Elmesélem pápaként töltött első évemet – 2. rész

Egy éve választották pápává Jorge Mario Bergogliót. Első évének tapasztalatairól összegző interjút adott az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak.

A beszélgetés során az alábbi témakörök kerültek elő: a pápa telefonhívásai, kapcsolat XVI. Benedek pápával, egyházkormányzási stílus, a kialakult pápamítosz, Argentína, marxista vád, lépések a szexuális visszaélések megelőzésére, szegénység, globalizáció, család, házasság, élettársi kapcsolatok, bioetika, szexuáletika, nők szerepe az egyházban, születésszabályozás, szentföldi út, kapcsolat az ortodoxokkal, Kína, Európa, olvasott könyv, megnézett filmek, szerelem.

Ferruccio de Bortoli: Egy év telt azóta az egyszerű „buona sera” (jó estét) óta, amely az egész világot meghatotta. Olyannyira mozgalmasan telt az utóbbi tizenkét hónap – nem csak az egyház élete számára –, hogy nehezen lehetne összegyűjteni az újdonságok megszámlálhatatlan sokaságát és a Ferenc pápa pasztorális újításaira utaló mindmegannyi mély értelmű jelet. Egy kis fogadószobában vagyunk a Szent Márta-házban. Egyetlen ablaka van, amely egy kis belső udvarra néz, s látni hagyja a kék ég picinyke szögletét. Csodaszép, tavaszias, enyhe napunk van. A pápa hirtelen előbukkan, szinte berobban az egyik ajtón, arcán széles mosollyal. Vidáman tekint végig a túl sok felvevőkészüléken, amelyeket egy újságíró szenilis aggodalommal pakolt ki az asztalra. „Működnek? Igen? Akkor jó.” Egy esztendő mérlege? Nem, a számvetések nem tetszenek neki. „Csak kéthetente tartok számvetést a gyóntatómmal.”

A család témája központi helyen szerepel a nyolc bíborosból álló bizottság tevékenységében. II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása óta sok miden megváltozott. Két szinódust is terveznek. Az emberek nagy újdonságokat várnak. Az elváltakról Ön azt mondta, hogy nem szabad elítélni őket, hanem segíteni kell nekik.

– Hosszú még az út, amelyet az egyháznak meg kell tennie. Ezt a folyamatot az Úr akarja. Megválasztásom után három hónappal elém tették azokat a témákat, amelyek közül ki kellett választani egyet a szinódusra. Azt javasoltuk, hogy arról tárgyaljunk, mi az, amit Jézus a mai embernek ad. Végül azonban fokozatosan, lépésről lépésre – amelyek számomra Isten akaratának jelei voltak – úgy döntöttünk, hogy a családról fogunk tárgyalni, amely igen súlyos válságon megy keresztül. Nehéz dolog családot alkotni. Kevés fiatal házasodik meg. Sok az elvált család, a közös élet terve füstbe ment. A gyerekek sokat szenvednek. Nekünk pedig választ kell adnunk. De ehhez nagyon sokat és mélyrehatóan kell gondolkodnunk. Ezt teszi a konzisztórium és a szinódus. El kell kerülni, hogy leragadjunk a felszínnél. A kísértés, hogy minden problémát kazuisztikával oldjunk meg, hiba, a mély dolgok leegyszerűsítése, miként a farizeusok csinálták, végtelenül felszínes teológia. A mélyreható gondolkodás fényében lehet majd komolyan szembenézni a sajátos helyzetekkel, mint például az elváltakéval, a problémák gyökerét érintő lelkipásztori gondoskodásra van szükség.

Walter Kasper bíboros előadása az utolsó konzisztóriumon (szakadék tátong a házasságról és családról szóló tanítás, valamint sok keresztény tényleges élete között) miért osztotta meg ennyire a főpapokat? Hogyan látja, sikerül az egyháznak a következő két évben végigjárnia ezt a fáradságos utat úgy, hogy széleskörű és békés egyetértés alakuljon ki? Ha a tan, a tanítás szilárd, akkor miért van szükség eszmecserére?

– Kasper bíboros ragyogó és mélyreható előadást tartott, amelyet nemsokára közzétesz németül. Öt témát tárgyalt, az ötödik a második házasságkötés volt. Aggódnék, ha a konzisztóriumon nem bontakozott volna ki élénk vita, anélkül mit sem ért volna. A bíborosok tudták, hogy elmondhatják azt, amit akarnak, és nagyon sokféle szempontot és látásmódot felvázoltak, melyek mind gazdagítóak. A dolgok testvéri és nyílt megvitatása segíti a mélyebb teológiai és lelkipásztori gondolkodást. Ettől nem félek, mi több, inkább törekszem rá.

A közelmúltban rendszeres volt az emberek figyelmének felhívása az úgynevezett „vitathatatlan értékekre”, főleg a bioetikában és a szexuáletikában. Ön nem vette át ezt a megfogalmazást. A tanbeli és erkölcsi elvek nem változtak. Az Ön döntése esetleg egy kevésbé az előírásokat szajkózó és az egyéni lelkiismeretet nagyobb tiszteletben tartó stílust kíván jelezni?

– Sose értettem a vitathatatlan értékek kifejezést. Az értékek azok értékek, és pont. Nem mondhatom, hogy a kezem egyik ujja kevésbé lenne hasznos a többinél. Ezért nem értem, milyen értelemben létezhetnek vitatható értékek. Amit az élet témájáról el kellett mondanom, azt leírtam az Evangelii gaudium buzdításban.

Sok ország törvényileg szabályozza az élettársi kapcsolatokat. Olyan út ez, amelyet az egyház meg tud érteni? De vajon meddig, melyik pontig?

– A házasság egy férfi és egy nő között jön létre. A világi államok igazolni akarják az élettársi kapcsolatokat azáltal, hogy szabályozzák a különféle együttélési formákat, ebben pedig az a szükség vezeti őket, hogy szabályozni kell a személyek közötti gazdasági viszonyokat, mint például az egészségügyi ellátás biztosítását. A legkülönfélébb együttélési megállapodásokról van szó, s én fel sem tudnám sorolni annak különféle formáit. Meg kell nézni az egyes eseteket, és különbözőségeiket figyelembe véve kell megítélni őket.

Hogyan mozdítják elő a nő szerepvállalását az egyházban?

– A kazuisztika itt sem segít. Igaz, hogy a nők nagyobb mértékben jelen lehetnek és jelen is kell lenniük az egyház döntéshozó pozícióiban. Ezt viszont csak működést érintő előléptetésnek nevezném. Csak ezen a módon nem jutunk sokat előre. Inkább arra kell gondolni, hogy az egyház [chiesa] szó előtt [pl. az olasz nyelvben] a nőnemű „la” névelő szerepel: az egyház a kezdetektől fogva nőnemű. A nagy teológus Hans Urs von Balthasar sokat foglalkozott ezzel a témával: a péteri elv mellett a máriás elv határozza meg az egyházat. Szűz Mária fontosabb bármely püspöknél vagy bármely apostolnál. Ennek teológiai elmélyítése folyamatban van. Rylko bíboros a Világiak Pápai Tanácsával ebben az irányban dolgozik sok női szakértővel.

Fél évszázaddal a VI. Pál által kiadott Humanae vitae után az egyház elő tudja újra venni a születésszabályozás kérdését? Carlo Maria Martini bíboros, az ön rendtársa, úgy gondolta, hogy már eljött az ideje ennek.

– Minden azon múlik, hogy miként értelmezzük a Humanae vitaet. Maga VI. Pál volt az, aki – a végén – azt kérte a gyóntatóktól, hogy nagy irgalommal járjanak el, és legyenek tekintettel a konkrét helyzetekre. De prófétai volt az ő zsenialitása. Volt bátorsága ahhoz, hogy a többséggel szemben foglaljon állást, megvédje az erkölcsi fegyelmet, kulturális fékként hasson, szembeszálljon a jelen és jövőbeli neomalthusianizmussal. A feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni. Erről is lesz majd szó a szinódus folyamán.

A tudomány kiterjeszti és újrarajzolja az élet határait. Van értelme mesterségesen meghosszabbítani az életet vegetatív állapotban? Tekinthetjük megoldásnak a biológiai végrendeletet?

– Nem vagyok szakember bioetikai témákban. És tartok attól, hogy minden mondatom félreérthető lehet. Az egyház hagyományosan azt tanítja, hogy senkinek sem kötelező rendkívüli eszközöket igénybe venni, amikor már tudja, hogy élete végső stádiumában van. Lelkipásztori gyakorlatomban ilyen esetekben mindig azt tanácsoltam, hogy vegyenek igénybe fájdalomcsillapítót. Sajátosabb esetekben – ha szükséges – érdemes kikérni szakemberek tanácsát.

Közelgő útja a Szentföldre megegyezést fog-e hozni az Oltáriszentség kölcsönös vételéről az ortodoxokkal? Ebben ugyanis VI. Pálnak – ötven évvel ezelőtt – majdnem sikerült megállapodnia Athenagorasszal.

– Mindnyájan türelmetlenül várjuk, hogy „végső” eredményekre jussunk. Ám az egység útja az ortodoxokkal elsősorban azt jelenti, hogy közösen haladunk és közösen dolgozunk. Buenos Airesben a kateketikai tanfolyamokra ortodoxok is jöttek. Én pedig a karácsonyt és január hatodikát az ő püspökeikkel töltöttem, akik alkalomadtán tanácsot is kértek egyházmegyei hivatalainktól. Nem tudom, igaz lehet-e a jelenet, mely szerint Athenagorasz azt javasolta VI. Pálnak, hogy ők haladjanak csak együtt, a teológusokat pedig mind küldjék el egy szigetre, hadd vitatkozzanak egymás közt. Nyilván vicc ez, de tényleg az a fontos, hogy együtt haladjunk. Az ortodox teológia nagyon gazdag, s úgy hiszem, manapság nagy teológusaik vannak. Csodálatos, ahogyan az egyházat és a szinodalitást értelmezik.

Éveken belül a legnagyobb világhatalom Kína lesz, és Kínával a Vatikánnak nincsenek kapcsolatai. Matteo Ricci Önhöz hasonlóan jezsuita volt.

– Közel állunk Kínához. Levelet küldtem Kína elnökének, Hszi Csin-pingnek, amikor megválasztották, három nappal utánam. Ő pedig válaszolt. Vannak tehát kapcsolatok. Nagy nép a kínaiaké, s én szeretem őket.

Szentatya, miért nem beszél soha Európáról? Mi az, ami nem meggyőző Ön számára az európai törekvésből?

– Emlékszik-e arra a napra, amikor Ázsiáról beszéltem? Na, mit mondtam? (Ekkor a jelen interjú lejegyzője elkezdett magyarázkodni, próbálta halvány emlékeit előbányászni, majd rájött, hogy egy kedves átverés áldozata lett.) Én nem beszéltem sem Ázsiáról, sem Afrikáról, sem Európáról. Egyedül Latin-Amerikáról beszéltem, amikor Brazíliában voltam, és amikor a Latin-Amerikáért felelős Bizottságot kellett fogadnom. Nem volt még alkalmam arra, hogy Európáról beszéljek. De majd eljön!

Milyen könyvet olvas ezekben a napokban?

– Damiano Marzotto Péter és Magdolna című könyvét az egyház nőiségéről. Rendkívül szép könyv.

Van-e ideje megnézni valami szép filmet, hiszen a film is az egyik szenvedélye? A „nagy szépség” például Oscar-díjat nyert. Megnézi majd?

– Nem tudom. Az utolsó film, amelyet láttam, Benignitől Az élet szép. Előtte pedig újból megnéztem Fellini Országúton című filmjét. Mestermű. Andrzej Wajda is tetszett nekem…

Szent Ferencnek könnyelmű ifjúkora volt. Kérdezem: Volt valaha szerelmes?

– Az El Jesuita (A jezsuita; magyarul: Ferenc pápa. Beszélgetések Jorge Mario Bergoglióval) című kötetben elmesélem, hogy tizenhét éves koromban volt egy barátnőm. Megemlítettem ezt az El Cielo y la Tierra (Az Égről és Földről) című kötetben is, amelyet Abraham Skorkával együtt írtam. A szemináriumban elcsavarta a fejem egy lány egy hétre.

És mi lett a vége, ha nem vagyok indiszkrét?

– Fiatalokra jellemző dolgok voltak. Megbeszéltem a gyóntatómmal.
(széles mosoly)

Köszönöm, Szentatyám!

– Én köszönöm Önnek!

Az interjú 1. részét itt olvashatja.

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Corriere della Sera, 2014. március 5., 1–3. oldal.

Forrás: Magyar Kurír