„Megtaláltok engem…”

mikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.” „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
Mt 25,31-40.
 
Azt mondja az Úr: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívből folyamodtok hozzám.” (Jer 29,13)
Mikor kislányunk Jordan 4 éves volt, elmentünk meglátogatni a szüleimet. Jordan úgy döntött, hogy a mamámból nagyszerű játszópajtás lesz, így tehát megragadta a kezét, és azt mondta: „Nagymama! Bújócskázzunk! Bújj oda!” – mondta, és a kanapé mögé mutatott.
Nagyon jól szórakoztunk, hiszen jól tudtuk, hogy a bújócskában a kereső játékos nem tudhatja, hol van, aki éppen elbújt. Ám Isten pontosan ugyanilyen „bújócskát” szeretne játszani velünk. Isten meg akar keresni bennünket, de arra is vágyik, hogy mi megtaláljuk őt. Így tehát megmondja, hol keressük.
Isten közel van az alázatos szívűekhez és az elnyomottakhoz. Isten azok között a „legkisebbek” között található meg, akikről a Máté evangéliumában olvashatunk. (Mt 25,40) Ahhoz, hogy Istent megtaláljuk, nem kell ágaskodnunk és magas helyeken járnunk vagy saját eredményeinkre építenünk. Meghajlunk. Letérdelünk. Megalázzuk szívünket, és csodák csodája, rátatálunk a világmindenség Istenére, aki örömmel veszi, ha megtaláljuk.
Imádság: Szerető Istenünk, hadd leljünk olyan örömöt keresésedben, amilyen örömmel te örvendezel, amikor rád találunk. Ámen.
Ma hol fogom keresni Istent?
Randy Walterman (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A KISGYERMEKES CSALÁDOKÉRT!
Forrás: csendespercek.hu