Esperesi kerületi hittanverseny Beregszászban

A régen nagy hagyománynak örvendő hittanversenyeket újra felelevenítették a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében.

Az elmúlt hétvégén tartották az első Bereg-Ugocsai esperesi kerületi elődöntőt Beregszászban, a Pásztor Ferenc Közösségi Házban. Az egyházmegyei döntőt júniusban tartják, melynek győztesei nem kis jutalomban részesülnek: a nyertes csapatok a Balatonra utazhatnak június 21. és 27. között.
A megmérettetés nem egyéni verseny keretében zajlott, hanem 12 év feletti háromfős csapatok jelentkezését várták a szervezők. Az esperesi kerületből Beregszász, Bene és Mezőkaszony csapatai képviseltették magukat. A verseny témájául a Biblia egyik könyvének, az Apostolok Cselekedeteinek fejezetei szolgáltak.
A jó hangulatú megmérettetésen a versenyző csapatok különböző típusú feladatokban mérték össze tudásukat. Az írásbeli vetélkedő során tesztkérdésekben, kakukktojás-feladványban és kifejtős válaszokban adtak számot ismereteikről a fiatalok. Végezetül minden csapat egy előre összeállított bibliai történetet adott elő.

kerulet_hittanverseny002
A szervezők minden részt vevő egyházközségi csoportnak gratulálnak az elért eredményekhez, valamint sok sikert kívánnak a döntőhöz.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
Megosztott 1. hely: Beregszászi önkéntesek csapata, Beregszászi ministránsok csapata;
2. hely: Kaszonyi csapat;
3. hely: Beregszászi hittanos lányok;
4. hely: Benei csapat.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma