Bereg – vidéki keresztény ifjúsági találkozó

November 3-án, egy hideg nap reggelén dolgos fiatal kezek dideregnek Beregszászban, a római katolikus templom udvarán. Készülődnek. Ma itt ifjúsági találkozó lesz! Fúj a szél, sok a feladat, de ez nem lohasztja a lelkesedés lángját bennük. Hiszen ezen a napon először a történelemben a Beregi Esperesi Kerület, a Szent Márton Egyesület, a Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület közösen rendez ifjúsági találkozót Beregszászban.
Fél kilenc van. Még nem tudni, mennyien lesznek. Sokfelől sokféle ember ─ római és görögkatolikus, református fiatal ─ érkezett már meg, olyanok is, akik nem is jelezték, hogy jönnek.
Kilenc óra, ideje elkezdeni. A templomban ülő résztvevők elé lép a két hoppmester. Köszöntik a jelenlévőket, majd átadják a szót Dancs Györgynek, a Háló ügyvezetőjének. Ha a Hálóról beszélünk, egyből három gondolat jut eszünkbe: az Isten, a haza és a másik ember iránti szeretet. E három valahol egy… A Háló a Kárpát-medence minden magyarlakta régiójában jelen van. Összefogni igyekszik szétszórt nemzetünket. Ezenkívül közösségek hálózata is. Kárpátalján ifjúsági, kulturális programokkal, missziós munkával, közösséggel próbál (Isten, a haza és a másik ember iránti szeretetben) megtartó erő lenni.
Az egyik konferáló szót ad Megyesi Lászlónak, a Szent Márton Egyesület elnökének. Az egyesület sokféle rendezvényt szervez egész évben: ifitalálkozókat, lelkigyakorlatokat, táborokat. De vannak önkéntesei is szép számmal, hiszen önkéntesprogramot indított, a kialakult csoportok pedig egyben közösséget, baráti társaságot jelentenek. Ennek a találkozónak a lebonyolításában is aktívan részt vesznek.
Közben pedig érkezik néhány ember. A szó Michels Antal atyához, beregszászi plébánoshoz kerül, aki a mai nap házigazdája és előadója. A katolikus egyház a 2013-as évet a hit évének nyilvánította, a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik és a Katolikus Katekizmus kiadásának huszadik évfordulója alkalmából. Azonban nemcsak megemlékezésről van szó, hanem a keresztény Európa válságáról, az emberek, mindannyiunk hitének válságáról. Föl is tehetjük a kérdést: hiszek-e? Ha igen, akkor miben, hogyan? Vagy Isten csak egy fogalom a szótáramban, és nem az engemet legjobban szerető, megváltó és nehézségeimen átsegítő személy az életemben? Biztosan sokan találkozunk „vasárnapi” keresztényekkel vagy istenhit nélküli emberekkel; netalán olykor mi is ilyenek vagyunk… Azonban a hit halott jócselekedetek nélkül … Nem csupán a magunk ügye. Időnként meg kell vallani, nemcsak szóval-szájjal, hanem hitelesen hirdetve az Evangéliumot, az Örömhírt, a Jóhírt. Az a hiteles ember, akinek a szavai összhangban vannak a tetteivel, akinek az életéből látszik, hogy valóban hisz az Örömhírnek, a Jóhírnek. Bizony sokszor jogosan mondhatják rólunk, keresztényekről, hogy gyászoljuk, nem ünnepeljük a hitünket… Más megközelítésből feltehetjük a kérdést: hol vannak a hitem gyökerei, kiktől kaptam azt? A szüleimtől, a barátaimtól, egy „lángoló” keresztény közösségtől? Vannak-e hitélményeim? Vagy csak megszokásból, esetleg a szüleim szavára járok templomba, hittanra? Beszélgetek-e a barátaimmal hitről, Istenről, vagy mindig csak az a téma, mi van a TV-ben, a Facebookon, a diszkóban? Vannak-e igazi értékeim? Vagy én is tömegember vagyok, akivel elhitették, hogyha nem vagyok a legjobb, a legerősebb, ha nem győzök le mindenkit, akkor nem leszek boldog; ha nem veszem meg a legújabb autót, számítógépet, mobiltelefont, a „legmenőbb cuccokat”, akkor nem lehet igazi örömöm? Isten teremtett bennünket a maga képére és hasonlatosságára, ösztöneinkkel, szükségleteinkkel, vágyainkkal együtt, amelyeket egyedül Ő képes betölteni. Ahogy az életünk, úgy a boldogságunk is Őtőle származó ajándék. De nem mindegy, hogyan viszonyulunk ehhez…
Előadás alatt is érkeznek még. Végül kialakul a létszám: 80-an gyűlnek össze. Az előadást követően kijelölik a kiscsoportok vezetőit, valamint a helyszíneket. Lassan elkezdődik az előadás megbeszélése. A csoportos beszélgetésről vidám arcok mondanak véleményt: „Jó volt”! Kis szünetet követően énekpróba, majd szentmise veszi kezdetét. Igazi fiatalos, „tapsolós-gitáros imádság” ez. Itt tényleg ünnepelnek! Itt örülnek a Jóhírnek!
A lélek táplálása után a test táplálására is sor kerül. Bográcsgulyást kapunk ebédre! Nem is akármilyet, nagyon finomat! Miután mindenki jóllakott kétszer, egy kis kézműveskedésre, játékra átvonulunk a plébániára. A jó hangulat még mindig tart. Nem is ér véget, mert a délután közepén táncház veszi kezdetét. Néptánc. Először sokan ódzkodnak, de egy-két tánc után elégedett mosoly költözik az arcokra. A jókedv most már általános.
Azonban a földi dolgok egyszer véget érnek. Bizony nekünk is le kellett zárnunk boldog együttlétünket egy imádsággal. Köszönetet mondtunk Istennek, az előadónak, a táncházat tartó Birta házaspárnak, a szervezőknek, az önkénteseknek. Kicsit szomorkásan, de egy Istennel és egymással eltöltött, örömteli nap élményével tértünk haza. Reménykedünk a folytatásban!