Idén már megszervezik a református ifjúsági táborokat

A Kárpátaljai Református Egyházkerület Máramaros-Ugocsa Egyházmegyéjében megkezdődtek az ifjúsági napok. A vírushelyzet tavaly nem tette lehetővé a fiatalok táboroztatását, idén azonban szeretettel várják a konfirmandus korosztályt, tehát a 7. 8. 9. osztályt már befejezett tanulókat. A helyszín ez éven a Péterfalvi Református Líceum, az Aklihegyi Immanuel Központban zajló felújítások miatt. A táborozók három napot tölthetnek együtt, Isten igéjét hallgatva. Az áhítatokon és érdekes előadásokon kívül, szórakoztató játékok és egyéb programok is várják az érdeklődőket.

A tábori napok gyülekezetenként vannak megszervezve. A fiatalok és szüleik a helyi lelkésznél, illetve hitoktatónál jelentkezhetnek és kaphatnak bővebb tájékoztatást a pontos dátumról és további információkról.

A Református Egyház fontosnak tartja a felnövekvő nemzedék lelki fejlődését és hitbeli nevelését. Továbbá céljuk, hogy a jövő generációja megismerje a bibliai értékrendet és aszerint folytassa életét, ami nem csupán személyes életük meghatározója, de közösségünk megtartó ereje is egyben.

Seres Johanna
Kárpátalja.ma