Rossz álmok

Nappali konfliktusok éjszaka a szimbólumok nyelvén sugdosnak pici fülekbe.

„Azt mondják, a gyerekkor életünk legfelhőtlenebb időszaka. Ez tévedés szerintem. Azt kellene mondanunk inkább, hogy a gyerekkor elnevezés az emberi kiszolgáltatottság nullától tizennégy éves korig terjedő életszakaszának jelzésére szolgál.”

Takács Zsuzsa

„Anya, segíts! Félek!” Szülőként számtalanszor riadunk erre a segélykérő mondatra. De hogyan tudunk segíteni, és mitől félnek gyermekeink, amikor rosszat álmodnak?

Az éjszakai nyugalmat megzavaró, kétségbeesett kiáltás az esetek többségében mindig így, az anyát megszólítva hangzik el. Mert a kisgyermekek egyik alapvető félelme a szeparációs félelem. Az, hogy magukra maradnak, hogy elhagyják őket, elveszítik az édesanyjukat. A gyermek minél fiatalabb, annál kiszolgáltatottabb. Újszülöttként teljesen az édesanyjától függ. Gyönyörű magyar kifejezésünkkel élve, csügg rajta, és aki látta már, hogyan néz a szoptató anyára a gyermeke, az nagyon jól tudja, miről van szó. Az a fajta tiszta és őszinte, rajongó szeretet soha, semmilyen emberi kapcsolatban nem köszön vissza, mint ami a csecsemő és az édesanyja között alakul ki.

Azután, ahogyan nő a gyerek, egyre önállóbb lesz, de az anyától, a szülőktől, a szeretteitől való függés egész életében elkíséri. Itt nem az egyéniség fejlődését és kibontakozását meggátoló tyúkanyó- vagy majomszeretetre kell gondolni, nem is arra a matriarchatípusra, aki lábbal tiporja gyermekei és házastársaik önbecsülését, hanem arra a fészekmelegre, amelyet minden családnak biztosítania kell(ene). A pszichológia ősbizalomnak nevezi ezt az állapotot, olyan alapvető biztonságérzetnek, amelynek jellemzője a feltétel nélküli, elfogadó szeretet. Az a tudat, hogy a szüleim, és elsősorban az édesanyám, akármit tegyek is, mindig, mindenkor szeretni fog. Hogy a kegyelemből soha nem esem ki.

Gyermekünk számára tehát ennek a szeretetkapcsolatnak az elvesztése a legfélelmetesebb, amely az álmokban a legbrutálisabb módon a szülő vagy a szeretett személy halálaként jelenhet meg. Szeparációs félelemre utalnak az „eltévedős”, labirintusos, erdős álmok, vagy hogy a szülei odaadják a gonosz boszorkánynak, elcserélik valakire, aki jobb gyerek, mint ő. Konkrétan is megjelenthet gyermekünk álmában a szeparációs félelem, amikor azt álmodja, hogy otthagyták vagy elveszett valahol, esetleg mozgásában korlátozzák, bezárták valahova. A rossz álmok helyszíne sok esetben a kórház vagy a kórházat szimbolizáló rideg építmény (börtön, barlang, vár), mert a kisgyermeket általában az első komolyabb betegsége során „szakítják el” először édesanyjától, ekkor tör rá először a valóságban is szerettei elvesztésének a lehetősége.

Nagyon fontos tehát, hogy amikor éjszaka felsír a gyermek, ne csak szavakkal nyugtassuk meg, hanem öleljük át, ha lehet, bújjunk oda mellé az ágyba, hogy érezze az anyai öl melegét, hogy fizikai valósággá váljon a jelenlétünk.

A kisgyermek számára az álom és valóság nehezen különíthető el. Az egészen kicsi gyermek számára az álomképek valóságosak, olyannyira, hogy néha meglepődik rajta, miért nem tudja a szülő, hogy ő miről álmodott. („De hát te is ott voltál, anya!”). Az álom és a valóság szétválasztása hasonlóan hosszú érési folyamat eredménye, mint a mese, a hazugság és az igazság elkülönítése, és nagyon fontos szerepe van a tudatosításnak. De éppen azért, mert a kicsik kőkemény valóságként élik meg az álmaikat, nem szabad pusztán annyival elintézni a dolgot, hogy „Ez csak rossz álom volt, semmi több.” Gyermekünknek szüksége van rá, hogy segítsünk neki feldolgozni a rossz álmokat. Ha nem beszélheti ki magából nyomasztó álmait, szorongásait, akkor magára marad velük, s egyedül kell megküzdenie a félelem szörnyeivel, amire a legtöbb esetben nem képes.

A testi kontaktus, az elsődleges megnyugtatás után tehát nagyon fontos, hogy a gyerek kibeszélhesse a rossz álmot. És nem másnap vagy a jövő héten, hanem ott és akkor, az éjszaka kellős közepén, anyja biztonságos közelségében. Ez persze nem olyan egyszerű, mert mi magunk is fáradtak és álmosak vagyunk, másnap pedig munkába kell mennünk. De érdemes és fontos rászánni az időt minderre, mert ha rövidre zárjuk a beszélgetést, könnyen előfordulhat, hogy a gyerek visszatér ugyanabba az álomvilágba, és öt perc vagy egy fél óra múlva ismét csak kétségbeesetten hívja szüleit. Az esetek többségében azonban ha a gyerek elmondhatja a rossz álmot, az már elég hozzá, hogy nyugodtan vissza tudjon aludni, míg ha nem beszélheti ki magából, az is előfordulhat, hogy az álom fixálódik, rendszeresen visszatér.

A kisgyermekkori rémálmokra azért is érdemes odafigyelni, mert gyakran konkrét jelzésértékük van: előre jelezhetnek betegséget, megmutathatnak olyan valós félelmeket, amelyekre nem is gondolunk, illetve tájékoztathatnak gyermekünk lelki problémáiról is. A kisgyermekek álmai ugyanis a legtöbb esetben valóságalapúak: az álom szimbolikus nyelvén dolgozzák fel, „mondják ki” azokat a konfliktusokat, amelyek nappal foglalkoztatják őket.

A rémálmok egy másik nagy csoportjába tartoznak azok az álmok, amelyeket Karl Gustav Jung a kollektív tudattalanból eredeztetett. Ezek az archetipikus álmok az emberi generációkkal öröklődnek át. Félünk a sötéttől, a vadállatoktól, a csúszómászóktól, a háborútól, azoktól, akik bántani akarnak bennünket, az elemektől, a démoni, ördögi erőktől és legfőképpen a haláltól. Gyermekeink álmaiban ezek az motívumok is sorra megjelenhetnek, sokszor a felnőtt számára is riasztó módon. Mert igazán nehéz dolga azokkal az álmokkal van a szülőnek, és természetesen a gyermeknek is, amelyek képei a tudatalatti olyan mély rétegeiből érkeznek, hogy a gyermek szinte azonnal elfelejti, mit is álmodott. Nem marad más, mint a megfoghatatlan rettegés. És akármilyen abszurd, de a fizikai biztonságadás, a szerető szavak mellett ekkor is a legfontosabb a kimondás, a kibeszélés. Mert Isten a ki nem mondott gondolatainkat, így a félelmeinket és rossz álmainkat is ismeri, nyugodtan lehet hát hozzá fordulni az éjszaka kellős közepén is. Fontos tudatosítani azt is, hogy Istenben ugyanúgy, vagy még jobban lehet bízni, mint apában vagy anyában, és hogy az ő szeretete tökéletes és vég nélküli. Mert a szülők csak segíteni próbálnak, Isten azonban ténylegesen el is veheti a félelmeket és rossz álmokat.