Iraki üldözött keresztényeken segített a Kárpátaljai Református Egyház
Nem azok segítenek, akiknek sok van, hanem azok, akiknek a szívük a helyén van.
Néhány nappal ezelőtt tért vissza iraki missziós útjáról Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkipásztora, aki a Hungary Helps csapatával üldözött keresztényeknek juttatott el pénzadományt. Ezzel kapcsolatos tapasztalatait, élményeit a beregszászi református gyülekezeti teremben osztotta meg az érdeklődőkkel november 21-én.
A lelkipásztor előadásának kezdetén elmesélte az adománygyűjtés és az utazás történetét. A Kárpátaljai Református Egyház által idén augusztusban Nagydobronyban megszervezett egyházkerületi családi csendesnap egyik fő témája az üldözött kereszténység volt, ezért a szervezők úgy döntöttek, gyűjtést szerveznek azok számára, akiket nap mint nap sérelem, bántalmazás ér istenhitük miatt. A csendesnap kiemelt vendége volt Balog Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, akinek az összegyűlt adományt Zán Fábián Sándor, Kárpátalja református püspöke adta át. A miniszter a magyar állam nevében – az adományhoz egy nagyobb összeget csatolva – felajánlotta a kárpátaljai református egyháznak, hogy maga vigye el az anyagi támogatást az üldözött keresztényeknek a Hungary Helps kormányzati program vezetőinek segítségével.

Az összegyűjtött pénzt Petros Mouchénak, Moszul szír katolikus érsekének adták át azzal a céllal, hogy segítsék a keresztények visszaköltözését azokon a helyeken, ahol sikerült az ISIS katonáit visszaverni, és visszafoglalni tőlük a várost.
A lelkipásztor előadását követően Zán Fábián Sándor osztotta meg gondolatait a segítségnyújtással, menekültügyi kérdésekkel és üldözött kereszténységgel kapcsolatban. Örömét fejezte ki aziránt, hogy bár kicsi és nehézségekkel küzdő közösség a Kárpátaljai Református Egyházé, mégis tud segítséget nyújtani nála jóval nehezebb sorsú keresztény közösségeknek, ugyanis – mint mondta – „nem azok segítenek, akiknek sok van, hanem azok, akiknek a szívük a helyén van”.
Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma
