Augusztus 31. – Az Istenszülő öve ünnepélyes elhelyezésének emléke

Az Istenszülő övének ünnepélyes elhelyezésére Arkadiusz császár idején került sor, Konstanitápolyban, a Vlachernai templomban. Mindaddig ezt az ereklyét, amelyet Tamás apostolnak adott át maga az Istenszülő, az Ő elszenderedése után tisztes keresztények Jeruzsálemben őrizték. Sok évvel később, Bölcs Leó uralkodása idején, csodásan meggyógyult az öv által az ő felesége, Zoja.
A császárnőnek látomásban feltárta az Isten, hogy meggyógyul betegségéből, ha reá helyezik az Istenanya övét. A császár kérelemmel fordult a patriarchához. A patriarcha feltörte az ereklyetartó pecsétjét, melyben az övet őrizték. Az öv teljesen épnek bizonyult, semmit sem rontott rajta az idő múlása. Amikor a patriarcha ráhelyezte az övet a császárnéra, az azonnal meggyógyult betegségéből. Ünnepélyes hálaadó szertartást végeztek az Istenszülő tiszteletére, majd az övet visszahelyezték és újra lepecsételték.
A csodás gyógyulás és az öv ismételt elhelyezése emlékére ünnepet rendeltek el – az Istenszülő tisztes övének elhelyezése – elnevezéssel. Az Istenszülő övének egy-egy része megtalálható Áthosz hegyen a Vatopedi monostorban, valamint Grúziában.
Forrás: wordpress.com