Nyílt nap a győri szemináriumban

Február 25-én az érdeklődő fiatalok egy napot tölthettek el a szemináriumban: szentmisén és közös imádságon vettek részt az elöljárókkal és a kispapokkal, beszámolókat és tanúságtételeket hallgattak meg a szemináriumi életről és a papi hivatásról.

Az érkezőket az elöljárók és a kispapok fogadták. A szentmisére készülve énekpróbán vettek részt. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Lukácsi Zoltán rektor mutatta be a jelen lévő atyákkal. Prédikációjában Máté apostol meghívására építette gondolatait: „minden meghívás titok, misztérium… így lehetünk mi is másoknak Isten ajándékai. Isten áthalad, megszólít, meghív. Ma közöttünk is áthalad az Úr, aki megszólít és meghív minket…”.

A liturgia után a díszteremben video-üzenetben hallgatták meg a megyéspüspök köszöntőjét, aki szeretettel buzdította a fiatalokat, megerősítést adván azoknak, akik mélyebben foglalkoznak szívükben a papi hivatás gondolatával. Lukácsi Zoltán rektor köszöntőjét követően bemutatták a szemináriumot: Németh Gábor prefektus a fegyelemről és a tanulmányokról szólt, Marics István spirituális a ház lelki programjairól tartott ismertetőt. Három szeminarista tanúságtételt tett hivatásáról, kispapi életéről.

A tanúságtételek után közös ebéden vettek részt. Az ebédet kiscsoportos beszélgetés követte, ahol négy külön csoportban beszélgethettek a fiatalok kispapokkal, és kérdéseket tehettek fel. A kora délutáni órákban a püspökvárban Kovács Tamás püspöki titkár fogadta a szemináriumból érkezett, érdeklődő fiatalokat és bemutatta az épületet.

Záró lelki porgramként a bazilikában, a vérrel könnyező kegykép előtt imádsággal köszöntötték a Szűzanyát; majd Boldog Apor Vilmos püspök sírjánál imádkoztak – írta beszámolójában Holpár Balázs, első évfolyamos szeminarista.

Forrás: Magyar Kurír