Elmesélem pápaként töltött első évemet – 1. rész

Egy éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Első évének tapasztalatairól összegző interjút adott az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak.

A beszélgetés során az alábbi témakörök kerültek elő: a pápa telefonhívásai, kapcsolat XVI. Benedek pápával, egyházkormányzási stílus, a kialakult pápamítosz, Argentína, marxista vád, lépések a szexuális visszaélések megelőzésére, szegénység, globalizáció, család, házasság, élettársi kapcsolatok, bioetika, szexuáletika, nők szerepe az egyházban, születésszabályozás, szentföldi út, kapcsolat az ortodoxokkal, Kína, Európa, olvasott könyv, megnézett filmek, szerelem.

Ferruccio de Bortoli: Egy év telt azóta az egyszerű „buona sera” [jó estét] óta, amely az egész világot meghatotta. Olyannyira mozgalmasan telt az utóbbi tizenkét hónap – nem csak az egyház élete számára –, hogy nehezen lehetne összegyűjteni az újdonságok megszámlálhatatlan sokaságát és a Ferenc pápa pasztorális újításaira utaló mindmegannyi mély értelmű jelet. Egy kis fogadószobában vagyunk a Szent Márta-házban. Egyetlen ablaka van, amely egy kis belső udvarra néz, s látni hagyja a kék ég picinyke szögletét. Csodaszép, tavaszias, enyhe napunk van. A pápa hirtelen előbukkan, szinte berobban az egyik ajtón, arcán széles mosollyal. Vidáman tekint végig a túl sok felvevőkészüléken, amelyeket egy újságíró szenilis aggodalommal pakolt ki az asztalra. „Működnek? Igen? Akkor jó.” Egy esztendő mérlege? Nem, a számvetések nem tetszenek neki. „Csak kéthetente tartok számvetést a gyóntatómmal.”

Szentatya, időnként felhív valakit, aki segítségért fordult Önhöz. És vannak, akik nem hisznek a fülüknek.
– Igen, már előfordult. Ha valaki telefonál, azért teszi, mert szeretne beszélgetni, kérdést feltenni, tanácsot kérni. Papként Buenos Airesben könnyebb volt. Azóta is megmaradt ez a szokásom. Ez egy szolgálat. Belülről jön. Persze most nem olyan könnyű telefonálni, hisz rengetegen írnak nekem.

Van-e esetleg valamilyen kapcsolatfelvétel, találkozás, amelyre különös örömmel emlékszik?
– Írt nekem egy nyolcvanéves özvegyasszony, aki elvesztette a fiát. Én pedig most minden hónapban felhívom egy kicsit. És ő boldog. Papként működöm, s ez tetszik nekem.

Milyen kapcsolatban áll elődjével? Kért-e valaha tanácsot XVI. Benedektől?
– „Igen. A nyugalomba vonult pápa nem egy múzeumi szobor, hanem egy intézmény. Nem voltunk hozzászokva, hogy nyugdíjas pápa is van. Hatvan-hetven évvel ezelőtt nyugalmazott püspök sem létezett. Aztán jött a II. vatikáni zsinat, s most már ez is egy intézmény. Hasonlóan kell történnie ennek egy nyugdíjas pápával is. Benedek az első, s talán továbbiak is lesznek. Nem tudjuk. Ő visszahúzódó, alázatos, nem akar zavarni. Beszéltünk erről, s közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha látná az embereket, ha kimozdulna és részt venne az egyház életében. Egyszer idejött a Szent Mihály főangyalt ábrázoló szobor megáldására, aztán eljött ebédelni a Szent Márta-házba, karácsony után pedig meghívtam, hogy vegyen részt a konzisztóriumon, ő pedig elfogadta. A bölcsessége Isten ajándéka. Volt, aki azt szerette volna, hogy egy bencés apátságba vonuljon vissza, távol a Vatikántól. Én viszont a nagyszülőkre gondoltam, akik bölcsességükkel, tanácsaikkal erőt adnak a családnak, és nem érdemlik meg, hogy öregotthonban végezzék.

Nekünk úgy tűnik, hogy az egyházat a következőképpen kormányozza: meghallgat mindenkit, azután pedig egymaga dönt. Kicsit hasonlóan a jezsuiták legfőbb elöljárójához. A pápa olyan ember, aki egyedül van?
– Igen is meg nem is. Értem, mire céloz. A pápa nincs egyedül a munkájában, mert sokan vannak, akik segítik, tanácsot adnak neki. Akkor lenne egyedül, ha úgy hozna döntéseket, hogy nem hallgat meg, vagy csak úgy tenne, mintha meghallgatna másokat. Viszont eljön a pillanat, amikor dönteni kell, alá kell írnia valamit, s ekkor bizony egyedül van felelősségérzetével.

Ön újdonságokat vezetett be, szóvá tette a papok bizonyos viselkedésformáit, ráncba szedte a Kúriát. Találkozott némi ellenállással, ellenkezéssel. Megváltozott-e már annyira az egyház, amennyire egy évvel ezelőtt szerette volna?
– Tavaly márciusban semmiféle tervem nem volt az egyház megváltoztatására. Nem számítottam arra, hogy – mondjuk így – egyházmegyét kell váltanom. Úgy kezdtem bele a kormányzásba, hogy próbáltam gyakorlatba ültetni azt, ami az egyes kongregációkban a bíborosokkal való eszmecserék során felmerült. Cselekvésemben azt várom, hogy az Úr inspiráljon. Mondok egy példát. Szóba került, hogy szükség lenne a Kúrián dolgozó emberek lelki gondozására, és elkezdtünk lelki napokat szervezni nekik. Nagyobb súlyt kellett adnunk az éves lelkigyakorlatnak: mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy öt napot elcsendesedve, elmélkedéssel töltsön, míg korábban a Kúrián meghallgattak naponta három prédikációt, azután voltak, akik folytatták a munkát.

A gyengédség és az irgalom a lényege lelkipásztori üzenetének…
– És az evangéliumnak. Ez az evangélium középpontja. Máskülönben nem lehet megérteni Jézus Krisztust. Az Atya gyengéd szeretete küldi őt hozzánk, hogy meghallgasson, meggyógyítson, megmentsen minket.

De az emberek megértették ezt az üzenetet? Ön mondta, hogy a Ferenc-imádat nem fog sokáig tartani. Van valami, ami nem tetszik önnek az önről kialakított képben?
– Szeretek az emberek közt lenni, a szenvedők mellett állni, örülök, ha meglátogathatom a plébániákat. Nem tetszenek az ideológiai értelmezések, nem tetszik, ha egyfajta »Ferenc pápa-mítoszt« gyártanak. Amikor például azt híresztelik, hogy éjszaka kiszököm a Vatikánból, hogy enni adjak a koldusoknak az Ottaviano úton. Meg se fordult a fejemben. Sigmund Freud mondta egyszer, ha nem tévedek, hogy minden idealizálás mögött agresszió lapul. Bántónak érzem, ha valaki Supermannek vagy valamiféle sztárnak ábrázolja a pápát. A pápa olyan ember, aki nevet, sír, nyugodtan alszik, és vannak barátai, mint mindenki másnak. Egyszóval normális ember.

Nosztalgiával gondol Argentínára?
– Igazság szerint nincs bennem nosztalgia. Szeretném meglátogatni a húgomat, aki lebetegedett, ő a legkisebb ötünk közül. Örülnék, ha láthatnám, ez azonban még nem ok, hogy Argentínába utazzam: beszélek vele telefonon, és ez elég. Nem tervezem, hogy 2016 előtt odamennék, mert voltam már Dél-Amerikában, Rio de Janeiróban. Most a Szentföldre, Ázsiába, majd Afrikába kell mennem.

Nemrég csináltatott új argentin útlevelet. Ugyanakkor ön mindig államfő is.
– Újat csináltattam, mert lejárt.

Rosszul esett-e Önnek, hogy marxizmussal vádolták – főleg Amerikából – az Evangelii gaudium megjelentetése után?
– Egyáltalán nem. Soha nem értettem egyet a marxista ideológiával, mert nem igaz, de ismertem nagyon sok kiváló embert, akik a marxizmus hívei voltak.

A botrányok, amelyek felkavarták az egyház életét, szerencsére már elültek. A kiskorúak ellen elkövetett visszaélések kényes témájával kapcsolatban a Foglio olasz napilap Önnek címzett nyílt levelet tett közzé, amelyet többek közt olyan filozófusok is aláírtak, mint Alain Besançon és Roger Scruton, hogy emelje fel hangját a gyermekeket kevéssé tisztelő szekularizált világ fanatizmusaival és rossz lelkiismeretével szemben.
– Két dolgot szeretnék mondani. A szexuális visszaélések szörnyűek, mert mély sebeket okoznak. XVI. Benedek nagyon bátor volt, amikor utat nyitott. Az egyház pedig ezen az úton sokat haladt előre. Talán mindenkinél többet. A gyermekek elleni erőszak jelenségét feltáró statisztikai adatok elképesztőek, de azt is világosan megmutatják, hogy a visszaélések nagy többsége családi és rokoni körben történik. A katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely átláthatóan és felelősséggel lépett előre ezen a téren. Senki más nem tett többet. Mégis az egyház az egyedüli, akit támadnak.

Szentatya, azt mondja, hogy „a szegények evangelizálnak minket”. A szegénységre való odafigyelést, az Ön lelkipásztori üzenetének legvilágosabb ismertetőjelét azonban bizonyos megfigyelők a pauperizmus (a nincstelenség mint érték) melletti kiállásra cserélték.
– Az evangélium elítéli a jólétet. A pauperizmus a kritikus értelmezések egyike. A középkorban sok szegénységi mozgalom létezett. Szent Ferenc zseniálisan kapcsolta össze a szegénység témáját az evangélium útjával. Jézus azt mondja, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, Istennek és a vagyonnak. És amikor az utolsó ítéleten megítéltetünk (Máté 25), az számít, hogy miként viszonyultunk a szegénységhez. A szegénység eltávolít a bálványimádástól, kitárja az ajtókat a Gondviselés előtt. Zakeus visszaadta vagyona felét a szegényeknek. És aki önző módon megtartja magának teli éléskamráit, annak az Úr a végén benyújtja a számlát. Amit a szegénységről gondolok, jól kifejtettem az Evangelii gaudiumban.

A globalizációban, főként a pénzügyi globalizációban látja az emberiség egyik legnagyobb kártevőjét. Viszont a globalizáció emberek millióit emelte fel a nyomorból. Reményt adott, ezt a ritka érzést, melyet nem szabad összekeverni az optimizmussal.
– Igaz, a globalizáció valóban sok embert kimentett a szegénységből, de sok más embert pedig éhhalálra ítélt, mert ezzel a pénzügyi rendszerrel szelektívvé válik. Az a globalizáció, amelyre az egyház gondol, nem egy gömbhöz hasonlít, amelyben minden pont egyenlő távolságra van a középponttól, és így a népek elveszítik sajátosságukat, hanem poliéderhez, a maga sokféle oldalával, amelyben így miden nép megőrzi saját kultúráját, nyelvét, vallását, önazonosságát. A jelenlegi „gömbszerű” gazdasági s főképpen pénzügyi globalizáció egyetlen gondolkodásmódot, egy gyenge gondolkodásmódot hoz létre. A középpontban már nem az emberi személy, hanem a pénz áll.

Az interjú fordításának közreadását holnap folytatjuk.

Forrás: Corriere della Sera, 2014. március 5., 1–3. oldal.

Forrás: Magyar Kurír