Missziói munkások csendesnapja Balazséron

Áldott alkalomra került sor február 6-án a Balazséri Béthel központban, ahol pontosan százan lehettünk együtt szolgálattevők és különböző misszióban, diakóniai munkában szolgálók. Az alkalom témája: Egyedül a Szentírás – vissza a forráshoz volt.
Áhítatot Szilágyi Károly gáti lelkipásztor a Jelenések könyve 2:2-5 alapján tartott. Kiemelte, hogy nem vagyunk bár hitetlenek, az igazság mégis az, hogy meglankadt a lelkesedésünk. Nem olyan már, mint annak idején, amikor megismertük az Urat mint Megváltót! Bátorítóan, ugyanakkor figyelmeztetően idézte az ifjúsági ének szavait: „Krisztus testének tagja vagy már,  Tőled (tőlünk) az Isten már többet vár!”
Délelőtt Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor tartott előadást, amelyben a témát három pontban tárta elénk:

1. Miben hagytuk el- miben forduljunk vissza? (Ragaszkodás , bizalom, mátkasági szeretet, bensőséges kapcsolat, ráhagyatkozás, megszentelt állapot.
2. Hogyan hagytuk el- hogyan forduljunk vissza? (ragaszkodás helyett – emberi megoldások, részmegoldások, ideig való részmegoldások; bensőséges kapcsolat helyett – felszínes, megszokott, megfásult, élettelen; ráhagyatkozás helyett – önállósodás, önmegvalósítás).
3. Hová kerültünk – hová kell visszatérni? (Szentségtelen állapot – Isten szentségébe).

Az ige egyházaként lehetséges a forrástól távol lenni? Indokolt-e a visszatérés, visszatekintés, visszafordulás? A Szentírás szomorúan írja le Isten megállapítását: Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat ástak, a melyek nem tartják a vizet. /Jer 2,13/
A samáriai asszony történetéből kaptunk válaszokat, amiket jó szemünk előtt tartani, és megcselekedni: „Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne”. /Jn 4,14/
A forrás tehát az élő Isten. Felfoghatatlan ígéret, csoda: forrássá válik az ember maga is, azaz Krisztus bennem.
Kiscsoportokban ezekről és az élő víz fontosságáról, a forrásról, Istenről, Jézus Krisztusról és személyes megtapasztalásainkról beszélgettünk. Az Evangéliumot Minden Otthonba Kárpátalján (EMOK) szolgálattevők kis csoportjában 12-en voltunk és így mindenki szóhoz tudott jutni, jót tudtunk beszélgetni.
A második előadás, amelyet Menyhárt István mezővári lelkipásztortól hallhattunk, arról szólt, hogy ha már visszataláltunk a forráshoz, és meghallottuk az élő Isten szavát, akkor az hogyan munkálkodik bennünk és hogyan adhatjuk tovább? Isten munkatársai vagyunk! Bár néha-néha meglankadunk, de Isten ígérete szerint velünk van! „Tudom, hogy Ki állított szolgálatba! Tudom, hogy Ki megy előttem, ezért nem félek azoktól, akikhez küldtettem!” – hangzottak  az Isten által közvetített szavak az előadótól. Megerősödve, megbátorodva küldött végül haza bennünket az Isten e a szavak által, viszont az alázat, a szelídség és a rendszeres imaélet fontosságára is figyelmeztetett: „Szüntelen imádkozzatok!”  Egy híres igehirdető mondta: amikor dolgozom, akkor dolgozom, amikor imádkozom, Isten dolgozik.
Még egy kiscsoportos beszélgetés következett, ahol ismét próbáltunk egymás hite által épülve a hallottakat megbeszélni.
Az Isten által elkészített csendesnap végén Nagy Szabolcs helyi lelkipásztor az Apostolok cselekedetéből Filep diakónus bizonyságtételén keresztül szólt hozzánk.

Hiszem: a Isten igéje ma is élő, azért íratta le ezt a bátorító történetet a Szentírás lapjaira, hogy mi itt Balazséron 2016-ban is halljuk, és tanuljunk belőle, mint másokat meglátogató szolgák.
Isten áldása maradjon velünk, ezért a napért Övé a dicsőség! Ámen

Szabó Zoltán,
EMOK- koordinátor, Szernye