Bizodalmad legyen az Úrban – Lelkészszentelő közgyűlés Beregszászban

Lelkésszentelő közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Egyházkerület Beregszászban. A szeptember 12-ei esemény alkalmával hét szolgálattevő lelkészt szenteltek fel.

A közgyűlés a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű, 90. zsoltárral indult. Ezután Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke igehirdetése következett, melynek alapjául Máté evangéliumát választotta: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Máté 7:12) Kihangsúlyozta: nagy nap ez a mai, hiszen az egyházunk hét lelkipásztort állíthat szolgálatba.

A továbbiakban Héder János lelkipásztor vezette a közgyűlést. Mint elmondta, a törvény meghatározza, hogy a lelkészek felszentelését egyházkerületi közgyűlés keretében kell elvégezni. A határozatképesség megállapítása után kihirdette, hogy az egyházkerülethez hét lelkész adta be kérvényét: Margitics Erika, Kobrin Mihály, Gulácsi Laura, Nagy Szabolcs, Dobán Dorina, Orosz Zsolt és Soós Zsolt. Felszentelésüket a közgyűlés elfogadta.

– „Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (János 17:19) – hirdette az ige szavait Zán Fábián Sándor.Legyen ez az óra megszentelődésetek órája. Nemcsak úgy, hogy mi szentelünk föl titeket, hanem úgy is, hogy szánjátok oda egész valótokat Istennek kedves áldozatul, hogy majd szolgálatotok által mindazokat is megszentelje az Úr, akik közé most kibocsájtunk titeket – buzdította püspök a fiatal lekészeket. Majd az eskütételt követően Isten áldását kérte szolgálatukra.

– Hálaadó alkalom a mai – mondta köszöntőjében Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka. A felszentelt lelkészeket köszöntve hálát adott Istennek, hogy olyan személyeket küldött, akik vállalják a gyülekezetek pásztorálását.

– Legyetek a gyülekezetetekben világosság, és éreztessétek Isten világosságát mindenütt – fejezte be üdvözlő beszédét a főgondnok.

– A lelkészszentelés jeles nap egy fiatal lelkipásztor életében, és a kárpátaljai református egyház életében is – hangsúlyozta köszöntőjében Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja. Majd hozzátette: olyan hivatás ez, mely felelőssé avatja viselőjét embertársai sorsáért és lelki fejlődéséért. – Legyen áldás szolgálataitokon, közösségeiteken – fejezte be gondolatait a főkonzul.

Az énekkar szolgálatát követően Zán Fábián Sándor püspök imádsággal zárta a közgyűlést.

Gál Adél

Kárpátalja.ma