Mi van a kezedben?
Minden hétfőn elküldi a telefonom az elmúlt heti képernyőidő-átlagomat. Bevallom, nyáron volt, hogy több volt a kelleténél, ami meg is lepett. Voltak kiugró számok. Tovább is gondolkodtatott azon, hogy ez a szám nemcsak azt mutatja meg, hogy mennyi időt töltöttem el a kijelző előtt, hanem azt is, mennyi ideig volt a telefonom a kezemben.
Vajon mi lenne, ha minden tárgy mérné ezt? A reggeli kávéscsésze, az autó kormánya, a számítógép egere, egy szerszám, a bevásárlókocsi, a gyermeked keze, a Biblia, a távirányító, bármi. Ha egy nap végén mindezt magunk előtt láthatnánk, abból meglepően pontos kép rajzolódna ki rólunk: mivel foglalkozunk, kiről gondoskodunk, hogyan pihenünk, mire van időnk és mire nincs. Sokat elmond rólunk, hogy mit tartunk a kezünkben.
Van, amikor örömmel nézünk arra, ami a kezünkben van, máskor viszont szomorúan, aggódva vagy csalódottan.
Mózes is tekinthetett ezzel a kettősséggel a kezében lévő botra. Isten egészen egyszerűen ezt kérdezte tőle: „Mi van a kezedben?” Semmi különös. Egy pásztor hétköznapi munkaeszköze. Évtizedek óta használta, ismerte minden funkcióját, lehetőségét. Legalábbis azt hitte, hogy ismeri. Isten azonban többet látott benne.
Isten megengedte Mózesnek, hogy Egyiptomból való menekülése után új életet kezdjen. Ezt is szimbolizálhatta a bot. De Isten kegyelméből a bot Mózes elmúlt negyven évéről is beszélt. Arról az időről, amely talán neki csak várakozásnak, hétköznapi munkának vagy kitérőnek tűnt. Közben Isten formálta: a juhok pásztorából egy nép vezetőjét készítgette, formálta, vezette.
A mi kezünkben is lehet valami hasonló Mózes botjához. Valami, amire talán mi is úgy gondolunk: semmi különös. Megszokott. Miközben arra gondolunk, ami még nincs a kezünkben: több idő, jobb lehetőség, más munka, nagyobb tehetség. Közben észre sem vesszük, mit bízott már ránk Isten. Sosem tudhatjuk, hogy az, amivel bírunk, amit a kezünkben tartunk, amit kaptunk, azt Isten mire szeretné felhasználni a mi vagy mások életében.
De Mózes botjának üzenete rejteget még egy fontos részletet. Isten azt mondja neki: dobd el a botot. Mózesnek előbb el kellene engednie azt, amit addig a sajátjaként használt, hogy aztán másként kapja vissza. S ez egy kihagyhatatlan lépés ahhoz, hogy másként kezdjük látni azt, amit a kezünkben tartunk.
Azt hiszem, ez a legfontosabb kérdés a munkánkra, pénzünkre, kapcsolatainkra, képességeinkre és időnkre nézve is: csak a miénk, vagy oda tudjuk adni Istennek, hogy máshogy adja vissza nekünk? Csak így töltheti be igazi célját az, ami a kezedben van.
Molnár Zsolt
Forrás: teso.blog