Rózsafüzér készítés a Szűzanya tiszteletére

Május – a Szűzanya hónapja a római katolikus egyházban, amikor különös figyelmet szentelnek Máriának. Ebből az alkalomból először szerveztek rózsafüzér készítést május 30-án a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi Házban. 

A kézműves foglalkozást Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona vezette, aki már több éve foglalkozik gyöngyfűzéssel, ékszer- és rózsafüzér készítéssel. Sok szeretettel és türelemmel fogadta az érdeklődőket és a tanulni vágyókat. Ez alkalommal színes és natúr fagyöngyökkel dolgozhattak a jelenlévők, mindenki maga választhatta ki a neki tetsző árnyalatokat, így nagyon szép egyedi eszközök készültek a rózsafüzér imádkozásához.

A résztvevők megtudhatták, hogy a rózsafüzér a 13. század óta a katolikus egyház egyik legkedvesebb imája és Szent Domonkos nevéhez fűződik. Egy Hiszekegy, hat Miatyánk és 53 Üdvözlégy elimádkozásából áll, miközben Jézus életének egy-egy eseményéről elmélkednek. A felfűzött gyöngyszemek segítséget nyújtanak az imák számolásánál.

A kézműves foglalkozás végén Molnár János beregszászi esperes-plébános megáldotta az elkészült műveket.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma