Reformáció tegnap és ma

A reformáció jelentőségét nehéz túlértékelni. Azt is el kell mondani, hogy Isten munkája volt az egyházában egy adott időben. Az egyház olyan, mint az újbor, amely tisztul és kidobja magából a szemetet, a pozdorját. „Ami Istentől van, az megmarad, ami nem, az eltűnik” – mondja a Szentírás.
Vitathatatlan a reformáció haszna, és még mindig hat a szellemi ereje. Ilyen értelemben a reformáció állandó, míg világ a világ.
Nem üres helyen született. Nem tagadja meg az előtte lévő egyházi élet létét és értékeit, sőt, annak jogutódjának tartja magát. Egy felismerésből táplálkozik, amelyben az ember kereste a választ arra a kérdésre, hogyan találhatok kegyelmet Isten előtt? Mi lehet ennek a módja és feltétele? Ezekre a kérdésekre a Szentírás adta meg a választ.
Ma elmondható, hogy a reformációnak megvoltak az előfeltételei. Hiszen mindig folyt a harc az egyház tisztaságáért. Már a koraközépkorban lehetett észlelni, hogy sok feszültség van az egyházi életvitel gyakorlásában. Az előreformátorok megpróbálkoztak változtatni az egyház néhány dolgon. Közéjük tartozott Vald Péter (kb.1140–1218 előtt) – Franciaország, John Wycliffe (1320–1384) – Anglia, Husz János (1369–1415) –Csehország, Girolamo Savonarola (1452–1498) – Itália.
A 15. században egy új gondolkozás terjed Európában, amit reneszánsznak neveznek. Ennek fontos szerepe van a reformáció elődjeként. Ad fontes – vissza a forráshoz, ez volt az a gondolat, amely vizsgálódásra motiválja az akkori embereket a múlttal kapcsolatban, és kritika alá vonja a társadalmat óvatosan. Az oszmán terjeszkedés hozza magával a matematika, mechanika, a korai filozófia műveit Európába. Ezek újra hozzáférhetőek lesznek Európában. Rotterdámi Erasmus kiadja az Újszövetséget görög nyelven (1516). Néhány részt vissza kell fordítani latinból a Jelenések könyvéből. Kiderül, hogy a görög eredetit nem sokan ismerik, és a latin nyelvű szöveget használják hibásan értelmezve sokszor. A könyvnyomtatás segít abban, hogy a régi művek hozzáférhetővé váljanak az akkori tanult emberek számára. A Guttenberg korszakkal 50 év alatt 1 000 000 könyvet adnak ki. Amikor Luther Márton megfogalmazza a 95 tételt, az a nyomtatásnak köszönhetően hihetetlen sebességgel 2-3 hét alatt elterjed Németország-szerte.
Megnyílik a világ Amerika felfedezésével 1492-ben, valamint körbehajózzák Afrikát India felé, és megnyílik az új „fűszer út”. Ez az európai gazdaság fejlődéséhez vezet. A polgárosodás megerősödéséhez vezet, ami segítséget jelent majd abban, hogy a magiszteri reformáció sikereket fog elérni Isten kegyelméből. Isten elhozta annak is az idejét, amikor Luther Márton, és majdnem egy időben Zwingli Ulrich keresni kezdik Isten akaratát a forrásból, a Szentírásból merítve. Mert el lehet mondani, hogy éppen a Szentírás megismerése lett a kiindulópont az egyház reformációja számára.
Luther fellép az egyház téves értelmezései, hibás gyakorlata ellen. Az egyháztörténelmét jól ismerő ember számára ismeretes a pénzért való bűnbocsánat gyakorlata, az indulgencia árusítása, amely Isten kegyelmét üzletté alacsonyította. Luther meglátogathatta Rómát, ahol a leégett Szent Péter bazilikát látta, valamint azt, hogy 17 lépcsőjén imádkozva az emberek hitték, hogy bűneik megbocsáttatnak. Minden szentség és tisztség eladható volt. Az ereklyék tisztelete mellett eltörpült a Krisztus imádata. Kegyes keresztyén emberként Luther rátalált a „kegyelmes” Istenre. Tételeiben arra kérdez rá:
– Ha a Szentírás azt mondja, hogy a bűnöket csak az Isten bocsátja meg, akkor ez a lehetőség hogyan lesz a papok privilégiuma?
– Ha a pápa megbocsáthatja a bűnöket, akkor mért nem teszi meg mindenki irányában?
– Ha a pápa megbocsáthatja a bűnöket, akkor mért nem teszi meg ingyen, hanem pénzért?
Ezek a kérdések indították el a reformáció folyamatát.
A reformáció egyháza a bibliai igazságokhoz kívánt visszatérni, és felszabadítani a keresztyéneket a félelmek alól, amelyek bilincsben tartották, sokszor igazságot nélkülözve. A kegyelem tana a keresztyén ember üdvbizonyosságát a mindenható Isten szeretetének és megbocsátásának a talajára helyezte. Az ember üdvössége többé nem a pénzén, nem a tettein múlott, hanem a mindenható Isten kegyelmén, amit a benne hívő elfogadhatott. A cselekedet nem érdem lett, hanem a hit gyümölcse és következménye.
Ez nem volt egyszerű harc. Sok hitvalló áldozta életét a hitéért. Genfben a reformáció emlékfalán ott vannak a reformáció hithősei megörökítve. Közöttük a magyarok is.
A reformáció a hit magújításához vezetett. A prédikáció mindenki számára érthetővé vált. Az egyház mellett iskolák létesültek. Az iskolák lettek a templomok veteményeskertjei. Ez igaz ma is. A reformációnak köszönhetően megszülettek az első nemzeti fordítások, és ennek köszönhetően a nemzeti irodalma is sok európai népnek. A 20. század legtöbb írója protestáns vallású volt Magyarországon is. Ma más lenne a magyar nyelv, ha nem lett volna reformáció Magyarországon. A nemzetállamok kialakulásához is vezetett és a nemzettudat ápolása is következett belőle. A reformáció hozta magával a polgári városi önrendelkezéssel bíró gondolkodás kialakulását. A reformáció szabad, gondolkodó, az igazságtalansággal mindig szembeszálló embert nevelt. Nem hiába nevezték a reformátusokat „rebellis vallásúaknak”. A lelkük mindig töretlen maradt, mert csak egy Urat fogadtak el, és a Soli Deo Gloria az életfelfogásuk volt. De milyen áldás volt, hogy évszázadokig anyanyelvén halhatta a nép a bibliai tanítást!
Max Weber híres Die protestantische Ethik und der ‘Geist’ des Kapitalismus művében felhívja a figyelmünket, hogy a legjobb életszínvonalat, polgári jogokat azok az országok érték el, amelyek a protestantizmus mellé álltak. Ez a protestáns hitből és munkamorálból gyökerezik, és sajnos erről ma elfeledkezni látjuk Európát.
A reformáció elvei – az egyedül a Szentírás (a forrás), egyedül Krisztus (a Megváltó), egyedül kegyelemből (van üdvösség), egyedül hit által (tudjuk elfogadni a kegyelmet és nem kiérdemelni), és egyedül Istené a dicsőség (és nem az ember válthatja meg magát) – ma is érvényesek, mert ezek az elvek a Bibliára épülnek.
A reformáció a római katolikus egyházra is nagy hatással van a mai napig. Az iskolaalapításokban követték a reformátusok példáját. A visszaélések ellen ők is felléptek, és bár nem nagyon álltak szóba a korai reformáció korában a reformátusokkal és lutheránusokkal, de a Tridenti zsinat után a 16. században a katolikus egyház megújult. Vagy például a múlt század 60-as éveiben áttértek a nemzeti nyelveken való prédikációra. Korábban latinul folyt a mise.
De mit jelent a reformáció ma? Sokan, amikor a reformációról beszélnek, akkor a régi dicső kor helyreállításáról álmodoznak. Ez helytelen. „Egy folyóba nem lehet kétszer belépni” – mondta a bölcs. A történelem nem visszafelé halad. Míg a reformáció korában arra keresték a választ, hogy hogyan kell Istent helyesen tisztelni, addig ma az is kérdés, van-e Isten.
Ma rengeteg „igazság” közül kell megtalálni az Istent az embernek. De ez nem azt jelenti, hogy a reformáció kifulladt. Csak azt jelenti, hogy a mai társadalmi, filozófiai, gazdasági, politikai világnézeti problémákra kell megadja a válaszát, és ne bújjon el az elefántcsont várába.
Ma újra el kell érni az embereket, mint az apostolok korában. Ma tájékozódni szeretne a világ az egyház véleményéről a család kérdésében, abortusz, eutanázia, ökológia, technológiák kérdésében, etikai normák kérdésében. Az egyház ma is prófétai hatalom világ számára. Ma az egyház kell felszólaljon az emberek kisemmizése és kizsákmányolása ellen, akár az aktuális államhatalom ellen. Ma is, a régi elvek szerint, tájékozódnia kell az egyháznak, és keresni Isten akaratát. Mindamellett megmarad a szolgálat a legkiszolgáltatottabbak irányába.
Bár sokszor az egyházat a templomba akarják zárni, az egyház nem bújhat el! Só és világosság kell legyen az egyház! Hogyan? Ez minden keresztyén generáció kérdése, ahogy Luthernek is kérdése volt.
Reformátusnak lenni azt jelenti: keresni Isten akaratát ma. Nem visszanézni csupán, hanem a Szentírásba, és aztán előre. Minden generációnak meg van a maga harca és engedelmessége az Isten akaratának. Ha így teszünk, akkor mi is hagyhatunk magunk után áldott lelki hagyatékot.

Héder János,

ungvári református lelkész, a KRE főjegyzője