Koncert a szegények javára

Munkácson a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye immár több mint egy évtizede működteti a Szent Erzsébet Napköziotthont. Az intézmény az év folyamán számos szociálisan hátrányos helyzetű embernek nyújt tisztálkodási, mosási, télen pedig melegedési lehetőséget.
De talán legnagyobb jelentősége az itt működtetett ingyenkonyhának van, mellyel naponta közel nyolcvan munkácsi szegény ember egyszeri étkeztetését igyekeznek biztosítani. Ennek a célnak a teljesítése szempontjából nagy jelentősége van a székesegyházban minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági koncertnek, melynek bevételét az ingyenkonyha javára ajánlják fel. Mindezt az immár népszerűvé vált mottó jegyében: „Törd meg kenyered az éhezőkkel”. Idén május 26-án került megrendezésre a koncert: újdonságként Musica&Caritas címmel.

„Musica&Caritas – jótékonysági koncertünknek ezt az új címet azért adtuk, mert ebben a két szóban minden benne van, mely a rendezvény jellegét és célját tükrözi: vagyis a zene és a segítség” – informálta lapunkat Szvirida János karnagy, a rendezvény főszervezője, aki elmondta, hogy immár tizenegyedik alkalommal szerveztek karitatív koncertet. – „Adni jobb, mint kapni” – tartja a mondás, s visszatekintve az elmúlt évtized tapasztalataira, úgy vélem, hogy ezt a mondást a munkácsiak is a magukénak vallják – folytatja Szvirida János. – Bár rendezvényünkre a belépés ingyenes, mégis azt látni, hogy kisebb vagy nagyobb összegekkel, de az emberek adakoznak. Van, hogy valaki csak pár kopijkát dob a perselybe, de mi ezt is köszönettel vesszük, hiszen egyesek számára ez is az életet jelenti. Örömteli látni azt is, ahogyan római és görög katolikus, református, valamint pravoszláv kórusok együtt dolgoznak: mindez jól példázza, hogy az ehhez hasonló nemes célok hogyan tudnak egyházakat és közösségeket összekovácsolni.”

A szervezők elmondták, hogy míg az elmúlt évtizedben zömmel a munkácsi történelmi egyházak kórusai szolgáltak a koncerten, addig idén már „kisebbségbe” kerültek a munkácsiak, mely nem véletlen. „Szervezőtársaimmal együtt szeretnénk, ha a rendezvény idővel kiteljesedne, színesebbé válna – mondja Szvirida. – Amellett, hogy egy valóban nemes ügyet szolgáló koncertről van szó, kulturális téren is nagy lehetőségeket tartogat. Tervünk, hogy a munkácsi formációkon kívül Kárpátalja más településeiről, az anyaországból, valamint a határon túli magyarlakta területekről is meghívjunk kórusokat. Ennek révén a közönség minden alkalommal egy valóban sokrétű, többnyelvű zeneművészeti csokrot hallhat-láthat itt. A mostani alkalom is lényegében ezt a célkitűzést prezentálja: meghívásunkat a munkácsiakon kívül eszenyi, budapesti és ungvári kórusok, ill. zenészek fogadták el.”

A koncertet Pogány István, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke nyitotta meg, majd Szvirida János ismertette a koncert fellépéseinek menetét.

Sorrendben első a Munkácsi Szent Márton Római Katolikus Székesegyház ifjúsági kórusa volt (karnagy: Szvirida János), majd őket a székesegyház két hónapja megalakult felnőtt kórusa követte. Végezetül a két formáció együtt szolgált a közönségnek.

A munkácsiakat az Eszenyi Református Egyházközség felnőtt kórusa követte. A mindössze két éve alakult énekkar vezetője Csele Zoltán. Mint a bemutatásban elhangzott, a kórustagok mindannyian aktív tagjai a gyülekezetnek, szolgálataik alkalmával énekszóval, teljes szívvel dicsérik az Urat.

A továbbiakban a budapesti Bajza Hangkör lépett a publikum elé. A Hangkör 2008-ban alakult a budapesti Bajza utcai általános iskola egykori ének- és zenetagozatos növendékeiből. A formáció karnagya Háray Ferencné. Műsorukban a reneszánsz, barokk, klasszikus, romantikus és XX. századi művek mellett spirituálék és népdalfeldolgozások is szerepelnek.

Végezetül két ungvári zeneiskolás, Csorba Tibor és Prijmics Miroszláva bajánon (gombos harmonikán) előadott zenéjét hallgathatta meg a közönség. A fiatalember játékát vastapssal jutalmazták.

A koncert végén Bozsik Béla, Magyarország ungvári főkonzulátusának konzulja osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

A bejáratnál felállított perselybe kifelé menet nagyon sokan adakoztak, így remélhetőleg a nemes ügy elérte célját, s az adományok számos rászoruló életét teszik jobbá.

F.Zs.
Kárpátalja hetilap