Csendem

„Csend van bennem …” és bennem van a csend? Valóban bennem?

Mennyire szerettem régen ezt az éneket és valahányszor eszembe jut, szégyenkezve gondolok arra a legbelső tudatra, milyen kevés valódi csend van bennem. Jólesik csendben lenni mozgalmas napok között/után. Belül mégsem teljes a csend. Évekkel ezelőtt fájdalmas felismerés volt számomra, hogy a napom teljes fizikai aktivitása olyan kevés. És átlagosan mindenki ugyanazon sémák szerint teszi és veszi a dolgait, rendezi a napjait. Mégis a belsőm olyan fáradt, mintha hektárokat kapált volna a testem.

A zajtól. A folyamatos gondolatok áradata, a zajongás, a csendben is fellelhető folytonos dilemmák, tervek, szövődményes kalkulációk, töprengő latolgatások és az állandó friss hírek nyomasztása… A szem előtt mindeközben nincs semmilyen megmozdulás. A test lomha és gyenge. A doki mozgást javasol. De hogy mozogjon a test, amikor annyira fáradt?

„Csend van bennem…” Van?

Sokszor hallottam már, hogy vannak olyan emberek, akik nem tudnak csendben lenni, szólnia kell nekik a háttérben a zenének, a TV-nek, a YouTube-on egy podcastnek. Én is szeretem ezt, de nem zavar, ha egyik sem megy, mert a belső hangom úgyis hangosabb ezeknél. Sőt, igazából a film és podcast nyomja el a belső hangzavart. Lehet, hogy a csend nehezebben elérhető, mint azt gondolom?

Akkor érzem, ha tovább gondolom, éneklem vagy csak elképzelem az ének folytatását: „…és emlékezem… miért szeret Isten?”. Miközben ezekre a szavakra gondolok, nem hallom a többi zajt. Az én csendem csak akkor teremtődik meg, ha Istenre gondolok. Mint mikor utat tör magának a fény. Ha igazán elképzelem és gondolkodom az akaratán, vagy csak álmélkodva a hatalmasságán és azon, hogy miért is lehet ennyire kegyes – akkor érzem a csendet.

A csend nem üresség. Nekem nem. Nekem a csend az Isten szeretetére való ráismerés. Amikor arra gondolok, hogy „Hatalmas dolgokat művel kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.” (Jób 9,10). És ennek a felfoghatatlan magasság csodáinak egy apró porszemként teljesen érdemtelenül én is a részese lehetek. És te is.

Lopom a zajban magamnak a csendeket. Mindegy hol, mikor, tettben vagy csak gondolatban. Minél többször adom át magam az érzésnek, annál több csend alakul ki bennem.

Ez a mai napra a tanácsom, kedves olvasó: próbálj meg minél több csendet lopni magadnak. Lehet, hogy neked nincs szükséged az ének szavaira, de a csendre, az isteni csendre minden bizonnyal. „Gyönyörködj az Úrban…”!

Kopinec Emese

Forrás: teso.blog