Isten ismeri a nevem

1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!” 3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. 6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10 A tanítványok ezután hazamentek.

11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12 és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. 13 Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” 14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15 Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.” 16 Jézus nevén szólította: „Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester.

ISTEN ISMERI A NEVEM!

(A pásztor) a maga juhait a nevükön szólítja. (Jn 10,3)

Gyerekkoromban egyszer a vasútállomás peronján várakoztam az egyik nagynénémre, akinél a nyári szünidőt szándékoztam eltölteni. Soha nem találkoztam még vele, csak fényképen láttam. Hogyan fogom megtalálni őt a kavargó embertömegben? Ekkor meghallottam a nevemet. A kiáltást hamarosan követte a képről ismert nagynéni széles mosolya és ölelése. Újra valaki voltam a tömegben.

Valami hasonló történhetett Mária Magdolnával is a feltámadás reggelén. A hajnali derengés még inkább szörnyűvé tette a veszteség okozta ürességet. Arcát könnyek szántották, az üres sír teljesen elszomorította. A lassan erősödő halvány derengésben az angyalok sem tűntek meggyőzőnek. Azután meghallotta, amint a feltámadott Jézus nevén szólítja: Mária!

Számomra a húsvét minden öröme, reménye és csodája megjelenik ebben a Mária és Jézus közötti találkozásban. A halál életbe fordul, a végből kezdet lesz. De a legjobb az a felismerés, hogy Jézusban biztos lehetek afelől, hogy Isten nemcsak tud rólam, de ismeri a nevemet is. Ezt jelenti a húsvét. Krisztus azért élt, halt meg, és támadott fel, hogy tudhassuk, Isten ilyen értékesnek tart minket e világ ember-tengerében.

Imádság: Urunk, töltsd be szívünket mindennapi teendőink között a veled való húsvéti találkozás élményével. Add azt a bizonyosságot, hogy mindnyájunkat ismersz. Ámen.

Azoknak, akik látnak és hallanak, minden nap húsvét lesz.

Colin D. Harbach (Cumbria, Anglia)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚGY ÉRZIK, MEGFELELDKEZTEK RÓLUK!