Június 1. – Szent Jusztinusz ünnepe
A katolikus világ június elsején méltatja Szent Jusztinusz görög filozófus-vértanú ünnepét, akit keresztény intellektuelnek is neveztek.
Születési dátuma nem ismert, a II. század elején Szamáriában, Szikemben született, görög származású pogány római családban. Filozófusnak készült, korának egyik művelt emberének számított.
A kereszténységre 130 körül tért át. Az elmélkedésnek ekkor sem fordított hátat. Tanított és értekezéseket írt, valamint vándorprédikátorként tevékenykedett. Crescentius cinikus filozófussal való vitája után felforgatás vádjával fogták el. Mivel a felszólítás ellenére nem volt hajlandó sem ő, sem pedig társai áldozni az isteneknek, halálbüntetést kaptak. Jusztinusz lefejezéssel halt mártírhalált.
Szent Jusztinusz Rómában halt meg 166-ban.
Ünnepét először 1882-ben vették fel, akkor április 14-re datálva. Június elsejére 1969-ben tették át.
Nyitókép: aquinasandmore.com
