„Beteg szívem vár szüntelen, én drága Jézusom”

Talán van, aki még ismeri a címben szereplő régi Halleluja-éneket. A ritmusa olyan, mint egy levegő után kapkodó ember beszéde, a dallama fájdalmasan szép, helyenként szinte jajongó. Aki írta, bizonyára tudta, milyen a testi és a lelki fájdalom, és hogy ez a kettő sokszor (sőt, néhány orvos szerint minden esetben) összekapcsolódik.

Fiatalon talán még nem gondolunk túl sokat a betegségre, nincs is annyi tapasztalatunk vele – hála Istennek! –, mert bár időnként megfázunk, influenzásak leszünk, eltörjük a kezünket, lábunkat, és ezek is járnak valamennyi fájdalommal. De tudjuk, hogy pár nap, pár hét, néhány tabletta és jobban leszünk, hamar átvészeljük. Ám ahogy idősödünk, általában egyre több testi baj jön elő. Nem törvényszerű, hogy így legyen, ahogyan az sem, hogy csak az időseknek vannak betegségeik vagy fizikai fájdalmaik, de általánosságban azért az életkorban előrehaladva több betegséggel ismerkedünk meg. (Huszonévesen álmomban sem gondoltam volna, hogy 41 éves koromra kapok egy olyan betegséget, ami nagyon ritka, nagyon nagy fizikai fájdalmakkal jár, és a jelenlegi orvostudomány szerint nem gyógyítható.)

S milyen különös, ha belegondolunk, hogy Jézus földi szolgálatában nagyon nagy hangsúlyt kapott a betegek gyógyítása. A Róla szóló történetek nagy része olyan csodatörténet, amelyben Jézus valakit valamilyen betegségből meggyógyít. S előfordul, hogy csak összefoglalásként említi az evangélista (hisz ki bírna mindent részletesen leírni?), hogy: „…és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket” (Mt 14,14). Jézus gyógyító munkája jel volt az emberek számára, hogy Ő a megígért Messiás, hiszen a próféciák erről szóltak: a vakok látnak, a sánták járnak, a süketek hallanak… Úgy gondolom viszont, amikor Jézus meggyógyított egy beteget, azt nem azzal a lelkülettel tette, hogy „meggyógyítom már ezt is, hátha leesik végre a tantusz a jó népnek”. Hanem azzal a lelkülettel, amely megszánta az embert, amelyben szeretetből fakadt a gyógyítás, hogy az ember legyen egész(séges). Mert Jézus, a Szabadító a teljes embert szabaddá, az összetört embert egésszé akarja tenni.

S bár Jézus kora óta rengeteg fejlődésen ment keresztül az orvostudomány, jobbnál jobb orvosokat kereshetünk fel, azért még mindig Ő a legjobb orvos, aki olyat is tud, amit a földi orvosok nem (így még nekem is van esélyem a gyógyulásra! 😉). Ma is vannak csodás gyógyulások Jézus által. Ma is van szerepe a hitnek a gyógyulásban.

„A századosnak pedig ezt mondta Jézus: Menj el, és legyen a te hited szerint. És meggyógyult a szolga még abban az órában.” Mt 8,13

Mégis vannak betegségei Isten gyermekeinek is. Mégsem gyógyul meg mindenki, aki imádkozik a gyógyulásért. Hogy is van ez akkor? Annyi kérdést felvethet bennünk, különösképpen, ha érintettek vagyunk, vagy valamelyik szerettünk érintett a témában. De óvakodjunk attól, hogy azt mondjuk, azért nem gyógyul meg valaki, mert nem hitt (eléggé)! Hiszen Isten nem automata, mi sem vagyunk azok, és az életünkben számos dolog nem automatikusan működik, ez sem.
Ami viszont támpontokat adhat nekünk, amikor betegség és egészség témakörében gondolkodunk, az két történet. Az egyik, amikor Jézushoz visznek egy béna embert, de mivel nem jutnak hozzá a tömegben, a tetőn keresztül engedik le (hord)ágyastól (Mt 9). Jézus ránéz, és azt mondja neki: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak a te bűneid.”. Pedig senki nem beszélt Neki a béna bűneiről, és egyértelműen a gyógyítást várta mindenki, Ő meg jön a bűnbocsánattal. Ez pedig egyrészt azt üzeni nekünk, hogy ennek az embernek nem a bénaság volt a legnagyobb baja, hanem a bűn, ami elválasztotta Istentől, és Jézus a nagyobbat, a fontosabbat oldotta meg először. Másrészt, ha megnézzük ezt a történetet a Károli-fordításban, a béna embert gutaütöttnek olvashatjuk. A gutaütött az, aki agyvérzést (stroke) kapott. S bár ennek is sokféle oka lehet, de a magas vérnyomással, stresszel szorosan összefügg, és valaki egyszer úgy magyarázta ezt a történetet, hogy valószínűleg ennek az embernek a betegsége összefügghetett a bűneivel: talán hirtelen haragú, ideges természete volt, mellyel megbántott másokat, de saját magát is tönkretette. A Szentírás emberképe a test és lélek egységéről beszél, nem választja szét a kettőt. Ugyanolyan felelősséggel tartozunk a testünk gondozásáért, mint a lelkünk ápolásáért. S bizony a testi állapotunk kihatással van a lelki állapotunkra (gondoljunk csak egy egyszerű kialvatlanságra), és fordítva is. A testi betegségekben, tünetekben sokszor leképeződik az, ami a lelkünkben végbemegy, ezért jól tesszük, ha figyelünk a testünk jelzéseire, nem Istenellenes dolog például, ha megismerjük a test szimbolikus nyelvét (lsd.: keresztyén pszichológusok, pl. Bagdy Emőke, Tapolyai Emőke előadásait a témában.)

A másik történet a vakon született ember meggyógyítása (Jn 9). Itt látjuk azt, hogy a zsidó gondolkodásban a betegséget a bűn büntetésének tartották, hiszen azt kérdezték Jézustól: ki vétkezett, ez az ember, aki eleve így született, vagy a szülei? Jézus pedig azt mondja, egyik sem. Nem azért beteg, mert bárki is vétkezett volna, nem a bűnök miatt béna, „hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”. Jézus lerombolja azt a téves felfogást, hogy akinek valami nagy baja van, az biztos valami nagy vétket követett el (amivel egyébként már Jób könyvében is találkozhatunk). Egy szent titok elé állít minket azzal, hogy azt mondja: a betegen nyilvánvalóvá lesznek Isten cselekedetei. S ez azt is üzeni, hogy Isten szent akaratában lehet, hogy úgy lesznek nyilvánvalóvá az Úr tettei, hogy meggyógyul a beteg, de lehet, úgy, hogy nem. A türelemmel viselt betegség is lehet bizonyságtétel. A fájdalmak között tapasztalt Istenélmény is lehet hitet erősítő, jellemformáló tapasztalat (még ha nem is kívántuk magunknak, csak kaptuk…).

Kedves Olvasó! Ha egészséges vagy, adj ma érte hálát! Ha betegségben vagy épp, imádkozz az Úrhoz, hogy akár a gyógyulással, akár azzal, hogy melletted áll, és erőt ad neked elviselni a betegséget, dicsőítse meg magát!

Dancs Edina

Forrás: teso.blog

(Nyitókép: illusztráció)