Az ige összeköt – Kétnyelvű Újszövetséget adtak át Beregszászban

A Reformáció 500. évfordulójának alkalmából a Magyar Bibliatársulat képviselői hétfőn kétnyelvű – ukrán-magyar – Újszövetségeket adtak át a Kárpátaljai Református Egyháznak (KRE), intézményeinek és gyülekezeteinek, illetve a Kárpátalján működő ukrán protenstáns egyházak vezetőinek.

Köszöntő beszédében Zán Fábián Sándor püspök elmondta, hogy a KRE több programmal is készült a jubileumi év méltatására, amellyel szerették volna felhívni az emberek figyelmét a bibliaolvasás fontosságára. Ezek közül az egyik legfontosabb ennek a kétnyelvű Szentírásnak a megjelenése, hisz mi itt, a Kárpátok lábánál felekezeti- és nyelvhatáron élünk. A kétnyelvű Újszövetség pedig felülírja a nyelvi határokat, egyesít bennünket.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke igei szolgálatában a János evangéliuma 12. részének 1-11. versei alapján egy szolgáló családon keresztül mutatott rá, hogy mindannyiunknak megvan a maga szolgálati helye, feladata, amit észre kell vennünk és krisztusi lelkülettel végezni azt.

A hit összekapcsol és nem elválaszt, fogalmazott Szebik Imre a Magyar Bibliatársulat elnöke, aki bemutatta az általuk kiadott kétnyelvű Újszövetséget. Elmondta, az 1949-ben alakult Bibliatársulat már induláskor célul tűzte ki, hogy a határon túl élő magyar testvérekhez is eljuttatják a Szentírást, illetve kétnyelvű Bibliát adnak a vegyes házasságban élők kezébe. A magyar-német, magyar-román, magyar-szerb, magyar-szlovák Újszövetség után most a reformáció 500. évében elkészült a magyar-ukrán is, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Bibliát, amelyen a legjobban megérti azt.

Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára bemutatta azt a napelemmel működő hangzó Bibliát, amelyet a vakok és gyengénlátók számára készítettek, s amelyből Kárpátaljára is hoztak. A logisztikai részt a Magyar Református Szeretetszolgálat vállalta magára.
A Hunyadi Attila, a Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye esperese az érintett gyülekezetek, Tóth László lelkészigazgató, a KRE oktatási bizottságának elnöke pedig a líceumokban tanuló 500 fiatal nevében mondott köszönetet az ajándékért. Rajcsinec Anatolij és Bronovickij Volodimir az Ukrajnai Bibliatársulat képviseletében köszönték meg a kétnyelvű Újszövetséget, illetve bemutatták az 1991-ben alakult szervezetük munkáját.
Zárszavában Zán Fábián Sándor azt kérte, hogy minden ember vezérfonala a Biblia legyen, s akkor békességben, szeretetben élhetünk, mert könnyebb egymásra találnunk Jézusnál mint Brüsszelben.

Marton Erzsébet