November 16. – Skóciai Szent Margit emléke

Margit sorsát, születésétől haláláig a világtörténelem jobban meghatározta, mint a többi fejedelmi családból született gyermekét. Ezt életrajzírója, Durmferline-i Theoderich szerzetes is érezhette, mert a szent életrajzában — amelyet Margit leányának, Matildnak, Anglia királynőjének írt — a szokásosnál nagyobb helyet szentelt a történeti eseményeknek.
Mintegy két évvel Margit születése előtt Nagy Alfréd utódait letaszították a trónról és elűzték Angliából. Erre okot is szolgáltattak. Dédapjuk, akit a nép ,,Tanácstalan Ethelréd”-nek nevezett, a dánokkal régóta meglévő szövetséget, amely biztosította az angolszász királyságot, tönkretette azzal, hogy az Angliában lévő dánokat orvul meggyilkoltatta. A dán király bosszúhadjáratában Ethelréd életét vesztette, első házasságából való fiát, Ironside Edmundot pedig később gyilkolták meg. Dánia királyát, Knudot ismerték el Anglia új uralkodójának. Trónja megerősítése érdekében Knud feleségül vette Ethelréd második feleségét, a normann Emma hercegnőt. Emma két kiskorú fia nagybátyjukhoz menekült Normandiába.
A fiúkat először Norvégiába vitték, amelynek királya, Szent Olaf mint viking Ethelréd szolgálatában állt. Amikor tíz évvel később Knud Norvégiát is meghódította, a két fiú, bizonyára Olaffal együtt, akinek a sógora Kijevben uralkodott, Kelet-Európába jött. Az első biztos adat, amellyel Margit atyjáról, Edmundról rendelkezünk, az, hogy Magyarországon élt, és Szent István király rokonságából vette feleségül Ágotát (aki egyes történészek szerint Szent István húga, mások szerint Gizella rokona volt).
Margit valószínűleg 1047-ben született, s az e házasságból származó három gyermek közül a legidősebb volt. Edmund jól érezhette magát Magyarországon, hiszen atyjának mostohatestvére, Eduárd 1041-ben elfoglalta Anglia trónját, tehát már nyugodtan hazatérhetett volna. Amikor ugyanis Knud mindkét fia meghalt, Eduárdot hazahívták, hogy véget vessenek az idegenek uralmának Angliában. De tudomásul kellett venniük, hogy a korábbi idegen uralmat egy másikkal cserélték föl. Eduárd ugyanis egész ifjúságát Normandiában töltötte. Amikor Anglia királya lett, majdnem kizárólag normannokkal vette körül magát. Anglia egyháza és kultúrája az ötvenéves dán fennhatóság alatt nagy sebeket kapott, kézenfekvő volt tehát az új király számára, hogy a püspöki és apáti székekbe képzett, a clunyi reform szellemét képviselő normann klerikusokat hozzon. A hivatalnokok is mind Eduárd ifjúkori, normann barátai lettek. Házassága gyermektelen maradt, s lassan közismertté vált, hogy a trónt elígérte Normandiai Vilmosnak, a nagybátyjának. Ilyen ígéretre Eduárdnak nem volt joga, mert Angliában a királyság nem vröklődött, hanem választás útján szállt tovább. A ,,Bölcsek Tanácsa” volt arra hivatva, hogy az örököst megválassza. Az uralkodó dinasztiának csupán hagyományos joga volt ahhoz, hogy a választás lehetőleg egy családtagra essék. Így a Bölcsek Tanácsa, ez a tősgyökeresen angolszász hivatal elérte, hogy Alfréd utolsó életben lévő ivadékát visszahívják a trónra.
Küldöttség indult tehát Magyarországra, hogy a király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába. 1057-ben vagy valamivel korábban érkezett Edmund a feleségével, Ágotával s gyermekeivel: Margittal, Krisztinával és Edgárral Anglia földjére, amely természetesen idegen volt számára. Margit ekkor tíz éves lehetett, s hogy miként fogadta ezt a hazatérést, arról életrajzírója nem emlékezett meg. Edmundot királlyá koronázták, de néhány év múlva meghalt.
Ezáltal ismét előtérbe került a trónutódlás kérdése, mivel gyermekeket nem szoktak királlyá választani. A figyelem egyre inkább a mindenki által szeretett, bátor Harald, az angolszász Edán nemesi párt jelöltje felé irányult.
Normandiai Vilmos korábban, amikor Harald hajótörés miatt a normann partokra vetődött, megeskette, hogy támogatni fogja az ő trónkövetelését. Amikor Eduárd 1066-ban meghalt, Harald ezt az esküt, mert kikényszerített volt, érvénytelennek nyilvánította és elfogadta a királyválasztást. A folytatás az lett, hogy uralkodása nem tartott egy évig sem, mivel a hastingsi csatában elesett. A Bölcsek Tanácsa most, utolsó kísérletként Anglia függetlenségének megvédésére, a fiatal Edgárt, Edmund és Ágota fiát, Margit testvérét választotta királlyá. De Hódító Vilmossal szemben a gyermek Edgárnak nem voltak esélyei, már csak azért sem, mert a legfontosabb állami hivatalok normannok kezében voltak, akik hercegüket, Vilmost ujjongva ünnepelték mint királyt.
Edgár, anyjával és nővérével Margittal együtt, Anglia ősi ellenségéhez, Skóciába menekült. Akkor Malcolm uralkodott Skóciában, akit alattvalói ,,Véres”-nek hívtak. Félelmetes kegyetlenséggel állt bosszút Macbeth hívein, aki atyját megölte és elragadta a trónt. Anglia határvidékének lakói is többször megszenvedték ezt az irtóhadjáratot. Malcolm Anglia belső bizonytalanságát és az angolszász uralkodócsalád távollétét arra használta föl, hogy újra meg újra betört az országba. Ugyanakkor megszerezte magának Margit kezét, aki csak családjának sürgetésére mondott igent a házasságra.
Margitról attól az időtől kezdve kapunk élesebb vonásokkal rajzolt képet, hogy Skócia királynéja lett. Életrajzában ez áll: ,,Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában.. hatására a király elhagyta vad szokásait… Egész környezete megváltozott Margit körül… Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.” Életrajzírója azt is közli, hogy Margit — és nem a király — összehívta a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő szokásoktól, amelyek az egykor Írország felől megtérített skót egyházban még mindig föllelhetők voltak, megszabadítsa a skótokat. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hozzászólt. Akkoriban éles viták folytak arról, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Margit azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy – – jóllehet valamennyien bűnös emberek vagyunk — ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, megtette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó.
Nemcsak az életrajzíró Theoderichtól, hanem más forrásokból is tudjuk, hogy Skócia népe hálás szeretettel tisztelte Margit királynőt, aki templomokat és kolostorokat épített, és minden nyomorúságos szenvedőn segített. Az irgalmasság tetteinek gyakorlásával emléket állított az emberek szívében. Margit, aki Alfréd családjának utolsó királynéja volt, minden angol királynő anyja is lett azáltal, hogy leánya, Matild Hódító Vilmos legkisebb fiának, a Vilmos utódjává tett I. Henriknek lett a felesége.
Margit 1093. november 16-án halt meg, négy nappal azután, hogy a férje, Malcolm és idősebb fia az angolok elleni csatában elestek. A nép körében azonnal szentként kezdték tisztelni; ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Margit és Malcolm földi maradványait a reformáció idején Spanyolországba menekítették, az Escorial templomában nyugszanak.
Ünnepét 1673-ban vették föl a római naptárba, június 10-re. 1969-ben november 16-ra helyezték át.
Forrás: katolikus.hu