Magyar mise Vukováron

A Vukovári Magyarok Egyesületének közreműködésével az idei évtől minden hónap harmadik vasárnapján magyar katolikus misét tartanak a horvátországi Vukováron.

Jakumetovic Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének (VME) elnöke az Új Magyar Képes Újság című horvátországi hetilapnak elmondta, régóta tervezik a rendszeres magyar nyelvű misék legyenek a Duna-parti városban.

Korábban is volt példa kétnyelvű misére, de az idei évtől már kizárólag magyarul csendülnek fel az énekek, a hívek magyarul mondhatják a mise válaszait és magyarul olvashatják fel a szent leckét.

„Ez nagyon fontos a vukovári magyarok számára. Idén már két alkalommal hallgathattunk magyar nyelvű misét, amelyet Andrási Gyula plébános celebrált” – mondta Jakumetovic Rozália.

Vukováron, ahol néhány száz főre tehető a helyi magyar közösség létszáma, egyelőre minden misére készülniük kell a híveknek, hiszen – ahogy a VME elnöke elmondta – még tanulniuk kell a magyar énekeket. A magyar híveket a vukovári Stepinać-kápolnába várják a misékre.

Forrás: nyest.hu