Isten a csendben vár

Szerző: | 2014.01.24., 07:03 | Hitélet

Egy hetet töltöttem Tahiban, szemlélődő lelkigyakorlaton.

Egyetlen igazi feladatom volt: a csendben megközelíteni Istent.

Prózai keretek

Csaknem harmincan voltunk. Teljes szilenciumot vállaltunk.
Kikapcsoltam a telefonomat, egy hétig nem érintkeztem a családommal, barátaimmal. Nem olvastam, még a Bibliát sem, nem írtam. Nem végeztem semmiféle munkát. Nem beszélgettem a társaimmal.
Szigorú napirend szerint éltünk. Reggel hattól imádkoztak a korán kelők, héttől testmozgás, nyolctól reggeli, majd kilenctől estig az imaidőket csak az étkezések és pihenőidők szakították meg. Rövid tanítás, illetve megosztások illeszkedtek a programba. Lehetőség nyílt vezetőinkkel a személyes beszélgetésre is.

Ráhangolódás
Egyágyas szobám a Duna felé nézett. A túlparton a hegyek minden napszakban más és más fényeket tükröztek vissza rám.
Az elcsendesedéshez szükséges a lelassulás. Ahogyan egy nagy sebességű jármű zaja is elcsendesedik, amint egyre lassul, majd megáll. Az első napunk ennek jegyében zajlott. A természethez fordultunk. Mindenki egyedül, teljes csendben töltötte ezt a napot a tahi ház kertjében vagy a hegyoldalt járva.
A folyóhoz mentem. Egy idős úr horgászott a kanyarulatban. A borult időben az enyhe szél fodrozta az ártól még zavaros vizet. A part hordalékkal teli, sok a szemét is. A vizek melletti enyészet szaga. Egy nagy haltetemet találok, csaknem egyméteres, benne férgek. Legyek kergetőznek oszló húsa, kimeredő csontjai között.
Simogat a szél. A nyárfák ezüstje újra és újra magára vonja figyelmemet. Elszédülök, ahogy a hömpölygő folyót nézem. Megijedek. Elindulok vissza.

Imaidők – határok és mélységek

Kötött testtartásban, mozdulatlanul – imazsámolyon térdelve vagy széken ülve – eltölteni huszonöt percet, majd egy-két perces séta után még és még és még huszonöt percet – szembesített fizikai határaimmal. A feladat pedig, hogy csupán a „jelenben legyek”, igyekezzek gondolatok, cselekvés nélkül Istennek áldozni, felajánlani ezt az időt, még nagyobb kihívásnak bizonyult.
Az első két nap után nem hagytam el a kertet. Miért is mennék ki? Az almafák, a diófa alatt időzök. A szél a legnagyobb élmény, és a nap melege vagy a hiánya, ha megint borult az idő.
A harmadik naptól elkezdek sírni. Sokat. Megelevenednek a sebeim. Kislány vagyok, magányos gyerek. Olyan emlékek kerülnek felszínre, amelyekre már egyáltalán nem számítottam. „Hiszen én azt gondoltam, mindezen túl vagyok már” – de nem. A csendben, a szemlélődő imában minden előjön, amivel még dolgom van, ami akadály lehet abban, hogy Istennel kapcsolatban legyek.
Egyre fontosabb ez a kapcsolat. Egyre természetesebb, hogy óraszámra térdepelek a zsámolyon, csak a ki- és belégzésemet figyelem, a tenyerem közepét és mondom magamban a Jézus-imát. Akkor érkezem meg a csendbe, Istenhez, amikor már a légzésemre sem figyelek. Ott mindig vár valami – egy emlék, egy felkavaró érzelem, egy rendezetlen kapcsolat. És ott, Isten jelenlétében mindez változni, gyógyulni tud. Egy önszántamból meghosszabbított imaidőben átélem anyám életének sebzettségét, igazságát és szentségét. Halott nagyanyám tekint rám, érzem a feltétel nélküli szeretetét, amelyben életemben először tapasztalhattam meg Isten szeretetét. Sírok.

Távlatok
Nincs jó szemlélődés és rossz szemlélődés – mondja Feri atya többször is. Ha nem tudok megszabadulni a gondolataimtól, az sem baj, a lényeg, hogy törekedjek az elcsendesedésre. Isten a csendben vár. A belső csendemben. Mert hiszen hiába a lelkigyakorlatos ház, a szomszédban három kamaszfiú, egzaltált anyuka, kiabálás. És mégis: a kápolnában harminc mozdulatlan ember befelé figyel. Nem kellenek különleges körülmények az imához. Mindenhol és mindig lehet imádkozni. Ki tudná ezt jobban, mint Jálics Ferenc, aki hónapokig összekötözött kézzel, lábbal, egy fejére húzott zsákkal a Jézus-imát mondta dél-amerikai fogságában?
Ez alatt az egy hét alatt megszabadulok – végleg – attól az elképzelésemtől, hogy „engem ne zavarjanak”.

Átélem, megértem, hogy nem zavarhat meg senki, amikor Istenre figyelek.

Kóczián Mária
A szerző római katolikus, a Talita keresztyén női magazin szerkesztője.

Forrás: parokia.hu

Pin It on Pinterest

Share This