Konferenciával emlékeztek meg Beregszászban Orosz Péter Pál vértanú papról

Isten szolgája, Orosz Péter Pál élete és vértanúsága címmel rendezett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye konferenciát március 11-én a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban.

Az 1953-ban a kommunista egyházüldözésnek áldozatául eső Orosz Péter Pál görögkatolikus pap a Szabolcs vármegyei Biriben született 1917-ben, ahol édesapja görögkatolikus pap volt. Péter korán elveszítette a szüleit. 2 éves volt, amikor meghalt az édesapja, és kilencéves, amikor elhunyt az édesanyja. Rokonok fogadták be. A huszti gimnáziumban érettségizett, majd követve édesapja hivatását, a papi pályára készült. 1937-ben belépett az ungvári szemináriumba. Nőtlenül szentelte pappá 1942-ben Sztojka Sándor munkácsi püspök. 1942–1946 között Magyarkomját segédlelkésze volt. 1943-ban a háború miatt tábori lelkészi képzésen vett részt a Kassa melletti Barcán. Ezután visszatért egyházközségébe.

A visszaemlékezések szerint 1944-ben Romzsa Tódor püspök titokban püspökké szentelte, ám ezt eddig nem sikerült dokumentumokkal igazolni.

1946-tól 1949-ig Bilke parókusaként tevékenykedett. A görögkatolikus egyház működésének 1949 februárjában történő betiltása után a hatóságok elől bujkálva, titokban szolgálta a híveket. Nem volt hajlandó áttérni a pravoszláv vallásra, ezért üldözték és elfogató parancsot adtak ki ellene. Bilkén tartóztatták le 1953. május 28-án. Kilenc napig tartották fogva az ungvári börtönben. Szabadulása után tovább folytatta titkos papi szolgálatát, folyamatosan bujkálva a rendőrség elől. Néhány hónappal később, 1953. augusztusában ismét elfogták. A szolgálatos rendőr, V. Pósik augusztus 27-én gyalog kísérte őt az ilosvai rendőrállomás felé, ám Alsókaraszló közelében egy útmenti keresztnél Orosz Péter kijelentette, hogy nem megy tovább. Letérdelt, hogy imádkozzon, amikor a rendőr három méter távolságból tarkón lőtte.

A szörnyű tettet még a karhatalom sem merte felvállalni, ezért Orosz Péter holtestét az ilosvai halottasházból nem adták ki a híveknek, hanem titokban Kamjanka-Buzka mellett, egy mezőn temették el. Sírjának helye hamarosan így is ismertté vált, s vértanúként tekintettek személyére a hívek. Ezért testét exhumálták a rendőrük, s az ilosvai rendőrfőnök garázsának padlója alá ásták el.

Évtizedekkel később – miután a görögkatolikus egyházat legalizálták – sikerült megtalálni Orosz Péter földi maradványait. 1992. július 28-án emelték ki a testét a garázspadló alól, s vitték át augusztus 28-án a bilkei sírkertbe.

Gyilkosa Ukrajna függetlenné válása után még élt, ellene eljárás is indult, de mivel a tette elévült, így büntetlen maradt.

Bilkén Orosz Péter tiszteletére kápolnát emeltek a helyi görögkatolikus templom mellett, s itt helyezték el a vértanú földi maradványait.

A mártírhalált halt püspök életét Puskás László atya írta meg Ilyeneké Isten országa – Isten Szolgája, Orosz Péter (1917–1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága címmel magyar nyelven, melyet aztán ukrán nyelvre is lefordítottak 2015-ben.

Orosz Péter életéről és vértanúságáról Barlay Tamás készített dokumentumfilmet A kereszt előtt címmel.

Orosz Péter boldoggá avatási eljárását Milan Sasik püspök indította el. 2022-ben Ferenc pápa elismerte Orosz Péter vértanúságát. A boldoggá avatást Bilkén fogják megtartani 2025. május 3-án.

A boldoggá avatás alkalmából szervezett a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye konferenciát az Ortutay-központban, ahol Macapula Tódor püspök mellett az egyházmegye ukrán és magyar papsága nagy számban képviseltette magát. Emellett számos történész, kutató és érdeklődő vett részt az eseményen.

A megjelenteket a konferencia szervezői nevében Marosi István görögkatolikus pap köszöntötte.

Ezt követően Tódor püspök szólt a jelenlévőkhöz: „Orosz Péter vértanúságának a mai, háborús időben különösen is fontos üzenete van: nem fegyverekkel, hanem szeretettel kell választ adni az erőszakra. Az ilyen konferenciák azért is fontosak, hogy vértanúink, szentjeink ne csak a történelemkönyvekben, hanem szívünkben is élénken éljenek.”

Demkó Ferenc magyar helynök is köszöntötte a résztvevőket: „A görögkatolikus egyház a némaságra kárhoztatás idején sem volt néma, jobban kiáltott a világba a Romzsa Tódorokon, az Orosz Pétereken és sok más névtelen vértanún és hitvallón keresztül, mintha nagy hanggal, az erőszaknak a hangjával kiáltotta volna a világba: az egyház él.”

A továbbiakban tíz előadás hangzott el magyar és ukrán nyelven:

SEODr. Pidhirszkij Vaszil egyháztörténész, egyetemi tanár (Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia, Ungvár): XX. század vértanúsága az I-IV. századi mártíromság tükrében

ThDr. Marko Durlák patrológus (Eperjesi Görögkatolikus Főegyházmegye, Eperjes): A szentek tiszteletének kérdése a történelmi Munkácsi Egyházmegyében és a Bécsi zsinat

Fenics Volodimir PhD. történész (Ungvári Nemzeti Egyetem): Istenhit helyett a kommunizmusba vetett hit: A szovjethatalom vallás(ellenes) politikája Kárpátalján (1944 november – 1989 november)

Szamborovszkyné Dr. Nagy Ibolya történész, könyvtárigazgató (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász): Kárpátalja történelmi egyházai és felekezetei a sztálini időszakban (1944–1953)

рrof. Dr. Véghseő Tamás egyháztörténész (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza): A Szentszék és a kárpátaljai görögkatolikusok kapcsolata 1944-1957 között a Magyarországról érkező információk tükrében

ThLic. Marosi István egyháztörténész (Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ, Beregszász): A Munkácsi Egyházmegye 1949-1956 között és a „bujdosó papok” tevékenysége

Dr. Janka György egyháztörténész, főiskolai tanár (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza): A vértanúk krónikása: Puskás László atya

Dr. Jankáné prof. Dr. Puskás Bernadett művészettörténész, egyetemi tanár (Nyíregyházi Egyetem): Szempontok Orosz Péter Pál hitvalló ikonográfiájának kidolgozásához

UILic. Bohiv Viktor kánonjogász, posztulátor (Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia, Ungvár): Orosz Péter Pál Isten Szolgája boldoggá avatási eljárása és az azzal járó kihívások

ThLic. Augusztina Zékány OSBM elnök (Egyházmegyei Oktatási és Nevelési Bizottság, Ungvár): Orosz Péter vértanúsága – egyedi jelenség vagy törvényszerűség?

Az előadásokat követően zárszóként ThDr. Béres Péter Pál, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia rektora beszélt Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepségének előkészületeiről, valamint a jeles nap mozzanatairól.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma