Stratégiai hit
Ahhoz, hogy valamiben előre lépjünk, hogy életünknek valamely csatáját megnyerjük, első lépésben információra van szükségünk. Mi az, amit el szeretnék érni? Hol állok most? Ki vagyok én? Milyen erősségeim, hiányosságaim vannak? Milyen segítség áll a rendelkezésemre? Ma az életnek sok területén hangsúlyozzák az önismeret fontosságát. Sok felmérés, teszt készül azért, hogy tiszta képet alkossunk a saját vagy éppen a közösségünk erősségeiről, gyengeségeiről, fejlesztendő területeiről. Így reális célokat tűzhetünk ki magunk elé, megfelelő határidővel. Meghatározhatjuk azokat a kisebb lépéseket, amelyek által majd célba érhetünk. Végül kész is van a megfelelő stratégia.
Mégis oly sokszor küzdünk ugyanazokkal a gondokkal, vergődünk hosszú-hosszú megnyerhetetlennek tűnő csatákban. Máskor pedig győzelmet aratunk ugyanilyen lehetetlen helyzetekben. Talán mégis több van itt annál, mint gondosan begyűjtött adatok, pontos elemzések és precíz tervek.
Évekkel ezelőtt, amikor az érettségire készültem, elhangzott egy rövid párbeszéd, ami azóta is bennem maradt. Angol érettségi előtt álltam, de úgy éreztem – mint rendesen minden vizsga előtt –, hogy ez nem fog menni. Egyszerűen nem fog sikerülni. Sok időt töltöttem akkoriban egy családnál, akikben keresztyén testvérekre találtam. Akkor is ott voltam. Amikor kezdtem eljutni a tűrőképességem határára, a barátnőm igyekezett nyugtatni. Jött észérvekkel, rámutatott arra, mennyit készültem, rámutatott korábbi sikeres kihívásokra is. Végül azzal zárta, hogy bármi történik is, Isten ott lesz velem, ezért nem kell félnem. S akkor én kamaszos hévvel a fejévez vágtam, hogy ez mind rendben van, de mégsem Isten megy majd helyettem vizsgázni, nekem kell bemennem, nekem kell tételt húzni és felelni. Akkor láttam, hogy mélyen megbántottam. Arra nem emlékszem, mi lett a vége a beszélgetésnek, csak arra a fájdalmas tekintetre, amit akkor láttam. Az angol érettségihez tudás kell, nem hit – gondoltam akkor.
A Zsidókhoz írt levél azt írja: hit által omlottak le Jerikó kőfalai. Nem. Egy csata megnyeréséhez, egy város elfoglalásához hadsereg kell, stratégia. Vagy hit kell hozzá? A hit hogyan rombolja le a falakat? Mennyi harcunk van, amelyet úgy érzünk, a hit nem tud nekünk megnyerni. De talán éppen ebben van a lényeg. Elhiszem, hogy a hit képes csatát nyerni. Elhiszem, hogy ha hosszúra nyúlik is, ha végtelennek tűnik is, a hit győzni tud. S elhiszem azt is, hogy hittel még a vesztes csatákat is el lehet fogadni és túl lehet élni. Elhiszem Istennek, hogy Ő akkor is vezet. Amikor erre ráhagyatkozom, akkor megtapasztalom, hogy nagyon sokszor Isten maga megy helyettem vizsgázni, maga szól általam, maga cselekszik.
Sok csatához nem hadsereg kell, nem stratégia, hanem hit, amely él, mozdul, szól, hegyeket mozgat meg, kőfalakat rombol le, és épít fel, ha arra van szükség.
Szemere Judit
Forrás: teso.blog