Három sír története

Mt 28,1-7.
1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

2 És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. 3 Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. 5 Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. 7 És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!”
 
Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. (Mt 28,5-6)
Évekkel ezelőtt meglátogattam Lenin sírját Moszkvában, később Chou Enlai sírját Pekingben. Mindkét helyen a hajdani vezető teste volt látható egy átlátszó koporsóban, ahol hűséges követői megtekinthették. Ahogy kijöttem a mauzóleumokból ugyanaz a gondolat jutott eszembe: Hol tekinthetnék meg Jézus követői az ő testét? A válasz természetesen: sehol!
Megnéztem a Szent Sír Templomot is Jeruzsálemben, amelyet a hagyomány szerint Jézus sírhelye köré építettek. Nekem mégis jobban tetszett az ún. Gordon Kert Sírhely. Mindegy most, hogy ez volt Jézus sírja, vagy egy másik, ez jobban hasonlított arra, ahogy én elképzeltem a sírt. Bementem, egy nagy kő mellett elhaladva, és láttam, hová helyezhették a testet, de nem láttam semmilyen holttestet egyik jeruzsálemi sírban sem.
A keresztyénség az egyetlen nagy vallás, amely azt hirdeti, hogy az alapítója feltámadt a halálból. Ha ez nem lett volna igaz, a hatóságoknak csak meg kellett volna mutatni a halott testet. Megpróbálkoztak azzal, hogy a tanítványok ellopták (Mt 28,12-13), de vajon azok a férfiak, akik a zsidóktól való félelem miatt húsvét este elrejtőztek, később feláldozták volna életüket, ha tudják, hogy a feltámadás hazugság?
Imádság: Hálát adunk Istenünk, Krisztusért, feltámadott Urunkért és a Szentlélek erejéért. Ámen.
Örüljünk a Feltámadott Úrban!
Gus Browning (Texas, Egyesült Államok)
IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK JERUZSÁLEMBE LÁTOGATNAK!

Forrás: csendespercek.hu