Istenfüggőség

Mielőtt belevágnék abba, ami ennek a bejegyzésnek az üzenete lenne, szeretném leszögezni, hogy a Biblia Isten és az ember kapcsolatát függő viszonyban írja le. A bűn az, hogy az ember ezt a függő viszonyt felrúgta és vagy Isten fölé vagy mellé rendeli inkább magát, vagy nem akar tudomást venni Istenről, és embereknek rendeli alá magát, vagy emberek fölött uralkodik. Az emberi kapcsolatok elromlása Isten és az ember közötti kapcsolat megromlására vezethető vissza. Tehát egyértelműen szeretném leszögezni, hogy a Biblia arról beszél, hogy az ember akkor van a helyén, ha függő viszonyban van Istennel.

Amikor istenfüggőségről beszélek, akkor nem a Biblia által is bemutatott egészséges kapcsolatrendszere utalok, hanem arra, amikor ez a függőség nem Isten és a közöttem lévő egészséges szeretetkapcsolat, ami engem a KITELJESEDÉSEM és embervoltom megélése felé terel, hanem elősegíti önmagam rácsok között tartását, és ennek kapcsán a bűnbakképzést és az értéktelenség-érzet felerősödését.

Hibás (rosszul felépített) kapcsolati szemléletünk nem csak az emberi kapcsolatokban nyilvánul meg, hanem ha keresztény vagyok, akkor Istennel való kapcsolatomban is. A kettő hatással van egymásra: ha kiegyensúlyozottá válik az emberekkel a kapcsolatom, akkor nagy valószínűséggel Istennel is rendeződik a viszonyom. Ha Isten és közöttem tisztázódnak a viszonyok, és megértem az ő motivációit, és a megfelelő módon kommunikálok vele és megértem a válaszait, akkor ez visszahat az emberi kapcsolataimra, és egyszer csak azon kapom magam, hogy olyan kapcsolataim is működőképesek és inspirálóak, amelyek korábban nagyon nem voltak azok.

Honnan tudhatom, hogy Istenhez főződő érzéseim károsak-e rám nézve, vagy sem? Néhány általam is tapasztalt tünetet szeretnék felsorolni segítségként.

Megfelelési kényszer

Ha Istennel való kapcsolatomat az motiválja, hogy megfeleljek az elvárásainak. Csak fordítsd le ezt az emberi kapcsolatokra: nincsen annál rombolóbb magatartásforma, mint amikor valaki úgy érzi, akkor „jó” ha azt teszi, úgy teszi, azért teszi, amit tesz, mert a másiknak az tetszik. Torz és keserű emberré formál az, ha azt, ami vagyok meg kell semmisítenem magamban, hogy az legyek, ami állítólag tetszik a másiknak. A megfelelési kényszerből fakadó élet nem lehet boldog élet, mert az nem a sajátod, hanem egy saját magad által magadra erőszakolt idegen élet. Általában felnőtt emberek között az elvárás-alapú kapcsolati minta úgy alakul ki, hogy az egyik fél, mielőtt a másiknak bármilyen elvárása lett volna, MÁR a másik fél „elvárásainak” a kielégítésére törekedett. A megfelelési kényszer egy élethazugság, és Jézus a sátánról mondja azt, hogy ő a hazugság atyja. Az a kapcsolat, ami önmegjátszásra épül, nem Isten elvárása! Tudom, sok „igét” lehet hozni ennek a cáfolatára, és nem is tudlak meggyőzni, ha te nem engeded vitatni a kapcsolatodat Istennel, de a Biblia az ÚJ embert SZABAD embernek nevezi. A legalapvetőbb mozzanat, hogy Isten megszabadít bennünket megkötözöttségeinkből, hogy boldogok legyünk! Az engedelmesség nem lehet rabság, mert akkor az nem Istennek történő engedelmesség, hanem még mindig rabság. Isten célja a boldog és szabad ember, és nem egy rabszolga.

Áldozat-szerep

Rick Warren mondta: „Miközben arra várunk, hogy Isten HELYETTÜNK cselekedjen, addig Isten arra vár, hogy ÁLTALUNK cselekedhessen.” Ha azért hiszek Istenben, hogy Isten helyettem élje az életem, hozzon döntéseket, érjen el sikereket, akkor ez egy egészségtelen függő viszony Istentől. Istent olyan helyzetbe akarom kényszeríteni, ami idegen tőle. és miközben azt várom tőle, hogy helyettem éljen, ha nem teszi, őt teszem felelőssé életem kudarcaiért: miért nem tett semmit? Én nem vagyok más, mint elszenvedője Isten létezésének. Ha valami jól sikerül, azt mondom: Isten érdeme (ami igaz, de nem abban az értelemben, hogy én egy rakás szerencsétlenség vagyok!). Ha valami rosszul sikerül, akkor azt mondom: ez Isten hibája. Én csak elszenvedem azt, aminek lennie kell. Nem is lehet másként. Ha az Istennel való viszonyodat nem az jellemzi, hogy Isten produktivitásra inspirál (cselekvési vágy), hanem megakadályoz abban, hogy kezedbe vedd a dolgaidat, akkor ez egy olyan isten-kép, ami egy torz istent tesz meg hited alapjává. Isten a felelősség-elhárításom oka: mindent ő tesz, vagy ő nem tesz. Ha béna vagyok, az azért van, mert „Isten teszi, nem én”, ha jó vagyok, akkor is béna vagyok, mert „Isten teszi, nem én”. Nincsen felelősség, mindent egy általam elképzelt Istenre hárítok, aki szó nélkül eltűri, hogy arra használom, hogy elrejtsem azt, ami mindig is voltam: rabság. Isten NEM cselekszik HELYETTÜNK, mert Isten ÁLTALUNK cselekszik. Nem lehetek egészséges kapcsolatban Istennel, ha mindenért őt teszem felelőssé, és ha ezért rabságban érzem magam: Isten állítólagos tetteinek a rabságában.

Tehetetlenség-érzet és félelem

Életem minőségének az okát Istenben nevezem meg. Azért nem változtatok az elrontott házasságomon, és tűrök el emberhez nem méltó viselkedést a környeztemben élőktől, mert úgy hiszem, hogy ezt kell tennem Istenért. Félek, hogy elveszítem. Ez egy súlyos játszma, amibe Istent akarata ellenére rángatom bele. Félek változtatni, vagy az, ahogyan a változtatást elképzelem, nem kompatibilis Istennel, legalábbis úgy érzem. Félek, hogy emiatt elveszítem őt. Inkább eltűrök mindent. Ez a félelem által motivált élet jellemvonása: csak el ne veszítsem, mert nem tudok nélküle élni, mi lesz velem, ha ő nem lesz. Görcsös ragaszkodás olyan szenvedések árán is, amelyek nem Isten elvárásai. Tehetetlennek érzem magam, mert Isten „tiltásai” nem engedik, hogy azt tegyem, ami változtatna rajtam, közben az történik, hogy gyávaságom okát Isten hárítom. Félek Istentől. Az istenfélelem nem IstenTŐL való félelem a HÍVŐK életében, hanem IstenFÉLTÉS. Ahogyan Isten „féltőn szerető”, úgy kell nekem is félni Istent. Nem akarom, hogy igazságtalanul bánjanak vele, ahogyan ő sem akarja, hogy velem igazságtalanul bánjanak. „…nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2 Timótheus 1:7). Vannak érthető félelmek, de ha a félelmeim irracionálisak, azokat nem köthetem össze Istennel, mert az nem tőle származik! Isten csodáira hiába várok, ha tehetetlenül fekszem a padlón. Joyce Meyer mondta, hogy „tedd meg azt, amit meg tudsz tenni, hogy Isten megtehesse azt, amit te már nem tudsz megtenni!”. Isten szeretete megszabadít a félelmeinktől és tartalmas életre vezet.

Rendben, azt mondod, hogy néhány dologban magadra ismertél, de akkor mi a teendő? Úgy tapasztaltam, hogy ezekben a dolgokban a tudomásulvétel és a magammal és Istennel szembeni őszinteség segít a legtöbbet. Fel kell hagyni a tagadással és el kell kezdeni új alapokra helyezni a kapcsolatotokat.

„Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.” (Lukács 9,24) Isten új életre hív, ami csak a régi feladásával veszi kezdetét.
Forrás: Újragondoló