Ferenc pápa

Ferenc pápa imára szólította fel a keresztényeket Afganisztánért

Kötelezettségvállalást szorgalmazott az Afganisztánban szenvedők segítése érdekében Ferenc pápa, aki a keresztényeket arra kérte, imával és böjtöléssel is kérjék Istent, hogy vigyen békét és együttélést Afganisztánba.

A Szent Péter térre néző ablakból vasárnap elmondott beszédében az egyházfő hangsúlyozta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet.

„Osztom azok fájdalmát, akik a csütörtöki öngyilkos merényletekben elhunytakat siratják, valamint mindazokét, akik segítséget és védelmet keresnek” – jelentette ki Ferenc pápa.

Országok és szervezetek említése nélkül köszönetet mondott a „próbára tett” afgán népet segítőknek. Reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd és a szolidaritás békés együttélést és reményt nyújthat Afganisztánban.

Ferenc pápa azt mondta, „a mostanihoz hasonló történelmi pillanatokban nem maradhatunk közömbösek, ezt tanítja az egyház (…) a mostani helyzet a keresztényeket szólítja”. Az egyházfő a hívőket imára, bűnbánat gyakorlásra, valamint böjtölésre szólította fel.

Forrás: MTI