Miatta nem sikerült?

Próbatétel? Mindent én rontottam el? Mikor hibáztatható valaki a válása miatt, és mikor nem?

Milyen a jó segítség a váláskor? Vajon kell segítség a külön élést kezdeményező félnek is? A válásról szóló sorozatunk második részében Komlósi Piroska pszichológus arról is beszél, hogy a válásban ötven-ötven százalékban részesek a felek.

– Nem számít ki kezdeményezte a válást, mindkét fél keresztül megy számos fájdalommal teli érzésen és gondolaton, mielőtt a válásra, mint jogi procedúrára sor kerül – mondja Komlósi Piroska pszichológus, családterapeuta. A Károli Gáspár Református Egyetem docense szerint az érzelmi válás ott indul el, amikor a szeretet és a türelem a másik iránt olyan mértékben elfogy, hogy a kezdeményező fél úgy érzi, nem bírja tovább.

– Ez a döntés is vívódások között születik meg, egy csomó illúziót, tervet kell az embernek feladni. Amikor házasságot kötünk, mindenkiben él egy öntudatlanul kidolgozott álomkép, hogy szeretnék boldogan, sikeresen, biztonságban élni. Tehát a szerető család és a jó családi élet ideálja nagyon mélyen ott húzódik mindenkiben. Amikor valaki a váláson gondolkozik, ezt az ideát kezdi feladni. Megfogalmazódik benne, hogy neki ez nem megy, mégse tudta ezt megvalósítani. Ezt kudarcélményt általában a másik számlájára szokták írni az erős érzelmi válságban. „Ő miatta nekem nem sikerült beváltanom a vágyamat”.

Komlósi Piroska szakmai titkot is megoszt az olvasókkal: e szerint a pszichológusok és szakképzett segítők minden esetben úgy tekintenek a válásra, hogy abban mindkét félnek ugyanakkora, vagyis ötven-ötven százalékos része van. Ez meglepő lehet, de bármilyen zsarnok, vagy zsörtölődő is volt az egyik fél, a másiknak volt lehetősége erre a magatartásra reagálni – fogalmazott a családterapeuta.

Minden helyzetben szükséges az önfegyelmünk megőrzése. A keresztyén ember egyik legnagyobb belső energiája lehet, hogy van kihez fordulnia, amikor bekapcsol a vészjelzés.

– Imádságban kérhet az ember erőt, hogy ne rohanjon ki, ne csapja oda a mobiltelefont egy számára felkavaró sms-t látva, ne ordítozzon, hanem viselje el ezt a mérhetetlen fájdalmat. Ez nem elfojtás, hanem fegyelmezett belül tartás. Elfojtásról akkor beszélünk, valaki a gondolataiból is kiszorítja a számára kellemetlen eseményeket, úgy csinál, mintha nem is látta volna az üzenetet mobilon, és kirekeszti a tudatából. Ezzel szemben, ha küszködik, szenved, az emésztése, a feldolgozás a legjobb, aminek meg kell történnie. Egy-egy megbízható ember segítheti a folyamatot, azonban jól kell kiválasztani a segítő személyt. Aki azonnal velem együtt pánikba esik, vagy elkezdi gyűlölni a társamat, az nem tud tárgyilagos segítő lenni. Ilyenkor például helyes, ha a szülőket megkíméljük, de nagyon jól jöhet egy lelkigondozó, aki fontos segítséget adhat a krízisben. Az első riadalmat átbeszélni egy szakemberrel sokat jelenthet.

A válás éppen attól érinti a feleket mélyen, mert ebben egyik fél sem kerülheti el azt, hogy szembenézzen önmagával.

– Sokféle veszteséget könnyebben elfogadunk az Úrtól kapott próbatételként, mint a válást. A többi sorscsapásra ugyanis úgy gondolhatunk, hogy ebben mi nem vagyunk részesek, nem rajtunk múlik. Egy baleset, súlyos betegség és más hasonló nehézség megtörténik velünk, nem kell önmagunkkal szembenézni, önmagunkkal számot vetni. A házasságnál a dolog úgy néz ki, hogy nem csináltuk elég jól. Akármi is történt, nem tudom önmagamról a felelősséget egészen elhárítani. Ez nagyon fáj a léleknek és nehéz azt mondani, hogy mennyit vétettem, mennyi türelmetlenség, mennyi szeretetlenség, irigység, féltékenység volt bennem, például akár a gyerekek szeretete iránt – véli Komlósi Piroska.

– Az első siker, hogy túléltem, talpra álltam és működtetem az életemet. A hívő ember tud Istenbe kapaszkodni, tehát a talpra állása arról szól, hogy az Úr kisegítette a veremből és az Ő segítségével újra látja, hogy süt a nap, továbbra is van értelme az életnek. Ha valaki hamar belemegy egy második kapcsolatba búfelejtőnek, hogy ne kelljen egyedül lennie, akkor megint csak valamiféle mankónak használja a kapcsolatot. De ha kibírja az egyedüllétet egy –két vagy három évig, akkor önmagában egy fejlődő pályát jár be, a múltbeli tapasztalatokat át tudja gondolni, idővel már önkritikusan is. „Igen, én is sokat hibáztam, tényleg milyen türelmetlen voltam, mennyiszer követelőztem, milyen ritkán fejeztem ki megelégedettséget, köszönetet, hálát.” Ezek lassan-lassan előjönnek az aktuális trauma után, és ha az illető ezt önmaga fejlesztésére, jobbítására használja, akkor van esélye, hogy egy következő kapcsolatban már valóban toleránsabban viselkedik majd és jobban odafigyel a kölcsönösségre.

Bár eddig elhagyóról és elhagyottról volt szó, érdemes megvizsgálni azt is, hogyan hat a krízishelyzet a két különböző nemre. Vajon másképp érinti a válás a férfit és másképp a nőt? A szakember szerint egyértelmű, hogy ebben a tekintetben sem vagyunk egyformák.

– Óvakodnék az általánosítástól, de mégis tudjuk, hogy úgy vagyunk teremtve, hogy a férfiak inkább fókuszálnak egy dologra, mind a munka területén, mind a kapcsolataikban. Kopp Mária orvos-pszichológusnak, aki többek között demográfiai és egyéb kutatásaival ért el kimagasló eredményeket, volt egy fantasztikus kutatása, ami nemzetközileg is nagy port kavart. Ebben arra derült fény, hogy a férfiak egészségi esélye ötször olyan jó, ha van feleségük. Az szinte másodlagos, hogy ez a feleség főz, vagy nem főz, rideg vagy meleg, kedves vagy zsörtölődő, de van egy fix pont, amit a férfi a fejében, a szívében és a lelkében ott tart. Van hova hazamenni. Nagyon kemény időszak vár a férfiakra, ha egyedül maradnak. Épp ezért azt látjuk, hogy a férfiak már csak akkor válnak, ha egy másik nő ezerrel húzza őket ki a már meglévő kapcsolatból, és ígér százszor jobbat. Pszichológusként azt kell látni, hogy százszor jobb egyáltalán nem lesz, de még tízszer jobb se. Csak akkor lesz jobb, ha az illető közben képes fejlődni és megtanulni, hogy mit nem csinált elég jól, elég hatékonyan az előző kapcsolatában, vagy megérteni, mi az az ígérő, csábító, ami után ő rohan, és mindent maga mögött hagy. Ezek általában időlegesen, nagyon intenzíven ígéretes vágyak, amik azután egy-két év elteltével lecsengenek. Tehát elég tragikus lesz annak a férfinak a sorsa, akit kihúznak a családjából, és két-három év múlva csak a pszichológusnál tudja beismerni, hogy nagyon rossz döntés hozott.

– Szintén Kopp Mária kutatása szerint a nők egészség esélye háromszor jobb, – csak háromszor – ha gyerekük, családjuk van, ebbe a férj is beleértendő és a barátok. Ez máris megmutatja, hogy mi nők úgy vagyunk teremtve, hogy egyszerre több felé tudjuk osztani a figyelmünket. Ha belegondolunk tényleg csodálatos, hogy az otthont, a családi létet egy nő csak úgy tudja „menedzselni”, ha az egyik szeme a tűzhelyen, a másik a kicsi gyereken, odafigyel a leckeíróra is, közben fogadja a férjét szeretettel, és a kutyának is ő ad enni, és beteszi a szennyest a mosógépbe. Különbözőnek vagyunk teremtve, és ezt büszkén kellene tudomásul venni. Ez a megosztott figyelem nem személytelen tárgyi dolgokra, hanem emberi, kapcsolati üzenetekre szól. Tehát a mi (női) csatornáink hangra, személyre, élő emberekre van beállítva, míg a férfiaké egy csomó absztrakt dologra. Ha a férj elmélyülten olvas, és szólunk neki, hogy gyere segíteni és nem jön, ne gondoljuk, hogy milyen beszűkült gondolkodású. Hálát adhatunk, hogy ők tudnak ilyenek lenni, és nekik ez a nagyon koncentrált figyelem megadatott. Nagyon sok családban megélt dolog, hogy a férfi az, aki úgy begyűjti az információkat a világról és elraktározza, úgy szintetizálja, hogyha egy igazi komoly döntés van, akkor a férfi „képben van” és tud megfontoltan és megbízhatóan dönteni.

Nagyon fontos, hogy a válás után drasztikus változás történik a baráti körben, ugyanis a barátok a párnak voltak a barátai. Ez gyülekezeti szinten is megjelenik.

– A barátok lojalitása a párnak szólt, és amikor a pár szétmegy, akkor nagyon nehéz dönteni kettőjük között, sokan inkább elmaradnak, félrehúzódnak, mintsem hogy valamelyik fél mellé álljanak. Az mindig azt az üzenetet rejti magában, hogy neked adok igazat. Vannak azonban ügyes emberek, akik mind a két féllel meg tudják őrizni a kapcsolatot úgy, hogy nem mennek bele a másik szidásába. Az első zsoltár ezt úgy fogalmazza meg, hogy „nem ül a csúfolók székébe”. Amikor valaki bánatos, elkeseredett és szidja a társát, akkor én a szidásba nem állok mellé. Azt mondom, hogy figyelj, ezt én nem szívesen hallom, hiszen őt is egy értékes, jó embernek ismertem meg, és hiszem, hogy abban az emberben még nagyon sok jó dolog van, amit te most nem tudsz látni. Ez egy fontos üzenet: „Te most nem tudsz látni.” A gödör mélyén ugyanis az ember csak fehéren és feketén lát. Tehát a társ átmegy feketébe, teljesen negatívba. Ez a krízis állapotot jellemzi. Amikor az egyén, az én kezd megerősödni, és kifelé jön abból az állapotból, ahol hasítottan, csak jót, csak rosszat tudott látni. A gödörből kimászva már látható, hogy a másik félnek is vannak jó tulajdonságai. Így kezd kialakulni egy differenciáltabb, árnyaltabb kép, önmagamról is, és a másikról is. A gyülekezetben azt mondhatjuk a bajban lévőnek: megértem, hogy te most így látod, de öt éve még másként láttad a társad, és eljön az idő, amikor már képes leszel ismét a régi arcát is látni. Abban kell segítenünk, hogy képesek legyenek a jót és rosszat együtt látni, de vétek a csúfolók székébe ülni és együtt szidni a másikat. A gyülekezet mindennapi, gyakorlati dolgokban is segíthet, például a gyerekfelügyeletben.