Isten közelsége legyőzi félelmeinket

„Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”        
Lk. 2, 10–12

Karácsony van, Isten közelségének szent ünnepe. Mindig az volt, és mindig az marad.

Az a nagy kérése az örökkévaló Istennek karácsonykor hozzánk, hogy engedjük közelebb magunkhoz. Arra biztat, arra hív: gyere közelebb hozzám, gyere közelebb, és láss meg engem!

Karácsony az Isten közelségének, egészen közel jövő jelenlétének az ünnepe.

Nekünk, embereknek, akik folytonosan gyártjuk azokat az eszközöket, amelyek – legalábbis azt gondoljuk – arra hivatottak, hogy legyőzzék a távolságot ember és ember között, legyőzzék a távolságot kontinensek között, az a tapasztalatunk, hogy egyre távolabb kerülünk egymástól. Gyártjuk ezeket az eszközöket, amelyek mind arra lennének hivatva, hogy legyőzzék a távolságot, és közben érezzük, hogy szenvedünk az egymástól való távolságunk miatt.

A távolság – bár azt hisszük, egyre jobban legyőzött – egyre inkább nő. A járvány következményeként, a háború miatt kialakult bizalmatlanság és kiszolgáltatottság miatt a távolság ellehetetleníti az ünneplést, megfoszt a közös örömtől.

Bizony, az antikarácsony hatalma félelmetes. Éppen ezért szólít meg és szólal meg a karácsony angyali üzenete: „Ne féljetek! Ne féljetek, mert íme, nagy örömöt hirdetek nektek!”. Milyen jó, szeretett testvérek, hogy Isten karácsonya, Isten közelségének az ünnepe nem a mi döntésünkön múlik.

Isten közelsége nem a mi döntésünk, mert Isten nem csap be, nem kápráztat el, mert Ő tudja: félelem és öröm úgy fonódnak össze mindennapjainkban, esztendeinkben, hogy újra és újra erőt akarunk gyűjteni.

Azért ünneplünk, ezért kapaszkodunk egymásba, hogy le tudjuk győzni, ki tudjuk űzni a félelmet. Mert minden ünnep – így ez a mostani karácsony szent ünnepe is – arra jó, hogy tudjunk erőt gyűjteni a félelem és a távolságok legyőzésére. Ezért lehetünk együtt a templomban és az otthonainkban. Ezért lehetséges, hogy ilyenkor, karácsony közelében legalább néhány pillanatra még azok is közel kerülnek egymáshoz, akik olyan hihetetlen távol vannak egymástól: gazdagok és szegények, hatalmasok és kisemmizettek egy pillanatra közel kerülnek, mert Isten nem engedi, hogy elfelejtkezzünk arról, hogy az Ő akarata ez. Nem a távolság, hanem a közelség. Ezt a világot Ő arra teremtette, hogy legyünk benne egymás számára láthatóvá, hallhatóvá, megérezhetővé, és ezért tesz fel mindent egy lapra, és azt mondja: „Én közétek jövök, hogy hallható legyek, hogy látható legyek, hogy érezhető legyek, mert én közel vagyok. Engedjetek hát közel magatokhoz, és engedjétek közel magatokat hozzám!”

Ez a karácsony: az Isten közelsége.

Amelyet Ő nem ad fel, amelybe nem fásul bele, amelyet akkor sem szűnik meg újra és újra megteremni, amikor bennünk és körülöttünk újrateremtődnek a félelmek, szorongások. Hány és hány gyermek, fiatal és idős él úgy, hogy szinte meg sem tudja magyarázni, mi az, amitől fél, mert nincs alakja, nincs neve, csak azt érzi, hogy valami szorítja belülről a lelkét. „Ne félj! Ne félj! Mert azt a szorosságot, azt a szorítást, amit rád tett a bűnnek, az önzésnek, a távolságnak a hidegsége, gyötrelme, azt Én leoldom.”

Ez a karácsony: az Isten közelsége. Amely szüntet és eltávolít alaktalan félelmeket, szorongásokat, és azt akarja, hogy érezzük meg az Ő és egymás közelségét. „Isten közelsége oly igen jó nékem” – mondja a zsoltáros. Miért van az, hogy ilyenkor, karácsonykor eszünkbe jutnak régen elfeledett otthonok, hajlékok, ahol azt éreztük, hogy közel vagyunk egymáshoz? Miért igyekszünk legalább karácsonykor egymáshoz közel kerülni, egymás mellé ülni, egymást meghallgatni, egymást megszólítani? Miért? Mert Isten közelségének az ünnepe őriz és tart meg ebben a távolságot tartó, távolságot növelő, félelmet elhintő és a félelemből vámot szedő világban.

„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Van félelmetek, szorongásotok? Azt mondja Isten: „Hagyjátok itt nálam, és vigyétek el az örömöt. Vigyétek el az én közelségemnek örömét, amely mindennél és mindenkinél hatalmasabb, amely képessé tesz bennünket arra, hogy egymáshoz valóban közel hajoljunk gyülekezetben, családban, nemzetben, ebben a világban.” És akkor ezen a karácsonyon is bekövetkezik, bekövetkezhet az a csoda, hogy amikor azt gondolnánk, a fásultság, a csüggedés, a hiábavalóság mindent legyűr, akkor megkapjuk a legnagyobb ellenszérumot, a legnagyobb védettséget: a betlehemi gyermek mosolyát, jelenlétét, tekintetét, közelségét.

Karácsony van, és ez azt jelenti: közel az Isten.

Karácsony van, és ez azt üzeni: közel lehetsz Istenhez, közel lehetsz a melletted élőhöz. Ezért az ünnep öröme az élethez való kedvet adja vissza, és ezt kérjük, ezért esdeklünk, ezért érdemes gyermeki hittel hinni. Hinni, hogy közel, velünk az Isten, és velünk is marad.

Ezért ne féljetek, mert Isten öröme beragyogja a mi életünket, és ez az egész népnek öröme lesz. „Üdvözítő született ma nektek! Ő az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Ő legyen áldott most és örökkön örökké!

Áldott, békés ünnepet kívánok!

Zán Fábián Sándor,

a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Forrás: Kárpátalja Hetilap

Nyitókép: reformatus.hu