45 éve hunyt el Márton Áron
Gyulafehérváron, 1980. szeptember 29-én hunyt el Márton Áron, az erdélyi római katolikus egyházmegye egykori nagytekintélyű püspöke.
Csíkszentdomokoson született 1896. augusztus 28-án.Szülei egyszerű székely földművesek voltak. Középiskoláit a csíksomlyói katolikus gimnáziumban, majd a csíkszeredai egyházmegyei főgimnáziumban, a VII. osztálytól pedig a gyulafehérvári kisszemináriumban végezte.
Érettségi után, 1915-ben behívták katonának. Az olasz frontról hazatérve, 1919-ben jelentkezett a gyulafehérvári teológiára. 1924. július 24-én szentelték pappá Gyergyóditróban, majd Gyergyószentmiklósra került káplánnak, onnan Marosvásárhelyre ment hittanárnak. Ezután Vöröstoronyra helyezték plébánosnak, egyidejűleg a közeli Nagyszeben árvaházának papi teendőit is ellátta. Rövid plébánoskodás után Gyulafehérváron lett levéltáros és püspöki titkár Mailáth Gusztáv Károly mellett.
1932-ben a kolozsvári egyház lelkészének nevezték ki. 1933-ban az egységes népművelő munka támogatására megalapította az Erdélyi Iskola c. folyóiratot. 1938. augusztus 14-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia képviselőtestülete plébánossá választotta, ezzel egyidejűleg Vorbuchner Adolf megyéspüspök kolozs-dobokai főesperessé nevezte ki. A püspök váratlan halála miatt XI. Pius pápa döntése nyomán 1939. február 24-én püspökké szentelték.
1939 őszén az Egyházmegyei Tanács közgyűlésén Európa egyik legelső háborúellenes tiltakozását mondta el. Másfél év múlva egyházmegyéjét a bécsi döntés kettévágta. Híveinek töredék részével az ősi püspöki székhelyen, Gyulafehérváron maradt. Egyházmegyéje nagyobbik részébe, Észak-Erdélybe csak egyházi teendők végzésére járt át, ilyen úton volt Kolozsvárott 1944. május 18-án is, amikor bátor beszédben ítélte el a zsidóüldözést és a másként gondolkodók elleni hajszát.
1946. január 28-án emlékiratban cáfolta, hogy az erdélyi magyarság elégedett sorsával és saját akaratából illeszkedett be a román állam kereteibe. 1949. június 21-én, útban egy bukaresti tárgyalásra, titkosrendőrök elrabolták. A bukaresti katonai bíróság előtt 1951. július 30. és augusztus 6. között lefolytatott tárgyaláson 15 évi fegyházbüntetésre ítélték. Az ellene felhozott koholt vád az volt, hogy a háború végén szabadlábra helyezett politikai foglyokkal akarták elérni, hogy Észak-Erdély Magyarországé maradjon. Elítélésének valódi oka a katolikus egyház működését korlátozó szabályzat kikényszerítése volt.
1955. március 25-én megszakították büntetését, és szabadlábra helyezték. Mivel elveiből nem volt hajlandó engedni, 1956 őszén elrendelték házi őrizetét. 1967 szeptemberében hagyhatta el először püspöki rezidenciáját, König bécsi bíboros látogatásának köszönhetően.
A szorosan vett erdélyi mellett a betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye kormányzását is ellátta. Hivatalából saját kérésére II. János Pál pápa mentette fel 1980. április 2-án.
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban helyezték örök nygalomra.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1994.
Nyitókép: Wikipédia
Kapcsolódó: