Görögkatolikus hittanosok táborozása Antalócon

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar hittanosai részére június 31. és július 6. között 13. alkalommal szerveztek tábort.

Az ungvári járási Antalócon található görögkatolikus lelkigyakorlatos ház hetedik éve látja vendégül a nyaralni érkező gyerekeket. Az egyházmegye 18 esperesi kerülete felváltva – egy-egy hét erejéig – veheti igénybe a tábor adta lehetőségeket. Július első hetében a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület hetedik és nyolcadik osztályos hittanosai utazhattak el a Szinyák-hegység lábánál található, gyönyörű környezetben álló lelkigyakorlatos házba.antaloc.tabor.1docx A két turnusban nyaraló 104 gyermek felügyeletéről és szórakoztatásáról közel 30 felnőtt – önkéntesek, hittanosok, kispapok – és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) gondoskodott. A fiatalok közül többen még néhány évvel ezelőtt kis hittanosként vettek részt a táborban, most pedig már szervezőként tértek ide vissza.
Az első turnusban – vasárnaptól szerdáig – nyaraló gyerekek az Ungvári és a Beregszászi járások egyházközségeiből kerültek ki, míg a csütörtöktől szombatig tartó táborban a Nagyszőlősi járás hittanosai vehettek részt.
A gyerekeket a mindennapos szertartások – Paraklisz, Akathisztosz, Szent Liturgia – mellett a szórakozási lehetőségek széles skálája fogadta: vetélkedők, sporttevékenység (foci, röplabda, sakk stb.), kirándulás, tábortűz, kézműves foglalkozás, lubickolás a tábor medencéjében…
A tábor egyik legkedveltebb programja volt az erdei túra, melyen a kirándulók felmászhattak a közeli hegyen található 180 méteres tv-toronyhoz. Emellett esténként belga, skót, görög és magyar néptáncot tanulhattak a szervezőktől.
antaloc.tabor.2docxAz utolsó együtt töltött estén pedig közösen nézték végig a tábor alatt készített fényképeket.
A hittanos tábor sikerességét bizonyítja az évről évre visszatérő gyerekek és fiatalok szép száma, illetve lelkesedése.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma