tevékenység egyik megálmodója és vezetője, ő szervezi és vezeti a gyűjtést Kárpátalján és Magyarországon, ő koordinálja az önkénteseket, beszél az orvosokkal, és osztja szét az adományokat.

„…ezt a díjat nem én kapom, hanem az a csapat, akikkel együtt végezzük a KEGYES munkáját. Azonnal meg is osztottam a csapattal, hiszen ez a díj ugyanúgy illeti őket is. Valóban én felelek a KEGYES-en belül a menedzsmentért és az irányításért, de ez nemcsak az én érdemem, hanem mindazoké, akik részt vesznek ebben a munkában” – nyilatkozta a lelkipásztor.

A Jószolgálat-díjat 2016 őszén hirdették meg először azzal a céllal, hogy elismerjék, és minél szélesebb körben megismertessék a szociális szektorban dolgozó szervezeteket és önkéntes segítőket, civil közösségeket. A 2019 őszén közzétett felhívásra több, mint 800 jelölés érkezett. A szakmai zsűri és a közönség által kiválasztott díjazottak idén a koronavírus okozta nehézségek miatt a díjakat postai úton vehették át, a támogatást pedig a nyár folyamán kapják meg.