Elhunyt Ferenc pápa

Húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa. A Vatikán hétfő reggel hivatalos közleményben jelentette be Ferenc pápa halálát.

A katolikus anyaszentegyház 266. vezetője sok mindenben volt egyedülálló és első. Ő volt az első jezsuita rendből választott, és az első amerikai kontinensről származó pápa. III. Gergely pápa óta szintén első volt abban pápaként, hogy Európán kívül született és nevelkedett. Ferenc pápa abban is első, hogy még életében, hivatali ideje alatt jelent meg önéletrajzi kötete.

Jorge Mario Bergoglio néven született Dél-Amerikában, Argentína fővárosában, Buenos Airesben 1936. december 17-én. „Az én népem szegény, és én közéjük tartozom” – hangoztatta nem egyszer. Édesapja, Mario José Bergoglio 22 évesen vándorolt be Olaszországból. Édesanyja, Regina María Sívori könyvelő volt. A Bergoglio család öt gyermeket nevelt, Jorge Mario volt az elsőszülött. Még fiatalkorában eltávolították a tüdejének egy részét egy életmentő műtét során. Eredeti végzettsége szerint vegyészmérnök volt, de dolgozott kidobóként, takarítóként és portásként is.

Fiatalon súlyos betegségből épült fel. Tizenhét éves korában fordult Isten felé, ennek hatására 1958-ban csatlakozott a jezsuita rendhez. 11 évvel később, 1969-ben szentelték pappá.

1973-tól 6 éven át volt az ország jezsuita tartományfőnöke. 1998-ban az argentin főváros érsekévé választották, 2001-től az akkori pápa bíborossá léptette elő.

2013. március 13-án választották pápává XVI. Benedek pápa visszavonulása után. Ugyanebben az évben a Time magazin az Év emberévé választotta. A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc tiszteletére választotta.

Életéről 2015-ben film készült Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig címmel. A 104 perces argentin nagyjátékfilmet Beda Docampo Feijóo rendezte.

A pápa a 2019-es A két pápa című alkotásban is megjelent, ahol elődje mellett bíborosként szolgált.

Nagy figyelemmel követte az Ukrajnában folyó politikai és hitéleti eseményeket egyaránt.

2020-ban a Vatikánban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és feleségét, Olena Zelenszkát.

Magyarországra 2021-ben látogatott el először szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjére, majd kevesebb, mint egy évvel később ismét.

Ferenc pápa aktívan követte az orosz–ukrán háború alakulását, nem egyszer kérte a harcok befejezését, felemelte hangját a háború áldozataiért. 2022. március 25-én Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta fel Ukrajnát.

Ferenc pápa 2025-ben Ukrajnába szeretett volna látogatni. Életének utolsó évében jelent meg életrajzi kötete, ami azért is különleges, mert hivatalban lévő pápáról eddig sohasem publikáltak még autobiográfiát.

A pápa egészségének romlása nem volt titok, 2024 novemberében hozták nyilvánosságra, hogy romlik az állapota. Temetési rendelkezésében azt kérte, hogy a régi szokásokkal ellentétben ne terítsék ki holttestét, hanem nyitott koporsós ravatalozással búcsúzzanak tőle, és cinkkel bélelt fakoporsóban hantolják el.

Február 14-én súlyos légúti megbetegedéssel került kórházba. A Vatikán szerint utolsó napjait imával, csendben és közeli tanácsadói körében töltötte.

A pápa ma reggel 7:35 perckor visszatért az Atya házába.

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó: