Mai nyelven a Heidelbergi Káté

Mátraházán dolgozik a Generális Konvent munkabizottsága a káté szövegének megújításán.

Mi történik most a bizottságban, kik vannak jelen? – kérdeztük Czanik András Kárpát-medencei referenst.

– A tavalyi temesvári Generális Konventet megelőző elnökségi ülésen született meg a döntés a heidelbergi káté szövegének megújításáról, meghatározó református hitvallásunk közeledő 450 éves évfordulója kapcsán. Az erre alakult bizottság a szöveg átdolgozását vállalta. A 2009-ben megalakult Magyar Református Egyház minden részegyháza egy-egy tagot delegált, noha most nincs itt mindenki, a hiányzók távolról támogatják a munkát, és tájékoztatást kapnak annak állásáról. Az megújított fordításra a Generális Konvent adja majd áldását, s a Kárpát-medencében egységesen szeretnék használni. Az elgondolás szerint 2013-ban, a kerek évfordulóra jelenik meg a káté új, egységes szövege.

A bizottságból három professzort szólítottuk meg, elsőként Márkus Mihály nyugalmazott püspököt (Pápa): Mi tette szükségessé a heidelbergi káté szövegének revízióját?

– Kicsit az évfordulók népe és egyháza vagyunk. A heidelbergi káté első kiadása 1563 januárjában látott napvilágot, ennek lesz a 450. évfordulója jövő év januárjában. A Generális Konventben felvetődött az az ötlet, hogy a magyar egyháztestek közösen próbáljanak meg egy 21. század elejének megfelelő magyar nyelvű szöveget előkészíteni, természetesen az eredeti német és a csaknem egyidejű eredeti latin szövegek felhasználásával, valamint figyelembe véve azt a 450 éves fáradozást, ami a káté mai szövege mögött rejtőzik. Érthető a szándék, hiszen a Miatyánk fordítása ökumenikusan közös, az Apostoli hitvallás fordítása egy szó kivételével ökumenikusan közös. Ha létrejönne a megfelelő testületek által elfogadott egységes kátéfordítás, és ebben a szellemben nevelkednek majd újabb generációk, akkor valamit talán tettünk az egységes lelkiség megőrzéséért a magyar nyelvű református egyházcsaládban.

Ennek a bizottságnak itt, Mátraházán már a szöveg konkrét átdolgozása a feladata? Hol tart a munka?

– Azzal birkózunk, hogy egybevessük az öt-hatféle korábbi fordítást, amelyek közül a legelső 1577-ben Pápán jelent meg, s Huszár Dávidé, a legfrissebb, legfiatalabb szövegváltozat, a ma használatos hitvallásunk az Erdős-Victor nevével jelzett szöveg, ill. erdélyi testvéreinknél fiatalabb változat a Tavaszi Sándor-féle az 1930-as évek végéről. Ezek tehát 16-17-18. századi szövegek, meg a két 20. századi szöveg. Ennek alapján dolgozunk, de a modern technika segítségével egyidejűleg látjuk a német és a latin szöveget is. A magyar fordításokban is finoman tetten érhető, melyik fordító támaszkodott inkább a németre, melyik inkább a latinra.

Nagy a különbség a fordítások között vagy csak kisebb eltérésekkel találkoznak? Volt-e már az eddigi munkában olyan pont, amelynél hosszabb ideig álltak meg?

– Nem írtuk, mint a sakkozók a lépéseiket, hogy melyik hány percig tart, eddig még sikerült mindig konszenzusra jutni. Én ezt tartom az együttes munkánk egyik legnagyobb sikerének, hogy el tudtunk, és hitem szerint el fogunk tudni jutni ahhoz a megoldáshoz, amely az eredeti szövegnek, szándéknak és a mai magyar szóhasználatnak egyaránt a legjobb lesz. Czeglédi István újszövetséges professzor úr biztatott minket még teológus korunkban azzal, amikor a görög nyelv szépségeivel birkóztunk, hogy nincs „legjobb” fordítás, arra kell törekedni, hogy a lehető legkevésbé legyen rossz a szöveg. Na, hát körülbelül mi is erre törekszünk.

A végső cél tehát az, hogy 2013 januárjában valamilyen formában megjelenjék a káté?

– Ha merészek vagyunk, akkor ezt mondjuk. Nagyon szeretnénk, ha a Generális Konvent ünnepélyesen rábólintana a szövegre, hiszen lényegesen nagyobb súlya lenne így a gyülekezetek, lelkipásztorok, gyerekek, hittankönyvet írók előtt, ha a Konvent jelentené ki: kérem, itt van egy alapszöveg, ezt lehet idézni, ezt lehet a további hitoktató munkában használni. Újra és újra fölvetődik – bár most ez nekünk ebben a bizottságban nem feladatunk -, hogy nem ártana kicsit megerősíteni a káté gyülekezetekre, istentiszteleti életünkre gyakorolt hatását.

Mi tette szükségessé káté újrafordítását, revízióját? – kérdeztük Juhász Tamás kolozsvári dogmatika professzort.

– Az, hogy a Felvidéken, Kárpátalján, Magyarországon, Erdélyben és a Délvidéken legalább három-, de néha 4-5-féle kátéfordítást használunk. Zömmel kettőt, mert Magyarországon az Erdős-fordítás, nálunk pedig az annak alapján készült Tavaszi Sándor-féle fordítás van használatban. Ez az egységesítés az egész Magyar Református Egyház szép és jeles törekvése az istentiszteleti rend, az énekeskönyv s a Biblia után már a kátéban is. Ez nagyon jó dolog. Azért veszek benne részt, mert egyrészt tanítom a teológián a kátét, másrészt mert a szívem csücske, annak idején ebből írtam a doktori disszertációmat, a káté teológiája érdekelt. A leginkább mégis azért, mert Erdélyben 1920-ban, pont akkor, amikor a trianoni döntés volt, az addigi liberális káték helyett lefordították ill. bevezették a heidelbergi kátét. Azóta eléggé népszerű, még akkor is, ha gyerekek, fiatalok néha berzenkednek ellene, és csak válogatott szövegeket, részeket tanulnak belőle – mégiscsak van így váza, kerete az egyházi tanításnak fiatal korban is, és jó, hogy 90 éve ilyen a vezérfonal.

Úgy tűnik, hogy az erdélyiek gyakran bátrabbak, mint az anyaországiak, készültek például már kortárs magyarázatok is a kátéhoz, Erdélyben készül az Institúció újrafordítása. Milyen színt visz a professzor úr ebbe a diskurzusba?

– Most kimondottan csak a fordítást végezzük, és még azt is kimondtuk, hogy ez nem újrafordítás, hanem a két klasszikus fordításunknak, az Erdős- és a Tavaszi-félének a revíziója. Bízom benne, ha megjelenik, akkor nem a bizottság egyik vagy másik tagja, vagy összes tagja fog ott szerepelni, hanem marad az, hogy Erdős József Tavaszi-féle revízióját végeztük el. Azért, hogy hiteles, egységes szöveg legyen az, amelyre az egyház hivatkozik. Nem feltétlenül olyan szöveg lesz ez, amely könnyebben tanítható, mert nem a pedagógiai vagy didaktikai szempontokat nézzük most, hanem az eredeti szövegek alapján egy jó, de klasszikus veretű szöveg fog elkészülni. Az erdélyiek még lelkesebb hozzáállása nem rendkívüli, végül is köztudott, hogy Czeglédi Sándor, Rábold Gusztáv vagy Victor János készítette a régi Institúció-fordításokat, amin Buzogány Dezső dolgozik most, revízió inkább. S hogy nagyobb a lelkesedés, az az elzártságból is adódott. Én elég öreg vagyok, jól tudom, a fordulatkor micsoda várakozás, micsoda lelkesedés volt, hogy végre összenő, ami összetartozik, mármint a magyar reformátusok tekintetében. Mert sokan nem tudják, hogy mit szenvedett szinte Trianon óta, azaz 70 éven keresztül az erdélyi magyarság: a legközvetlenebb testvéri kapcsolataitól, szó szerint rokon a rokontól, egyház az egyházától el volt választva. Én arra emlékszem, hogy mit szenvedtek a biblikus kollégáim, hogy nem vettek, nem vehettek részt a 75-ös és a 90-es bibliafordításban. Ezért mondom, hogy az elzártság miatt bennünk akkor mint a dugótól felszabadult pezsgő, úgy folyt ki az ilyen jellegű „akarás” – hogy ez most több-e, vagy jobb-e, az más kérdés.

Mennyire nyúlnak hozzá a szöveghez: csupán a „sallangok” jönnek le belőle, vagy egész más köntöst kap?

– Csak kisebb módosulások lesznek. Két változat van az eddig ismert fordításokból. A régiek: Huszár Dávid, Szárászi Ferenc, Szenci Molnár Albert főleg a latin szöveget fordították, Erdős is eléggé tartotta ezt. Tavaszi Sándornál látszik, hogy ő jobban nézte a németet. Most pedig igazat adok ennek is, annak is, ha a teológiai, tehát a bibliai alapokhoz jobban igazodik egy kifejezés, nem nézzük azt, hogy német vagy latin, mert igazából nem lehet a németet sem eredetinek tekinteni, hiába az jelent meg hamarább, mert latinul gondolkodtak. De a latin sem „az” eredeti, mert végül is német nyelvű népkönyvként vált ismertté.

Mivel kezdődött a bizottság munkája itt, Mátraházán? – kérdeztük Fekete Károly debreceni egyetemi tanártól, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorától.

– A végén kezdtük a munkát azért, hogy olyan egységes részt vehessünk elő, amelyik nem a legnehezebb része a káténak, hogy a bizottság tagjai is összeszokjanak, próbáljunk együtt dolgozni, így megvan a 116-129-ig tartó rész, ez a Miatyánk magyarázata.

Hogyan halad a bizottság munkája? Nem gondoltak arra, hogy esetleg magyar nyelvet szépen és helyesen bíró tanárokat, nyelvészeket is bevonjanak a munkába?

– Várakozáson felül jól értjük egymást. Ennek a néhány kérdésnek a tanulsága az, hogy a német és a latin szöveg között is egészen komoly teológiai hangsúlyeltolódások vannak. A felvetésre válaszolva: lehet, hogy ilyen szakemberek bevonásával a magyar nyelv szempontjából gördülékenyebb szöveg születne, ugyanakkor nem várható el, hogy egy nem teológiai képzettségű, de nagyon jó magyar irodalmi vagy nyelvtani felkészültséggel rendelkező akár egyháztagunk is ugyanúgy érezze a hangsúlyokat. Hiszen az egész káté szempontját kell figyelembe venni a részkérdéseknél is, mert a kulcsfogalmak visszatérnek, illetve vannak olyan szakkifejezések, vagy dogmatikai vitákra is utaló kifejezések, amelyeknél fontos, hogy akár nyelvileg inkább nehézkesebben adjuk vissza, de hűségesen a hitvallást alkotók elgondolásához. Ahol bibliai reflexió mutatkozik, ott pedig figyelembe kell vennünk azt, hogy vannak olyan argumentáló igék, amelyek meg kell hogy szólaljanak, vagy föl kell hogy idéződjenek a válaszolóban. Annyira más jellegű ez a megközelítés, hogy itt nemcsak egy szövegnek a nyelvhelyessége és jól hangzósága jön elő szempontként, hanem hogy hűségesen visszaadja – lehetőleg mai magyar nyelven és gördülékeny szövegalkotással – a teológiai tartalmat, ahol az eredeti nyelvi konstrukciók segítenek bennünket, hogy ne tévedjünk el. És egységes a bizottság, hogy ebben a fázisban biztosan erre van szükség először. Azokban a megelőző fordításokban is, amelyek vagy a régebbi korokból vagy a közelmúltból rendelkezésre állnak, azt érzékeljük, hogy nagyon is odafigyeltek az atyák arra, miért pont úgy fordították, illetve miért helyezték előtérbe a latin verziót, esetleg miért ragaszkodtak a német kiadáshoz.

Hogyan folyik a konkrét munka? Azt látjuk, hogy ki vannak vetítve több egymás melletti oszlopban párhuzamosan a szövegvariánsok.

– A német, a latin, az Erdős és a Tavaszi látható a négy hasábban, az ötödikbe kerül az általunk konszenzussal elfogadott szöveg. Illetve kézben van olyan összeállítás, ahol a Szenczi Molnár-fordítás és a Szárászi-fordítás is ott van. És volt már arra is szükség, hogy angol fordítást is megnézzünk. A munkabizottság számára készített Juhász Tamás professzor úr egy újabb verziót és Márkus Mihály püspök úr egy másodikat. Tehát tulajdonképpen hét-nyolc kompakt szöveg is a rendelkezésre áll, hogy el tudjunk gondolkodni, és a mérlegelésnél a teológiai hangsúlyok a döntőek. Először a kérdést tisztázzuk, hogyan szólaljon az meg az új fordításban, utána megyünk a válaszelemekre, nagyon izgalmas, hogy az a struktúra, amit maga a válasz is felépít, mit enged meg akár a központozásban, a mondattagolásban, vagy esetleg akár a mellékmondatok sorában: mennyire kell a szerkezethez ragaszkodnunk vagy mennyire kezdhetünk új mondatot, ez folyamatos beszélgetés tárgya.

Sok lelkész készített már magának érthetőbb, egyszerűsített szöveget.

Azért még itt a mi körünkben is, akik szeretjük, meg úgy véljük, hogy ismerjük is a kátét, még olykor egymást is emlékeztetnünk kell, hogy olyan vadul nem lehet nekimenni egy ilyen leegyszerűsítésnek, mert azzal, hogy egyszerűsödik a mondat, néha nem a lényegig hatolunk, hanem éppen a lényeget veszítjük el. A szimplifikációs folyamat inkább kárára van a szövegnek, úgyhogy nagyon izgalmas az egész, én magam nagyon élvezem, és szerintem a többiek is az ezzel való foglalkozást, mert az ember sok mindent fel kell hogy elevenítsen a kátéval kapcsolatban.

Bölcsföldi András

Forrás: parokia.hu