Baptisták hálaadó istentisztelete a főiskolán
Hálaadó ünnepre gyűltek össze a kárpátaljai magyar baptisták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán október 4-én. Az ünnepi istentiszteletet az Esztergom teremben tartották, ahol Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke hirdette a jó hírt, hogy nem vagyunk magunkra hagyva terheink hordozásában. Isten ereje és kegyelme megmutatkozott a múltban is; példaként állhatnak előttünk elődeink, akik hitben jártak és nehézségeik ellenére is kitartottak. Most rajtunk a sor, hiszen ugyanaz a kegyelem és erő a számunkra is elérhető, Isten hűsége nem változott.

Ezután bemutatták azt a nyolc kárpátaljai bibliaiskolás fiatalt, akik Debrecenben, a Szünergosz Baptista Bibliaiskola képzésén vesznek részt havi rendszerességgel. Ők mindannyian már most aktív és építő tagjai a gyülekezeteknek. Közülük egy fiatal házaspárt, rájuk áldás kérve, ifjúsági és gyermekmunkába állítottak.
Az ünnep szeretetvendégséggel zárult, ahol egymást köszöntve tovább építhette mindenki a testvéri közösséget.
Nagy-Kasza Dániel lelkipásztor
Kárpátalja.ma
