Egységért imádkoztak a keresztyének

Az egység öröme az egyház öröme

A Krisztus-hívők egységéért imádkoztak az év kezdetén a történelmi egyházak hívei. A több mint százéves ökumenikus törekvéshez csatlakoztak kárpátaljai gyülekezetek is.

A beregszászi református, illetve katolikus egyházközségek évről évre megszervezik az ökumenikus imahetet, egy hét során felváltva látják vendégül egymást a református és a katolikus templomban, gyülekezeti teremben vagy plébánián. Idén görög katolikus testvérek is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Január 17-én, az idei év imahetének második napján Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, valamint Majnek Antal római katolikus püspök is részt vett a közös alkalmon.

Az egység öröme az egyház öröme, köszöntött a vendéglátók nevében Michels Antal római katolikus plébános. Hangsúlyozta, hogy egy megosztott világban megélni az egységet különös erőforrást jelent.

Zán Fábián Sándor püspök lelki egységért imádkozott, hogy a felekezetek egységesek legyenek a Krisztusba vetett hit által. Imádkozott azért, hogy Beregszász, Kárpátalja és a Kárpát-medence népei mindenkor hűségesek tudjanak maradni Istenhez.

Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet lelkésze Krisztus szenvedéseiről beszélt az igehirdetés során, melyet tökéletes engedelmesség, az Atyával való szoros kapcsolat és a jövőbe vetett bizalom jellemzett. Szenvedése mellett eltörpül az ember vagy az egyház igazsága – mondta. Céljaink meghatározásánál látnunk kell: szükséges, hogy Jézus szenvedése átformáljon. Ha mindennapi harcainkban Ő fog felragyogni, minden más megvilágításba kerül, általa láthatjuk az eljövendő dicsőséget, fogalmazott.

Egyedül Jézus tud összehozni minket, hangsúlyozta Majnek Antal római katolikus püspök. Emlékeztetett arra, hogy a szovjet idő alatt négy felekezet is jelen volt az imaórákon, ma pedig jó, ha három egyházból jelen vannak. Nem kell, megvárjuk az üldözési hullámot, hogy üresek legyenek a templomaink. Ne azt nézzük, ami elválaszt, hanem, ami Jézusban összeköt minket! Fogjunk össze imában, szeretetben, biztatott.

A beregszásziak imahetén, január 16. és 20. között, több százan vettek részt. A hívek azt is elhatározták, hogy az együttműködés nem ér véget az imahét befejeztével – ahogyan az 2010-ben is történt, a Szeretethídként ismertté vált önkéntes nap keretében idén is összefognak a város megtisztításáért.

Soós Katalin

Forrás: reformatus.com.ua