Örülj a könnyeidnek!

„Örülj a könnyeidnek!” – ez kissé provokatív mondatnak tűnhet elsőre, de az igazság az, hogy csak attól függ, mikor találkozunk vele. Merész kijelentés, ha egy fordulópont elején állunk, és még mindent felborzol a változás szele. Elgondolkodtató lehet akkor, ha már összebarátkoztunk egy kényszerhelyzettel, és arra várakozunk, hogy rendeződjenek a körülmények. Mosolyt is csalhat az arcunkra, de csak akkor, ha már tudjuk, hogyan alakulnak a dolgaink a nehézségek után.

Számtalan olyan élethelyzettel találkoztunk már, ami átírta életünk forgatókönyvét. Dacoltunk Istennel, ha a terveink megváltoztak, vagy a haragunkat irányítottuk Felé, amikor ingatag, félelemmel teli időszakba kényszerültünk. Talán ezekben az érzékeny időkben könnyen belekapaszkodhatunk abba a gondolatba, hogy Isten beavatkozásának az értelmét életünk apró részleteiben kell keresni. Én ebben nem hiszek. Nem hiszem, hogy ha elveszítjük a munkahelyünket, ha költözésre kényszerülünk, ha veszteséget élünk meg, akkor ezekben az apró változásokban kellene Isten tervének az értelmét keresni. Abban hiszek, hogy Isten a körülményeim megváltoztatásával a személyiségemre akar hatást gyakorolni.

A rutinos hétköznapoknak az a legnagyobb veszélye, hogy reflexszerűvé válnak a gondolkodás- és viselkedésmintáink. Ezeket a bebábozódott, berögzült rétegeket lehámozni fájdalmas folyamat, amihez magunktól nem is kezdenénk neki. De egy kellemetlen kényszerhelyzet rá tud mutatni, rá tud vezetni bennünket, hogy ezek a bábrétegek azok, amik a leginkább gátolnak bennünket az életben.

Sigmund Freud mondta egyszer, hogy „Szerencsés ember voltam az életben: nekem semmi sem volt könnyű.”. Ismerek olyan embert, akinek az életét csak a könnyedén elérhető célok töltik ki, ha pedig nehézség adódik, akkor a feladáshoz nyúl. Komfortos élet ugyan, mégis Istentől a legtávolabb van az ilyen ember, mert az igazán mély érzelmektől elfut. Nem találunk abban emberi logikát, hogy miért jobb a mély érzelmeket megélni ahelyett, hogy a biztos, kényelmes könnyedségben tengődnénk. Miért jobb megélni a teljes bizonytalanságot, és kitartani benne; miért jobb farkasszemet nézni életünk legfájdalmasabb történésével, ahol annyit bántottak bennünket; miért jobb szembe menni az elbukás kockázatával, és kitartani akkor is, ha nehéz? Valahogy azt üzeni a kapitalista világunk, hogy válaszd azt, ami az instant, ami a könnyed, ami a gyors. De az életünket nem élhetjük csak így, mert abban soha sem lesz hit, ott soha nem találjuk meg Istent. A kényelmetlen feszítő élethelyzetek arra késztetnek minket, hogy ne fussunk el a lelkünk fájdalmas mélységei elől, hanem abban megmerítkezve engedjük, hogy átöleljen Isten szeretete, és a bizonytalanság mellett hit szülessen bennünk.

A hitünk ezekkel az életszakaszokkal edződik meg: kiszakítanak az instant világunkból, és a valódi mélységekhez vezetnek. Aki pedig a mélységéivel meg akar birkózni, azt Isten kegyelme meg tudja erősíteni, a berögzült hiedelmeinket ez a kegyelem pedig újjá tudja írni.

Amikor a saját mélységeimben fetrengtem, ebben az ígéretben találtam kapaszkodót: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.”

Böszörményi-Bálint Eszter

Forrás: teso.blog