Hál’ Istennek, lekopogom…

„Van valami, ami fölöttünk, rajtunk túl van, és meghaladja az összes létező képességünket, még a bennünk lévő hitképességet is.”

A lexikonok hitdefiníciói sem tudják igazán kifejezni a hit lényegét, mert ez sokkal összetettebb – erről is szóltak a hit éve alkalmából rendezett püspöki kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Szabó István református, Székely János római katolikus, Kocsis Fülöp görög katolikus, valamint Fabiny Tamás evangélikus püspök. A MOM Művelődési Központban rendezett beszélgetés moderátora Novotny Zoltán sportriporter – a többi közt – arról is faggatta az egyházvezetőket: igaznak tartják-e, hogy hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.

Szeretet irányította gazdaság
Lehet alkotni és élni hit nélkül, de hiányozna belőle a távlat – fogalmazott Székely János. Az esztergom-budapesti segédpüspök XVI. Benedek pápát idézve azt mondta, hogy a világ részei – a gazdaság, kultúra, tudomány – akkor kerülnek a helyüke, ha az ember megérti a lét értelmét, okát és célját. A gazdaságot hozta példának, amely nem önmagáért való és nem pusztán gazdasági törvények érvényesek rá. Székely János meglepő kijelentése szerint a gazdaságot az igazságnak és a szeretetnek kellene irányítani.
– Sokan gondolják, hogy a piac szabályozza önmagát. A gazdaság végső célja azonban nem a profit és a haszon, hanem az, hogy a földön minden ember tisztességesen, emberhez méltóan meg tudjon élni. Hit nélkül nem lesz az életnek valódi mértéke, vagy legalábbis nem olyan, amit a Teremtő ad – tette hozzá Székely János.

A hit többet mond, mint az értelem
A tágasság jól megfogja a hit lényegét – folytatta a megkezdett gondolatokat Kocsis Fülöp. A hajdúdorogi megyéspüspök úgy vélte, hogy az isteni örök élet ajándékának a hite nélkül behatárolt az életünk.
– Lehet alkotni, hiszen az emberi elme szinte hihetetlen dolgokat produkált már eddig is. Az amerikai technikai világ önmagával versenyt futva hozza létre az újabbnál újabb megoldásokat. Tehát az ember tud nagyot alkotni, csak kérdés, hogy mindennek van-e távlata. Ha ugyanis nagyot alkotunk, sok esetben önmagunkat akarjuk naggyá tenni, és ez jó érzést okoz. Az ember törekszik arra, hogy elismertséget szerezzen, de ez csak egy ideig tart, és a végén mégis kielégületlenség-érzéssel járhat. A hit arra tanít meg, hogy létezik végtelen távlat. A hit olyan képességünk, amely többet tud elmondani, mint az értelem – fogalmazott a görög katolikus egyházvezető. Kocsis Fülöp úgy érvelt, hogy hiába a magyarázat, rációval nem lehet fölfogni a túlvilágot, a föltámadást, a végső igazságszolgáltatást és az örök életet. Ezek már olyan dimenziók, amelyeket a véges emberi elme nem képes megérteni, azonban a hit kitágítja a látást.

Ami Istennel lehetséges
Szabó István szerint érdemes úgy feltenni a kérdést, hogy mit lehet hit nélkül tenni.
– A szó igazi értelmében semmit nem lehet. Az evangéliumban szerepel egy megrendítő történet, aminek a konklúziója az, hogy ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges. Engem ez a lehetségesség érdekel. A hit erre a lehetségességre nyit föl bennünket. Van valami, ami fölöttünk, rajtunk túl van, és meghaladja az összes létező képességünket, még a bennünk lévő hitképességet is. A hit készteti az embert alkotásra és arra, hogy igazán éljen. Hit nélkül nincsenek az embernek igazi életimpulzusai. Csak éldegélünk, alkotgatunk, toldjuk-foldjuk az életet. Ha nem tudjuk, hogy létezik egy embert meghaladó transzcendens hatalom, akkor nincs iránya az életünknek – fejtegette a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.

Hál’ Istennek, lekopogom
A hitnek sok jelentésárnyalata van – vélte Fabiny Tamás. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke szerint a hit szót mint valamiben való bízást használják sokan.
– Valamiben hinni kell, halljuk a közhelyeket. Pogányságok kötődhetnek a sekélyes hithez, ilyen furcsaság például a „Hál’ Istennek, lekopogom”. A bibliai történetek sokat segítenek az eligazodásban. Például amikor egy édesapát a beteg fiával Jézushoz visznek, hogy gyógyítsa meg, elhangzik egy megrendítő mondat: „Hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemen.” Ez ambivalencia, hiszen kimondja, hogy hiszek, de ott van az eredendő hitetlenség. Az ember bármennyire akar is hinni, ha megfeszül, akkor sem jut el a hitre. A hit ugyanis kegyelem, Istentől kapott ajándék. Az evangélikus püspök Karinthy Frigyest idézte: „Két dolgot most már biztosan tudok. Az egyik, hogy rajtam kívül van valahol ő, aki tud rólam, aki jobban tudja nálam, ki vagyok. A másik, hogy hiába keresem így – hatalmasabb ő nálam, csak ő találhat meg engem – vakon tapogatózva, ha mindketten keresgélünk, eltévesztjük egymást, elmegyünk egymás mellett. Egyikünknek csendben kell maradni – hadd legyek én az, a gyöngébb és fáradtabb. Várnom kell és figyelnem – várnom és figyelnem türelemmel –, és csak mikor közelemben érzem tapogató kezét, szabad immár suttognom halkan: itt vagyok, itt vagyok, itt vagyok, én vagyok az – lám, milyen egyszerű és világos lett minden, jaj, Istenem, én Istenem, én külön Istenem.”

Páros monológ
Kocsis Fülöp azt hangsúlyozta, hogy nem akármilyen hitről, hanem a keresztyén hitről szól a diskurzus. Minden személyiség más és mindenki mást tesz hozzá személyes hitéhez – fogalmazott a görög katolikus püspök, aki szerint keresni kell, hogy mit tehetünk a hitünk elmélyítéséért.
– Személyessé az által válik a hit, amit én tudok hozzátenni. Sokszor ez hallgatást jelent, és talán ez a legnehezebb. Befogadni és hallgatni nem passzív magatartás, hanem az egyik legtevékenyebb cselekvés. Azok hite tud erősödni, akik tudnak hallgatni. A hallgatást az emberi kapcsolatokban is lehet gyakorolni, nem csak a templomokban. Gyakran nem hallgatjuk meg a másikat, a beszélgetésünk csupán páros monológ. Ha a másikat nem tudom meghallgatni, akkor az Isten szavát sem. Az Isten hangját nem csak a templom csendjében, hanem az életben is meg kell tanulni fölismerni. A fecsegő lét, amire folyamatosan késztet a mai világ, nagy akadálya annak, hogy a hit ajándékát megkaphassuk a hallgatás által.

Visszahat ránk
Szabó István püspök úgy fogalmazott: amiben hiszünk, az visszahat ránk. Mindenkiben van hívő-készség, ami életkorunkkal néha növekszik, máskor pedig csökken.
– A gyerek nagyon hisz, a kamasz nem akar hinni, de a szerelmes megint akar. A felnőtt nem képes vagy nem ér rá hinni, aztán szépen belevénülünk a hitbe. Ezek szép állapotok, de mégis az a dolog veleje, hogy mindez nem választható el a hitünk tárgyától. Amiben hiszek, visszahat rám – ismételte meg a református egyházvezető.
Székely János arról szólt, hogy amit a kereszténység állít, nem értelemellenes dolog, még akkor sem, ha meghaladja az értelmünket.
– Érdemes lenne hitünk tartalmát átlátni és bátrabban képviselni kereszténységünket – tette hozzá.

Istenkerülő kontinens
Kocsis Fülöp véleménye szerint elképzelhető, hogy Európa hitvilága már nem fordítható meg, hiszen a számok azt is mutatják, hogy az öreg kontinens lakossága tudatosan Isten-kerülővé vált.
– Elképzelhető, hogy Európa is úgy jár majd, mint a Római Birodalom. Nem tudni. A lényeges kérdés mégsem ez; nekünk itt kell élnünk, akkor is, ha fenekestül felfordul minden.

Hitelesség, feladat, beszélgetés, őszinteség
A fiatalok megszólítása nagyon fontos feladat, ebben a kérdésben azonban mind a négy egyházvezető máshová tette a hangsúlyokat. Székely János szerint a hitelesség, őszinteség és a radikalitás az út, vagyis fölragyogatni az evangéliumot teljes erejéből. Kocsis Fülöp úgy vélte, hogy a fiatalok az igényességre nyitottak, és ha értelmes feladatot kapnak, akkor tudnak és akarnak is teljesíteni. Fabiny Tamás a beszélgetés erejében bízik, szerinte a fiatalokat meg kell erősíteni abban, hogy a mai trenddel ellentétben nem az érdek, hanem az érték a fontos. Szabó István úgy fogalmazott: két szív között legrövidebb út az őszinte szó. A keresztyénség személyes dolog, ami kétezer éve ugyanúgy szemtől szemben ment végbe, mint most.

Forrás: parokia.hu